Felelősségre vonnák a kommunista Romániából a zöldhatáron menekülőket kínzó pribékeket

•  Fotó: IICCMER

Fotó: IICCMER

A kommunista Romániából szökni próbált és a határnál megkínzott vagy megölt személyekről gyűjt adatokat a kommunizmus bűneit vizsgáló és az emigráció emlékét ápoló román intézet (IICCMER).

MTI

2021. március 09., 19:582021. március 09., 19:58

2021. március 09., 20:052021. március 09., 20:05

Az intézet felhívást tett közzé kedden, amelyben arra kéri mindazokat, akik a határnál elkövetett gyilkosságokról, kínzásokról tudnak, hogy vegyék fel a kapcsolatot a kutatóikkal. Az IICCMER közölte: az előzetes vizsgálataik szerint jelentős azoknak a száma, akik a kommunizmus idején erőszakos halált haltak a román–jugoszláv vagy a román–magyar határon szökési kísérlet közben.

A felhívásban a lőtt seb, szúrás vagy verés következtében bekövetkezett, illetve a fulladásos haláleseteket említi az intézet.

Az utóbbi azon a szakaszon volt jellemző, ahol Románia és Jugoszlávia között a Duna képezte a határt. Az IICCMER arra emlékeztetett, hogy a törvényben megszabott feladatainak eleget téve már korábban elkezdte az áldozatok felkutatását, a bűncselekmények feltárását, és az elkövetők azonosítását, de a folyamat félbeszakadt. A 2020-ban újraindított adatgyűjtés célja, hogy bíróság elé állítsák a – még életben levő – egykori elkövetőket. Az érintettek az office@iiccmer.ro e-mailcímen vagy az intézet honlapján vehetik fel a kapcsolatot a kutatókkal.

Az IICCMER korábban több kommunista láger-, illetve börtönparancsnokot is törvény elé állított. Kettőt közülük emberiesség elleni bűnök miatt ítéltek börtönbüntetésre. A bűnösök felkutatása és felelősségre vonása mellett a jeltelen sírokba temetett áldozatok maradványait is próbálja felkutatni az intézet.

Három évvel ezelőtt az 1956-os magyar forradalmat követő romániai megtorlási hullámban halálra ítélt és kivégzett Szoboszlai Aladár és kilenc társa jeltelen sírját próbálta megtalálni, az aradi ásatások azonban eredménytelenül végződtek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Fokozatosan vezetik be az új középiskolai kerettanterveket

Aláírta Daniel David ügyvivő oktatási miniszter az új középiskolai kerettanterveket jóváhagyó rendeletet. A miniszteri rendelet hamarosan megjelenik a Hivatalos Közlönyben.

Fokozatosan vezetik be az új középiskolai kerettanterveket
2025. június 22., vasárnap

Egyelőre nem tudtak megegyezni a kormányprogramról a kormányzásra felkért pártok

A Nicușor Dan áééamfő által kormányalakításra felkért pártok, illetve a nemzeti kisebbségek képviselői a szombat este az elnökkel folytatott egyeztetésen sem tudtak dűlőre jutni a leendő kormányprogram kapcsán.

Egyelőre nem tudtak megegyezni a kormányprogramról a kormányzásra felkért pártok
2025. június 21., szombat

Keményen kiosztotta egymást az USR és az AUR elnöke

Keményen nekiment Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a párt szombati, őt tisztségében megerősítő kongresszusán a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR).

Keményen kiosztotta egymást az USR és az AUR elnöke
2025. június 21., szombat

Több száz jogosítványt „gyűjtött be” a rendőrség az elmúlt 24 órában

Országszerte több mint 650 jogosítványt vont be a rendőrség az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések nyomán.

Több száz jogosítványt „gyűjtött be” a rendőrség az elmúlt 24 órában
2025. június 21., szombat

Dominic Fritz: rendkívül népszerűtlen intézkedéseket kell meghoznia az alakuló kormánynak

Rendkívül népszerűtlen intézkedéseket kell meghoznia az USR-t is soraiban tudó jövendőbeli kormánynak – jelentette ki a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz az alakulat szombati kongresszusán.

Dominic Fritz: rendkívül népszerűtlen intézkedéseket kell meghoznia az alakuló kormánynak
2025. június 21., szombat

A kormányra lépés mellett döntött a PSD

A Szociáldemokrata Párt Országos Politikai Tanácsa szombaton megszavazta a kormányra lépést – jelentette be Sorin Grindeanu ügyvivő elnök, aki szerint a szavazáson részt vevők 71,5 százaléka támogatta a PSD részvételét a Bolojan-kormányban.

A kormányra lépés mellett döntött a PSD
2025. június 21., szombat

Még nincs is koalíció, de az egyik párt alelnöke máris beleszállt a leendő partnerekbe

Bár a következő, várhatóan négypárti kormánykoalíció még létre sem jött, Ciprian Ciucu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke máris bírálatokat fogalmazott meg két leendő partnerrel, a PSD-vel és az USR-rel szemben.

Még nincs is koalíció, de az egyik párt alelnöke máris beleszállt a leendő partnerekbe
2025. június 21., szombat

Három miniszterelnök-helyettes is lehet a Bolojan-kormányban, három RMDSZ-es politikus is helyet kaphat benne

Az Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke által vezetett leendő kormányban három miniszterelnök-helyettes is lehet, és akár három RMDSZ-es politikus is helyet kaphat benne.

Három miniszterelnök-helyettes is lehet a Bolojan-kormányban, három RMDSZ-es politikus is helyet kaphat benne
2025. június 21., szombat

Bolojan: a kormányom áldozati kormány lesz, véget kell vetni a kiváltságoknak

Az általa vezetendő kormány „áldozati kormány” lesz – jelentette ki szombaton Ilie Bolojan kijelölt miniszterelnök a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kongresszusán.

Bolojan: a kormányom áldozati kormány lesz, véget kell vetni a kiváltságoknak
2025. június 20., péntek

Bolojan kinevezése nyomán „munkára jelentkeztek” a kormányzásra készülő pártok

Sorin Grindeanu pénteken bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombaton dönt a kormányzati részvételről, és vasárnap a miniszterjelöltjeiről.

Bolojan kinevezése nyomán „munkára jelentkeztek” a kormányzásra készülő pártok