Dragnea elsősorban az amnesztiatörvény ügyének előmozdítását reméli Toni Greblă frissen ninevezett kormányfőtitkártól
A korrupcióval vádolt és első fokon felmentett Toni Greblă volt alkotmánybírót nevezte ki kormányfőtitkárnak Viorica Dăncilă miniszterelnök – derült ki a hivatalos közlöny hétfői kiadásából.
2018. szeptember 24., 16:042018. szeptember 24., 16:04
A döntésről már előző este beszélt Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök, aki megfelelőnek tartja a volt alkotmánybíró személyét és felkészültségét a tisztség ellátására.
Romániában a kormányfőtitkárság a kabinet tevékenységét koordináló intézmény, fontos szerepe van a kormányülés napirendjén levő határozatok, rendeletek és törvények előkészítésében és beterjesztésében.
A kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke pénteken, miután pártja végrehajtó bizottsága ismét bizalmat szavazott neki, kormányátalakítást helyezett kilátásba október első hete után. Ezt azzal indokolta, hogy egyes miniszterek menekülnek a felelősség elől, és bizonyos jogszabályok aláírását elodázzák, késleltetve az elfogadásukat.
A román ellenzéki média szerint Greblă elődje, a kormányfőtitkár-helyettessé visszaléptetett Andreea Lambru is lassította volna az elfogadási folyamatot, és főleg a korrupciós bűncselekmények miatt elítélt személyek kegyelemben és amnesztiában részesítéséről szóló rendelet elfogadását akadályozta.
Ezt a rendeletet a román kormánykoalíció már hosszabb ideje készül elfogadni. Dragnea az igazságügyi minisztertől várta a beterjesztését, aki azonban átpasszolta a felelősséget a parlamentnek.
Dragnea – aki ellen szintén folyamatban van egy korrupciós eljárás – vasárnap este egy televíziós interjúban újfent megerősítette, szükségesnek tartja egy ilyen rendelet vagy jogszabály elfogadását. Kifejtette: szerinte ebben az esetben
amikor titkos megállapodások, hamisított bizonyítékok alapján születtek elmarasztaló bírósági ítéletek.
A román legfelsőbb bíróság májusban mentette fel első fokon Toni Greblát, akit egyebek mellett befolyással való üzérkedéssel és kenőpénz elfogadásával vádolt meg a korrupcióellenes ügyészség. A perben még nem született másodfokú, jogerős ítélet.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion „jó ötletnek” tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai vállalatok.
szóljon hozzá!