Predoiu: jogerős ítéletek kötelezték a kormányt a bírák és ügyészek fizetésének növelésére

A törvények összehangolatlansága miatt több közalkalmazott – köztük a bírák és az ügyészek – is beperelték a kormányt

A törvények összehangolatlansága miatt több közalkalmazott – köztük a bírák és az ügyészek – is beperelték a kormányt

Nem az igazságügyi minisztérium kezdeményezésére nőtt az igazságszolgáltatásban dolgozók bére, a lépésre jogerős ítéletek kötelezték a kormányt – közölte hétfő este Cătălin Predoiu.

Hírösszefoglaló

2022. január 11., 09:182022. január 11., 09:18

A tárcavezető a bírák és ügyészek fizetésemelése kapcsán foglalt állást. Közleményében emlékeztetett arra, hogy a közalkalmazottak bérét és a nyugdíjakat az elmúlt tíz évben elfogadott törvények sorozata szabályozza. E törvények összehangolatlansága miatt azonban több közalkalmazott – köztük a bírák és az ügyészek – is beperelték a kormányt.

Idézet
Több száz perben jogerős ítélet született, és az alkotmánybíróság is határozott az ügyben. Ezek az ítéletek arra kötelezték a kormányt, hogy egységes együtthatóval emelje az igazságszolgáltatásban dolgozók bérét

– idézi az Agerpres Cătălin Predoiu nyilatkozatát.

Hozzátette: miniszterként a szerepe mindössze annyi volt, hogy egy rendeletben előírta a másodlagos és harmadlagos hitelutalványozó intézményeknek a jogerős ítéletek alkalmazását, és a költségvetési törvény alapján forrásokat – mintegy 80 millió lejt – is kiutalt a bírák és ügyészek fizetésének növeléséhez.

Cătălin Predoiu úgy véli: a hasonló helyzetek elkerülése érdekében külön törvénynek kellene szabályoznia az igazságszolgáltatásban dolgozók bérezését. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 07., péntek

Négy új hidat építenek a Pruton

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság képviselői pénteken aláírták Chișinăuban a Prut folyó felett átívelő négy új híd tervezésére vonatkozó, összesen 4,4 millió lej értékű szerződéseket – jelentette be Cristian Pistol, CNAIR vezérigazgatója.

Négy új hidat építenek a Pruton
Négy új hidat építenek a Pruton
2025. február 07., péntek

Négy új hidat építenek a Pruton

2025. február 07., péntek

Hűvös napok után tavasziasra fordul az időjárás

Február 10–17. között az időjárás hidegebb lesz a szokásosnál, de ezt követően három hétig a szokásosnál melegebb időjárás következik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) által pénteken közzétett előrejelzésből.

Hűvös napok után tavasziasra fordul az időjárás
2025. február 07., péntek

Elnökválasztás: Elena Lasconi odaszúrt potenciális ellenfeleinek

Elena Lasconi, a Mentsétek meg Románia Szövetség (USR) elnöke csütörtök este megerősítette, hogy indulni készül a májusi elnökválasztáson, és cáfolta azokat a sajtóinformációkat, miszerint pártja egy része kihátrált mögüle.

Elnökválasztás: Elena Lasconi odaszúrt potenciális ellenfeleinek
2025. február 07., péntek

Hírszerzési vezető lehet Ciucă, ez állhat a szenátori mandátumról való lemondása hátterében

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vagy a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetői posztjára pályázik Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke, korábbi miniszterelnök.

Hírszerzési vezető lehet Ciucă, ez állhat a szenátori mandátumról való lemondása hátterében
2025. február 07., péntek

Ellopott dák kincsek: valóban nem tartották be a szabályokat a miniszterelnöki ellenőrző testület szerint

„Jogalkotási hiányosságok” vannak a kulturális örökség védelmét illetően, és nem tartották be a kulturális javaknak az ideiglenes kivitelére vonatkozó előírásokat – erre a következtetésre jutott a miniszterelnöki ellenőrző testület a dák kincsek ügyében.

Ellopott dák kincsek: valóban nem tartották be a szabályokat a miniszterelnöki ellenőrző testület szerint
2025. február 07., péntek

Tánczos ráküldi az adóhivatalra az ellenőröket a Nordis-ügy miatt

Tánczos Barna pénzügyminiszter bejelentette, hogy kiküldi a tárca ellenőrző testületét az adóhatósághoz (ANAF), miután négy ANAF-alkalmazottat azzal gyanúsítottak meg, hogy eltitkolták a Nordisnál talált szabálytalanságokat.

Tánczos ráküldi az adóhivatalra az ellenőröket a Nordis-ügy miatt
2025. február 06., csütörtök

Miniszter: ne engedjék közösségbe a beteg gyerekeket!

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön kijelentette, hogy a légúti fertőzéses esetek jelentős növekedése ellenére sem támogatja az iskolák bezárását, de hangsúlyozta, hogy a betegség tüneteit mutató gyerekeket nem szabad közösségbe engedni.

Miniszter: ne engedjék közösségbe a beteg gyerekeket!
2025. február 06., csütörtök

Két személy ellen emeltek vádat a kilenc halálos áldozatot követelő kórháztűz ügyében

Bíróság elé állítanak két asszisztensnőt a Piatra Neamț-i megyei kórház intenzív osztályán 2020 novemberében történt, kilenc halálos áldozattal járó tűzeset ügyében.

Két személy ellen emeltek vádat a kilenc halálos áldozatot követelő kórháztűz ügyében
2025. február 06., csütörtök

Ingyenessé teszik a telekkönyvi kivonatokat az ingatlantulajdonosok számára

Ingyenessé válik Romániában a telekkönyvi kivonatok kikérése az ingatlantulajdonosok számára – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter csütörtöki bukaresti sajtótájékoztatóján.

Ingyenessé teszik a telekkönyvi kivonatokat az ingatlantulajdonosok számára
2025. február 06., csütörtök

Páros lábbal szállt bele Georgescuba az egyik erdélyi futballcsapat játékosa

Keményen nekiment az elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali, összeesküvéselmélet-hívő Călin Georgescunak Alexandru Chipciu, a Kolozsvári U labdarúgócsapatának játékosa.

Páros lábbal szállt bele Georgescuba az egyik erdélyi futballcsapat játékosa