Keddtől adatható be a harmadik vakcina, Cseke immunizálásra kéri a lakosságot

Keddtől adatható be a harmadik vakcina, Cseke immunizálásra kéri a lakosságot

Az időseknek és krónikus betegeknek már keddtől beadják a harmadik oltást

Fotó: Facebook/Ioana Mihăilă

Már keddtől, azaz szeptember 28-ától elérhetővé teszik a koronavírus elleni oltás harmadik dózisát azok számára, akik korábban megkapták a két adagot – döntötte el szerdán az oltást koordináló testület.

Balogh Levente

2021. szeptember 22., 16:512021. szeptember 22., 16:51

2021. szeptember 22., 17:332021. szeptember 22., 17:33

Keddtől, szeptember 28-ától elérhetővé teszik a koronavírus elleni oltás harmadik adagját azok számára, akik már korábban megkapták a teljes oltást, és igénylik az emlékeztető vakcinát – döntötte el szerdán az oltási kampányt koordináló testület, miután egyeztetett az egészségügyi tárca, az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) és az országos gyógyszerügynökség képviselőivel. A döntést a koronavírus-járvány negyedik hullámának felfutása indokolja.

A határozat értelmében szeptember 28-ától bárki megkaphatja, aki esetében legalább hat hónap eltelt azóta, hogy megkapta a második vakcinát.

A testület szerint a harmadik oltás erősen ajánlott azoknak, akik elmúltak 65 évesek, krónikus betegek, valamint a fertőzésnek kiemelten kitett kategóriáknak, mint az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok. Ugyanakkor a harmadik oltást bárki felveheti, aki már fél éve megkapta a második adagot, függetlenül attól, hogy átesett-e a fertőzésen.

A harmadik emlékeztető oltásra csakis mRNS alapú vakcinát, vagyis a Pfizer, illetve a Moderna oltóanyagát használjanak, vagyis akik az AstraZeneca szérumát kapták meg, azoknak is ezt adják be.

Mivel a Johnson&Johnson egydózisú oltóanyagát csak május 4. óta használják, az ezzel beoltottak esetében jelenleg nem szükséges az emlékeztető oltás. A harmadik oltásra a megszokott úton, az oltási portálon lehet jelentkezni, de azokat is fogadják, akik egyszerűen besétálnak valamelyik oltópontra.

Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter emlékeztetett, 12 másik európai országban már folyamatban van az emlékeztető oltás beadása. Közölte, a harmadik oltásra bárki jelentkezhet, aki legalább hat hónapja kapta meg az oltás második adagját. Az oltást személyesen lehet kérni bármelyik oltóközpontnál, előzetes időpont egyeztetéssel vagy akár anélkül is. „Arra kérek minden egészségügyben dolgozót, orvost, nővért, kérje az oltást, mert ők vannak leginkább kitéve a veszélynek. Ugyanakkor arra kérek minden tanügyben dolgozó alkalmazottat, tanárokat, tanítókat, éljenek ezzel a lehetőséggel, amely az iskolák nyitva tartását biztosítja, a gyermekek jövőjét védi meg” – hangsúlyozta az RMDSZ-es tárcavezető, rendkívül fontosnak nevezve, hogy a 65 év felettiek, a krónikus betegek, más betegségekben szenvedők is mihamarabb megkapják a védőoltást.

Cseke Attila megerősítette, van elegendő vakcina, mindenki kaphat harmadik, emlékeztető oltást. „Továbbra is bátorítok mindenkit arra, aki még nem kérte az első oltást, hogy védje meg magát és szeretteit, kérje az oltást” – összegezte a miniszter.

 

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 06., szerda

Kolozsvár Európa egyfajta Szilícium-völgye, Románia pedig egy gazdasági sikertörténet az EPP elnöke szerint

Románia egy gazdasági sikertörténet, Kolozsvár pedig némileg Európa Szilícium-völgyének mondható – jelentette ki szerdán Bukarestben Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke.

Kolozsvár Európa egyfajta Szilícium-völgye, Románia pedig egy gazdasági sikertörténet az EPP elnöke szerint
2024. március 06., szerda

„Monopóliumra tör a két nagy párt”. A Versenytanácshoz fordul az AUR a választások ütemterve miatt

A Versenytanácshoz fordult a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) és a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) a választási ütemtervvel kapcsolatos döntései miatt.

„Monopóliumra tör a két nagy párt”. A Versenytanácshoz fordul az AUR a választások ütemterve miatt
2024. március 06., szerda

Felmérés: az RMDSZ nem jutna be az Európai Parlamentbe, nem találna legyőzőre a PSD–PNL-koalíció

Kiesne az RMDSZ az Európai Parlamentből, ha most vasárnap lennének a választások – derül ki a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokból.

Felmérés: az RMDSZ nem jutna be az Európai Parlamentbe, nem találna legyőzőre a PSD–PNL-koalíció
2024. március 06., szerda

Tizenegy állam- és kormányfő, az EP és az EPP elnökének részvételével rajtol Bukarestben a politikai család kongresszusa

Elkezdődik szerdán Bukarestben az Európai Néppárt (EPP) kétnapos kongresszusa, amelyen negyven országból több mint 2000 küldött vesz részt.

Tizenegy állam- és kormányfő, az EP és az EPP elnökének részvételével rajtol Bukarestben a politikai család kongresszusa
2024. március 06., szerda

Itt a végállomás: kiszáll a politikából Traian Băsescu volt államfő

Véget vet politikai pályafutásának Traian Băsescu volt államfő: a jelenlegi európai parlamenti képviselő bejelentette, hogy nem indul újabb mandátumért az idei EP-választáson.

Itt a végállomás: kiszáll a politikából Traian Băsescu volt államfő
2024. március 05., kedd

Újabb két halálos áldozatot szedett a kanyaró

Összesen 7243 kanyarós megbetegedést jelentettek 2023. január elsejétől 2024. március 5-éig Romániában – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Újabb két halálos áldozatot szedett a kanyaró
2024. március 05., kedd

Még nincs itt a tavasz: erőteljes lehűlés, havazás is várható a következő napokban

Bár naptárilag a tavasz megérkezett már, a meteorológusok kissé lehűtik a kedélyeket, szerintük nagy mértékben lehűl az idő, havazás és mínusz 8 Celsius-fokos hideg is várható ezen a héten.

Még nincs itt a tavasz: erőteljes lehűlés, havazás is várható a következő napokban
2024. március 05., kedd

Megszavazta a képviselőház: szigorúbban büntetik a pszichoaktív szerekkel való visszaélést

Döntő kamaraként elfogadta kedden a képviselőház a pszichoaktív szerekkel való visszaélés büntetését szigorító tervezetet.

Megszavazta a képviselőház: szigorúbban büntetik a pszichoaktív szerekkel való visszaélést
2024. március 05., kedd

Lemondott az igazgató az iskolában, ahol diáktársai erőszakoltak meg egy tanulót – Vizsgálódik a minisztérium

Miközben keddi értesülések szerint lemondott tisztségéből a bukaresti Nicolae Titulescu iskola igazgatónője, miután kiderült: diáktársai erőszakoltak meg egy diákot az intézményben, a tanügyi tárca vizsgálódik az ügyben.

Lemondott az igazgató az iskolában, ahol diáktársai erőszakoltak meg egy tanulót – Vizsgálódik a minisztérium
2024. március 05., kedd

A romániaiak 70 százaléka még mindig úgy gondolja, hogy rossz irányba halad az ország

A romániai polgárok több mint 70 százaléka szerint Románia rossz irányba halad, és hasonló arányban vélekednek úgy a világ történesei kapcsán is – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

A romániaiak 70 százaléka még mindig úgy gondolja, hogy rossz irányba halad az ország
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM