Fotó: Presidency.ro
Klaus Iohannis államfő határozott fellépésre szólította fel a prefektusokat és a helyi hatóságokat a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, ugyanakkor arra figyelmeztette őket, hogy ne keltsenek pánikot.
2020. november 12., 17:292020. november 12., 17:29
2020. november 12., 18:242020. november 12., 18:24
Iohannis a járványügyi operatív tanácsokat is vezető megyei kormánybiztosokkal tartott csütörtöki távértekezletén, az oltásokról szóló biztató hírekre utalva úgy értékelte: „megcsillant a remény”. Hozzátette: nem tudni még, mikor válik Romániában is hozzáférhetővé a vakcina, de azt valószínűsítette, hogy erre 2021 első negyedévében, több ütemben kerülhet sor.
„Nem állíthatjuk, hogy sikerült megfékezni a járványt, de a számok visszaigazolták, hogy a szigorítások eredményesek voltak” – közölte Iohannis. Az elnök rámutatott, a hét elejétől érvényes korlátozó intézkedéseket „határozott, korrekt és világos módon, megfelelő magyarázatok kíséretében” kell gyakorlatba ültetniük a prefektúráknak, rendőrségnek, csendőrségnek. „Itt most nem politikai intézkedésekről van szó, hanem elengedhetetlenül fontos közegészségügyi intézkedésekről, és sok ember élete forog kockán” – fogalmazott az államfő, hangsúlyozva a megfelelő kommunikáció szükségességét. Iohannis arra kérte a kormány területi képviselőit, közöljék az intézkedéseket, hogy mi történik, de ne legyenek „pánikkeltő hírek forrásai”. „Mindannyiunkat aggodalommal tölt el a helyzet, de nem szabad bepánikolnunk. Nagyon határozottaknak kell lennünk, tiszta fejjel kell döntéseket hoznunk, és egyetlen célunk kell hogy legyen: az emberek egészsége” – tette hozzá.
Az országban az utóbbi három hétben megduplázódott – és csütörtökön meghaladta a százezret – az ismert aktív fertőzöttek száma. Duplájára emelkedett az átlagos napi esetszám és a halálesetek átlaga. Ugyanakkor a kórházban kezelt betegeké ebben az időszakban kevesebb mint 25 százalékkal, az intenzív osztályon ápolt súlyos eseteké pedig kevesebb mint 50 százalékkal emelkedett.
A médiában megszólaltatott járványügyi szakemberek szerint a helyhiány miatt nem emelkedett a fertőzések ütemében a kórházban kezelt fertőzöttek száma, de ez azt is jelzi, hogy az ellátórendszer a teljesítőképessége határára jutott, és egyre súlyosabb állapotban lévő koronavírus-betegek kerülnek a kórházakba. Csütörtökön 1152 fertőzöttet ápoltak az intenzív terápián. Romániában jelenleg mintegy 1250 ágy a Covid-kórházak intenzív osztályainak teljes kapacitása.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.
szóljon hozzá!