Fotó: Képernyőkép
Tűz ütött ki szombaton reggel a suceavai közigazgatási palotában, ahol a megyei tanács és a prefektúra székel.
2021. március 06., 10:312021. március 06., 10:31
2021. március 06., 12:572021. március 06., 12:57
Iulian Cimpoeșu prefektus tájékoztatása szerint lángok csaptak fel a régi épület tetőzetén, amely nagyrészt fa szerkezetű. Tucatnyi tűzoltókocsi, több mentőautó érkezett a helyszínre.
A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség vezetője szerint a padlástér gyulladt ki. Alin Găleată a Digi 24 hírportálnak elmondta, az épületben tartózkodó személyek kimenekültek, nem voltak közvetlen veszélyben, mivel a tetőzeten terjed a tűz. A fa szerkezet ég nagy területen a fémlemez burkolat alatt. Emiatt nehéz az oltás. A tűz lehetséges okát csak azok után tudják megállapítani, hogy eloltják a lángokat és beazonosítják a forrást – közölte Alin Găleată.
A suceavai közigazgatási palota 1903-1904-ben épült, 2006-ban felújították.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
3 hozzászólás