Képünk illusztráció
Fotó: Wikipédia
Egy nemrég a két védelmi miniszter által aláírt szándéknyilatkozat értelmében Románia Franciaországból is vásárol fegyvereket. A bukaresti kormány tengeralattjárókat és helikoptereket szerez be a francia partnerektől.
2022. július 19., 19:562022. július 19., 19:56
2022. július 19., 20:212022. július 19., 20:21
Franciaországtól vásárol tengeralattjárókat és helikoptereket Románia – jelentette be Vasile Dîncu védelmi miniszter. A tárcavezetőt az Aktualno című bolgár portál idézte.
Vasile Dîncu elárulta, hogy már szándéknyilatkozatot is aláírtak a témában a francia védelmi miniszterrel.
„Aláírtunk egy szándéknyilatkozatot a francia védelmi miniszterrel egy jövőbeli projektről, a parlamentben pedig elkezdtük az eljárást az új felszerelések beszerzésére: Scorpène tengeralattjárókról és helikopterekről van szó. A francia kormánnyal aláírt szándéknyilatkozatban foglaltakat pedig meg kívánjuk valósítani” – szögezte le a tárcavezető. Azt is elmondta, hogy jelenleg egy olyan törvénytervezeten dolgozik, amely lehetővé teszi a védelmi jellegű közbeszerzési eljárások időtartamának csökkentését. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ukrajnai háború miatt még a korábbinál is hosszabb időbe kerül, amíg a leszerződött hadi felszerelést leszállítják a gyártók.
Az Ukrajna elleni orosz invázió nyomán közel ezer francia katonát vezényeltek Romániába, valamint Mamba típusú légvédelmi rendszereket is az országba szállítottak. Románia jelenleg egyetlen tengeralattjáróval rendelkezik: a Delfinul nevű, szovjet gyártmányú, Kilo osztályú búvárhajó 1996 óta használaton kívül áll.
A Scorpène francia és spanyol tervezésű, dízel-elektromos meghajtású tengeralattjáró. A Scorpène-ek olyan nagy teherbírású acélból készülnek, amivel akár 1000 láb (300 méter) mélységbe is gond nélkül le tudnak merülni.
Románia az ukrajnai háború nyomán fel kívánja gyorsítani a haderőfejlesztést, légierejét Norvégiától vásárolt, használt amerikai gyártmányú F–16-os vadászgépekkel bővíti, de a tervek között ötödik generációs F–35-ösök beszerzése is szerepel. Emellett szintén amerikai Piranha 5 páncélozott szállító harcjárműveket rendelt, és szó van M1 Abrams harckocsik beszerzéséről is.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
szóljon hozzá!