Fejetlenség: a belügy szerint Romániába belépéskor kell a zöldigazolás és a formanyomtatvány

•  Fotó: Facebook/Poliţia de Frontieră Română

Fotó: Facebook/Poliţia de Frontieră Română

Egymásnak ellentmondó információkat közöl a lakosságnak a bukaresti egészségügyi, illetve a belügyminisztérium a járványügyi veszélyhelyzet megszüntetése nyomán eltörölt korlátozásokkal kapcsolatban. Kedd este a belügy korrigálta eredeti közleményét.

Rostás Szabolcs

2022. március 08., 16:412022. március 08., 16:41

2022. március 08., 22:222022. március 08., 22:22

A román kormány illetékesei kedden számoltak be arról, hogy pontosan milyen megszorítások szűnnek meg annak következtében, hogy március 8-án éjféltől immár véget ér a 2020 májusában foganatosított veszélyhelyzet. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter bukaresti sajtótájékoztatóján elmondta, a veszélyhelyzet megszüntetésével feloldanak a koronavírus-járvány miatt bevezetett valamennyi korlátozást Romániában.

Kirért arra is, hogy az országba belépőktől nem kérik a Covid-igazolványt, és beutazási adatlapot (LPF) sem kell kitölteni.

Ennek azonban homlokegyenest ellentmond a román belügyminisztérium szintén kedden kibocsátott közleménye. A tárca – beszámolva a korlátozások kivezetéséről – ebben megállapítja: „az európai uniós Covid-igazolvány és a digitális formanyomtatvány továbbra is alkalmazásban marad a Romániába való belépéskor”.

Frissítés

Jóváhagyta a vészhelyzeti bizottság a karanténszabályok eltörlését
Jóváhagyta kedden az Országos Vészhelyzeti Bizottság a koronavírus-járvány miatt elrendelt karanténszabályok eltörléséről szóló határozatot. A 2022/16-os számú határozat hatályon kívül helyezi a CNSU 2022/6-os számú döntését, így nem kell öt napra karanténba vonulniuk azoknak a Romániába érkező személyeknek, akik beutazáskor nem tudják felmutatni a digitális Covid-igazolványt. A 6-os számú határozat arról is rendelkezett, hogy az igazoltan fertőzöttek közvetlen kontaktjainak 5 napra karanténba kell vonulniuk, de az új döntéssel ezt az előírást is törölték.

Lapunk úgy tudja, a beutazási adatlap kitöltésére vonatkozó kötelezettség eltörléséhez sürgősségi kormányrendelet kibocsátására van szükség, nem elegendő az eddigi járványügyi korlátozázok megszüntetése azáltal, hogy immár nem hosszabbítják meg a veszélyhelyzetet. A bukaresti kormány ugyanis tavaly sürgősségi rendeletben határozott arról, hogy december 20-tól kezdődően a Romániába utazóknak is ki kell költeniük a más európai uniós országok által is bevezetett ún. PLF (Passenger Locator Form) digitális járványügyi adatlapot. Ezt a rendeletet kellene újjal törölnie a Nicolae Ciucă vezette kabinetnek. A plf.gov.ro honlapon elérhető digitális adatlapot kezdetben az utazás megkezdése előtt legalább 24 órával kellett kitöltenie minden olyan utasnak, aki valamilyen – légi, vasúti, közúti, vízi – járművel érkezik az országba.

Frissítés

Eltűnt a belügyi kommünikéből az ominózus passzus
A román belügyminisztérium honlapján olvasható közleményből kedd estére egyszerűen eltávolították azt a mondatot, amely szerint továbbra is hatályban maradnak a Romániába való belépéskor a kötelező Covid-igazolványra és a digitális adatlapra vonatkozó előírások. (Prevederile referitoare la certificatul digital al Uniunii Europene privind Covid şi formularul digital de intrare în România rămân în continuare aplicabile). A román határőrség nagyváradi területi illetékese érdeklődésünkre kedden este nem tudott magyarázattal szolgálni az egymásnak ellentmondó információközlésre. Arra sem kívánt válaszolni, hogy ez ügyben melyik minisztérium állítása a mérvadó.

Mivel a román hatóságok polgárok ezreit büntették meg az intézkedés nyomán (olyanokat is, akik kitöltötték a digitális formanyomtatványt), ami hatalmas tiltakozást váltott ki, a kormány idén februárban módosította az adatlapot, és az új szabályozás szerint ezt a határátlépést megelőző 72 órában bármikor ki lehet tölteni. Belépéskor az úti okmányok ellenőrzésekor a határrendőrség informatikai rendszerében megjelenik, hogy az adatlapot előzetesen kitöltötték-e. Az utast ennek hiányában is beengedik az országba, azzal a figyelmeztetéssel, hogy ha 24 órán belül pótolja a mulasztást, akkor 500-tól 3000 lejig terjedő bírságra számíthat. Korábban a legkisebb bírság 2000 lej volt.

korábban írtuk

Módosult a Romániába érkezőktől követelt járványügyi adatlap
Módosult a Romániába érkezőktől követelt járványügyi adatlap

Módosította az országba érkező utasoktól tavaly december 20-a óta megkövetelt PLF (Passenger Locator Form) digitális járványügyi adatlapot csütörtöki ülésén a román kormány és pontosított néhány, a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt korlátozást.

korábban írtuk

Felháborodást szül a beutazók nyakló nélküli bírságolása: sokszor a digitális űrlapot kitöltő polgárokat is büntetik
Felháborodást szül a beutazók nyakló nélküli bírságolása: sokszor a digitális űrlapot kitöltő polgárokat is büntetik

Nagy felháborodást szül a lakosság körében, hogy az egészségügyi igazgatóságok (DSP) december óta több ezer bírságot róttak ki az országba beutazókra a digitális formanyomtatvány ki nem töltése miatt. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján

Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján
2025. május 08., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből

Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből
2025. május 08., csütörtök

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége

A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége
2025. május 08., csütörtök

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást

Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást
2025. május 08., csütörtök

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint

Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban

A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban
2025. május 08., csütörtök

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta

Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta
2025. május 07., szerda

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást

Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást
2025. május 07., szerda

George Simion győzelmének negatív hatásaira figyelmeztet Nicușor Dan

Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.

George Simion győzelmének negatív hatásaira figyelmeztet Nicușor Dan
2025. május 07., szerda

Államosítana stratégiai vállalatokat az AUR államfőjelöltje

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion „jó ötletnek” tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai vállalatok.

Államosítana stratégiai vállalatokat az AUR államfőjelöltje