Fotó: Presidency.ro
Az alkotmánybíróság korrupcióellenes főügyészt érintő döntésének indoklása több kérdést vet fel, mint ahányat tisztáz – nyilatkozta kedden Klaus Johannis. Az államfő bűnözőnek nevezte Liviu Dragneát, és felvetette a népszavazás megrendezésének lehetőségét.
2018. június 12., 13:592018. június 12., 13:59
2018. június 12., 14:122018. június 12., 14:12
Az államfő a Velencei Bizottság tagjaival folytatott bukaresti megbeszélését követően újságíróknak úgy nyilatkozott, elolvasta a taláros testület indoklását, de még folyamatban van annak elemzése.
„Már mondtam, hogy addig fogjuk olvasni ezt az indoklást, amíg nagyon jól megértjük. Még van egy kis olvasnivalónk” – jelentette ki az államfő, hozzátéve, hogy az indoklás több kérdést vet fel, mint ahányat tisztáz. Johannis úgy vélte, az alkotmánybíróság döntése a Szociáldemokrata Párt (PSD) irányvonalának kedvez, amely „amputálná az államelnök hatásköreit”.
A jobbközép elnök szerint felmerül a kérdés, hogy mi garantálja az ügyészek függetlenségét, ha alárendelik őket az igazságügyi tárcát vezető „szuperminiszternek”, akinek a döntéseit még az államfőnek is végre kell hajtania. Hozzátette, nem létezik semmilyen „párhuzamos állam”, szerinte ezt a fogalmat a PSD találta ki, hogy igazolja az igazságszolgáltatás elleni támadásait.
Heves kirohanást intézett Johannis Liviu Dragnea, a képviselőház és a kormányzó PSD vezetője ellen, igazat adva a kormánypárt hétvégi tömegdemonstrációja miatt felháborodott ügyészeknek. „Jogos a közvádlók felháborodása, miután egy politikus, aki mellesleg bűnöző is, a televízióban fenyegette meg az ügyészeket, miután rendezett egy középszerű tüntetést az igazságszolgáltatás ellen” – fogalmazott Klaus Johannis.
A román alkotmánybíróság múlt héten ismertetett határozatában előírja az államfőnek a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjének, Laura Codruța Kövesinek a leváltását, anélkül, hogy határidőt szabna meg az elnöki rendelet kibocsátására. A taláros testület tagjai szavazattöbbséggel megállapították: Johannis alkotmányos konfliktust okozott azzal, hogy megtagadta Kövesi leváltását, amelyet Tudorel Toader igazságügy-miniszter kezdeményezett.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
szóljon hozzá!