Fotó: Beliczay László
Az elmúlt 60 év legnehezebb tele elé néz Európa – véli Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes.
2022. július 13., 11:192022. július 13., 11:19
2022. július 13., 11:372022. július 13., 11:37
A B1 Tv-nek nyilatkozva az RMDSZ elnöke rámutatott, reményei szerint Romániának nem lesznek energiaellátási problémái a télen, az azonban biztos, hogy magas lesz a gáz és a villamos energia ára.
– idézte a kormányfőhelyettes televíziós nyilatkozatát az Agerpres.
Aláhúzta: az ország gázszükségletének 80 százalékát fedezni tudják belföldi termelésből,
„Én biztos vagyok benne, hogy lesz földgázunk, lesz villamos energiánk, és a kompenzációk segítségével átvészeljük majd a telet” – nyomatékosította.
Az Európai Unió által Oroszországra kivetett szankciókat illetően Kelemen azt mondta, ezekre mindenképpen szükség volt, más eszközök ugyanis nem állnak Európa rendelkezésére ebben a helyzetben, „de mindannyian megfizetjük ezeknek az árát a télen”.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
szóljon hozzá!