Ilie Bolojan: fejleszteni tudjuk a kulturális, tudományos és üzleti turizmust
Fotó: Bihar megyei tanács sajtóosztálya
Konferencia-központot terveznek Nagyváradon a kulturális, tudományos és üzleti turizmus fejlesztésére – a beruházást közösen hozná tető alá Bihar megye és a Körös-parti város önkormányzata. A megállapodás értelmében az új központban találkozókat, kongresszusokat és konferenciákat szerveznek majd.
2021. május 05., 22:122021. május 05., 22:12
A létesítményt a Bihar megyei közgyűlés sajtóosztályának tájékoztatása szerint a sportgimnázium pályája, a Partenie Cosma Főgimnázium, a Gheorghe Șincai Megyei Könyvtár, a Körösvidéki Múzeum, a Bihar megyei Munkaügyi Felügyelőség, a Számvevőszék új székhelye és a Fogaras utca által határolt területre építik, azon a környéken, ahol már nagyrészt megépült egy sportcsarnok, és stadion építését is tervezik.
– érvelt a beruházás szükségessége mellett Ilie Bolojan, a megyei közgyűlés elnöke.
Mint hangsúlyozta, szükség van a korszerű szabványoknak megfelelő felszereltségű konferencia-központra, ugyanis a jelenlegiek vagy nem megfelelőek, vagy túl régiek. „Vannak néhány száz férőhelyes termeink, azonban nem rendelkezzünk olyannal, ami nagy események helyszínéül szolgálhat. Vannak olyan intézményeink, amelyek hozzájárulnak a kulturális élet gazdagításához, de ehhez infrastruktúrára van szükségük. Korlátozott azon helyiségek száma, ahol jelenleg működhetnek, állandó vitatéma a színház vagy a filharmónia termeinek használata. Ezenkívül egyes esetekben bizonyos termek akusztikája nem megfelelő. Egy ilyen helyiség, amit építeni fogunk, koncertterem is lehet” – részletezte az elképzeléseket Nagyvárad korábbi polgármestere.
Bolojan úgy számol, legkésőbb 2025-ig elkészülhet az új központ, ám reméli, hogy még ennél hamarabb átadhatják. A beruházást a megyei önkormányzat finanszírozza, az épület körüli zöldövezetek, parkolók, a parkok és a bekötőutak kialakításáért pedig a helyi önkormányzat felel. A hivatalos tájékoztatás szerint 2021. szeptember 1-ig a város saját költségvetéséből elkészíti a szükséges városrendezési terveket, a megyei önkormányzat pedig decemberig előkészíti az új konferencia-központ terveihez szükséges műszaki dokumentációt.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
szóljon hozzá!