Lefoglalták a határrendészek szombaton Dan Şlincu szociáldemokrata képviselő autóját a sculeni-i határátkelőhelyen, amikor a politikus egy chişinăui politikai rendezvényről tért vissza az országba.
2023. december 17., 20:312023. december 17., 20:31
2023. december 18., 00:242023. december 18., 00:24
Az autóban egyébként a képviselő mellett Marius Budăi volt PSD-s munkaügyi miniszter is bent tartózkodott.
A határrendészet területi felügyelőségének vasárnapi közleménye szerint az Audi A6-os gépkocsit a belga hatóságok 2016. január 5. óta lopás miatt körözik, a Botoşani megyei képviselőt pedig bűncselekmény elhallgatásával gyanúsítják.
Dan Şlincu az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy az autóját 2015-ben vásárolta egy Galac megyei férfitól, és már másodszor íratták forgalomba Romániában. Hozzátette, hogy azóta évente többször utazott külföldre a járművel, de soha nem voltak problémái a határátkelőkön.
A politikus közölte azt is, hogy számon fogja kérni a történteket a gépkocsi volt tulajdonosán, akit rosszhiszeműséggel gyanúsít.
Daniel David oktatási miniszter szerint „egyelőre idén nem változik semmi” a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáját illetően, és valószínűleg jövőre, de talán két év múlva sem. A tárcavezető ugyanakkor kitart a megmérettetés megreformálása mellett.
Június 20-a és július 3-a között 50 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer- és emberkereskedelemmel, informatikai csalással és pénzmosással gyanúsított bűnözői csoportok felszámolására – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség (IGPR).
Klaus Iohannis volt államfőt, Marcel Ciolacu volt miniszterelnököt és Nicolae Ciucă volt szenátusi elnököt figyelmeztették, hogy az országot a költségvetési csőd veszélye fenyegeti, ha nem hoznak hiánycsökkentő intézkedéseket.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.
A kormány deficitcsökkentő csomagja csökkenti a polgárok vásárlóerejét, és a 2010-es években tapasztaltakhoz hasonló negatív társadalmi és gazdasági hatásai lesznek – véli a Gazdasági és Szociális Tanács (CES).
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
A Concordia Munkáltatói Szövetség elnöke, Dan Șucu szerint a politikai osztály okozta új válságot nem adóemelésekkel, hanem a közpénzekkel való helyes gazdálkodással lehet megoldani.
Meg akart támadni egy agresszíven viselkedő medve egy juhászt az esztenán a Fogarasi-havasokban, a férfi menekülés közben megsérült.
A szakszervezetek aláírásgyűjtésbe kezdtek az általános sztrájk kirobbantására, és ősztől a lakosság többsége az utcára fog vonulni – jelentette ki pénteken Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömb elnöke.
Ilie Bolojan kormányfő a szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek képviselőivel egyeztetett pénteken a deficitcsökkentő intézkedések törvénytervezetéről és annak szociális és gazdasági hatásairól a háromoldalú egyeztető tanács ülésén.
szóljon hozzá!