Geoanã: Bãsescu fejét mindenáron

A Szociáldemokrata Párt (PSD) akkor is folytatja a Traian Bãsescu államfő tisztségéből való elmozdítására indított akcióját, ha bizonyos közvélemény-kutatások szerint ez hátrányos következményekkel járna a legnagyobb ellenzéki párt megítélésére. Mircea Geoanã, a PSD elnöke tegnap így reagált Sebastian Lãzãroiunak, a CURS közvélemény-kutató intézet vezetőjének azon kijelentésére, miszerint a PSD veszíthet népszerűségéből, ha folytatja az ország legnépszerűbb politikusának számító Traian Bãsescu államfő elleni hadjáratot.

2007. január 30., 00:002007. január 30., 00:00

A szociáldemokrata párt vezetője szerint az alakulatnak kötelessége megleckéztetni Bãsescut. A Newsin hírügynökség tudni véli: az Alkotmánybírósághoz küldendő jelentésben többek között azt vetnék az államfő szemére, hogy nem látja el a politikai pártok közötti közvetítői szerepét. A Mediafax hírügynökség azt állítja, az Antonie Iorgovan szenátor irányításával összeállított dokumentum kifogásolja, hogy Bãsescu a hírszerző szolgálatokat politikai nyomásgyakorlásra használja fel. Ezt az államfőnek azon kijelentéseivel támasztanák alá, amelyeket a miniszterek telefonbeszélgetéseinek lehallgatásáról tett a Román Televízió műsorában.
Geoanã különben bejelentette: csütörtökön egyeztetnek a politikai pártokkal az államfő menesztését célzó kezdeményezésükről. Úgy tűnik azonban, sok támogatóra nem számíthat az ellenzéki párt: a Nagy-Románia Párton (PRM) kívül ugyanis a többi alakulat elutasítja a kezdeményezést. Kezdeti lelkesedésük után visszakozni látszanak a konzervatívok, a liberálisok pedig már korábban úgy döntöttek, nem támogatják az ellenzéki kezdeményezést. Eközben azonban a képviselőház jogi bizottságában a PSD kezdeményezésére módosították a népszavazásról szóló törvényt: az államfő leváltásához így ezentúl elegendő, ha a szavazáson megjelentek többsége erre voksol. Nem szükséges tehát, hogy a részvételi arány meghaladja az 50 százalékot. Az elnök könnyebb menesztését lehetővé tevő módosítást azonban a plénumnak is el kell fogadnia ahhoz, hogy érvénybe lépjen.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Simion megköszönte Amerikának, hogy nem ad vízummentességet a román állampolgároknak

George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.

Simion megköszönte Amerikának, hogy nem ad vízummentességet a román állampolgároknak
2025. május 10., szombat

Tánczos Barna: Romániában a helyzet stabilizálódik és fejlődik, vagy azonnal romlik

Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Tánczos Barna: Romániában a helyzet stabilizálódik és fejlődik, vagy azonnal romlik
2025. május 10., szombat

A hétvége folyamán fagyokra is lehet számítani, a hegyekben havazhat

A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.

A hétvége folyamán fagyokra is lehet számítani, a hegyekben havazhat
2025. május 10., szombat

Súlyos baleset történt Brassó megyében, tíz gyerek került kórházba

Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.

Súlyos baleset történt Brassó megyében, tíz gyerek került kórházba
2025. május 10., szombat

Több tízezren vettek részt a bukaresti kormánypalota előtti Európa-barát tüntetésen

Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.

Több tízezren vettek részt a bukaresti kormánypalota előtti Európa-barát tüntetésen
2025. május 10., szombat

Simion magyar zászlós üzenetben mondott köszönetet Orbánnak

Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.

Simion  magyar zászlós üzenetben mondott köszönetet Orbánnak
2025. május 09., péntek

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben

Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben
2025. május 09., péntek

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is

A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is
2025. május 09., péntek

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét
2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét