Lemond az etikai tanács elnöke a Lucian Bode belügyminiszter plágiumügyében hozott döntés miatt

Lemond az etikai tanács elnöke a Lucian Bode belügyminiszter plágiumügyében hozott döntés miatt

Fotó: Lucian Bode/Facebook

Lemond tisztségéről Dacian Dragoș, a Tudományos Kutatás, Technológiai Fejlesztés és Innováció Etikai Tanácsának (CNECSDTI) elnöke a plágiummal megvádolt Lucian Bode belügyminiszter doktori disszertációjának ügyében hozott döntés után.

Krónika

2023. május 25., 13:552023. május 25., 13:55

Mint megírtuk, a tanács megállapította, hogy Bode nem plagizált, mivel több mint 300 tanulmányra és egyéb hivatkozásra hivatkozik, de megállapította, hogy a dokumentum idézési hibákat és egyenetlen idézési stílust tartalmaz, és felszólította a minisztert, hogy készítsen egy in extenso erratumot, amely kijavítja ezeket az idézési hibákat.

Dragoș szerint ugyanakkor a Bode doktori disszertációjának ügyében hozott döntés, amelyet a Babeș -Bolyai Tudományegyetem (BBTE) képviselőinek részvétele nélkül fogadtak el,

kirívóan ellentmond mind a BBTE által, mind az etikai tanács által a vezetése alatt eddig következetesen hirdetett kutatási etikának.

Az elnök rámutat: még ha a Bode-ügy intenzíven átpolitizált is, a szakdolgozat/könyv elemzése egyszerű és objektív kell, hogy legyen.

Rámutatott: az első panaszok, amelyek szerint az angolból fordított részeket idézőjelbe kell tenni, egyértelműen túlzóak, hiszen az idézett szerző nem románul írta a művet, hogy idézőjeleket igényeljen. Ha a forrás idézésre kerül, nem minősíthető plágiumnak. Erre az UBB etikai bizottsága is felhívta a figyelmet.

„Ugyanakkor ha vannak olyan bekezdések, amelyek forrása nincs idézve, vagy olyan bekezdések, amelyeket szóról szóra, idézőjelek használata nélkül másoltak románból, akkor plágiummal állunk szemben”

– érvel Dacian Dragoș.

Szerinte a BBTE etikai bizottsága határozatában kiegyensúlyozottan emelte ki mind a plágiumot, mind az idézési hibákat, ezért nem fogadhatók el olyan szélsőséges megoldások, mint a „minden, amit kifogásoltak, plágium” vagy a „nincs plágium”, ahogyan azt az etikai tanács 40/2023-as határozata a Bode-ügyben kimondja.

„A 40/2023-as határozat árnyalatlan, és ez elfogadhatatlan, mivel ellentmond mind a BBTE 1/2022-es határozatának, mind az etikai tanács korábbi gyakorlatának. Mivel elválaszthatatlanul kötődöm az egyetememhez és annak szellemiségéhez, nem tudok egyetérteni ezzel a kettősséggel, és hasonló körülmények között másképp cselekedni. Ezért

lehetetlen lenne egységes gyakorlatot fenntartani a tanácsnál a jövőbeli panaszok elemzése során, mivel mindig figyelmen kívül kellene hagynunk a 40/2023-as határozat létezését”

– érvel Dacian Dragoș professzor.

Mint megírtuk, az etikai tanács szembement a BBTE etikai bizottságának korábbi határozatával, amely megállapította, hogy Lucian Bode plagizált a doktori disszertációjában. Januárban a felsőoktatási intézmény testülete a mű második elemzése nyomán közölte: a belügyminiszter doktori disszertációja mélységesen helytelen, a plágiumvádak nagy része beigazolódott. A bizottság kétféle hibát állapított meg: konkrét plágiumot, miután anélkül vett át angolból fordított vagy román nyelvű szövegeket, hogy bármilyen formában jelezte volna, hogy azok nem tőle származnak. Emellett számos, angolból fordított szövegben hibásan vagy hiányosan jelölte meg a forrást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 18., szombat

Elsüllyedt egy hajó a Fekete-tengeren, három ember után kutat a román tengerészet

Elsüllyedt egy teherhajó szombatra virradóra a Fekete-tenger román felségvizein, a legénység nyolc tagját sikerült megmenteni, hármat keresnek.

Elsüllyedt egy hajó a Fekete-tengeren, három ember után kutat a román tengerészet
2024. május 17., péntek

​Harc a rosszindulatú „deepfake” ellen: bejelentő platformot indított a román kormány

A romániai lakosság a digitalizációért felelős minisztérium honlapján töltheti fel az interneten rosszindulatú céllal terjesztett, digitálisan manipulált audio/videó tartalmakra (deepfake) vonatkozó panaszokat.

​Harc a rosszindulatú „deepfake” ellen: bejelentő platformot indított a román kormány
2024. május 17., péntek

Felfüggesztettre és közmunkára ítélték a román kormány egykori szóvivőjét

Jogerősen egy év és nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a bukaresti ítélőtábla Mirel Paladát, a román kormány volt szóvivőjét, amiért egy közúti ellenőrzés során megtagadta, hogy biológiai mintát vegyenek tőle.

Felfüggesztettre és közmunkára ítélték a román kormány egykori szóvivőjét
2024. május 17., péntek

Az egész bankautomatát ellopta, Spanyolországból hozták haza a romániai tolvajt

Pénzt akart lopni és inkább az egész bankautomatát elrabolta az a büntetett előéletű romániai férfi, akit végül Spanyolországban fogott el a rendőrség.

Az egész bankautomatát ellopta, Spanyolországból hozták haza a romániai tolvajt
2024. május 17., péntek

Házi őrizetbe helyezték az orvost, aki operáció közben hagyhatott kötszert a páciens hasában, aki életét vesztette

Házi őrizetbe helyezték azt az orvost, aki a gyanú szerint operáció közben egy nő hasüregében hagyott egy kötszerdarabott, ami vérmérgezéshez és a nő halálához vezetett – közölte pénteken a Dâmbovița megyei rendőrség.

Házi őrizetbe helyezték az orvost, aki operáció közben hagyhatott kötszert a páciens hasában, aki életét vesztette
2024. május 17., péntek

Ciolacu: Románia továbbra is segíteni fogja az ukrajnai menekülteket

Románia továbbra is segíteni fogja az ukrajnai menekülteket – jelentette ki pénteki jászvásári sajtótájékoztatóján Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Ciolacu: Románia továbbra is segíteni fogja az ukrajnai menekülteket
2024. május 16., csütörtök

Ismét tüntettek a kormányalkalmazottak, bérkövetelés a környezetvédelmi ügynökségeknél is

Ismét spontán tiltakozásba kezdtek csütörtökön a román kormány alkalmazottai. Béremelést követelnek a környezetvédelmi ügynökségek dolgozói is.

Ismét tüntettek a kormányalkalmazottak, bérkövetelés a környezetvédelmi ügynökségeknél is
2024. május 16., csütörtök

Romániai kórházakban fogják gyógyítani a Gázai övezetben megsérült gyerekeket

A Gázai övezetben az izraeli-palesztin háború következtében megsérült palesztin gyerekeket fognak kezelni romániai kórházakban.

Romániai kórházakban fogják gyógyítani a Gázai övezetben megsérült gyerekeket
2024. május 16., csütörtök

Migránsok tucatjai buktak le a bolgár–román határon; azt mondták, hogy szír menekültek

Több mint hatvan határsértőt fedeztek fel a hatóságok a Vidin–Calafat bolgár–román közúti határátkelőn két, Magyarország felé haladó teherautó rakterében – közölte csütörtökön a román határrendészet.

Migránsok tucatjai buktak le a bolgár–román határon; azt mondták, hogy szír menekültek
2024. május 16., csütörtök

Tüntetett a szélsőséges AUR, mivel Simion szerint a kormány ellehetetleníti a külföldön élők szavazatának leadását

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) mintegy kétszáz szimpatizánsa tüntetett csütörtök reggel az Állandó Választási Hatóság (AEP) székháza előtt, mivel szerintük az intézmény „aláaknázza” a külföldön élő román állampolgárok választási jogát.

Tüntetett a szélsőséges AUR, mivel Simion szerint a kormány ellehetetleníti a külföldön élők szavazatának leadását