Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön azt üzente Cătălin Predoiu belügyminiszternek, hogy a 2 Mai településen történt tragédiából kiindulva „szabad kezet” kap arra, hogy az irányítása alá tartozó struktúrákat „felülről lefelé” teljesen megtisztítsa.
2023. augusztus 24., 13:322023. augusztus 24., 13:32
2023. augusztus 24., 13:412023. augusztus 24., 13:41
A miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején érintette annak a fiatal drogfüggőnek az ügyét, aki, kocsijával gyalogosok csoportjába hajtva, megölt két egyetemistát 2 Mai üdülőtelepen. Kifejtette, látta, hogy ebben az ügyben megvoltak az első elbocsátások, és a belügyminiszter ellenőrző testülete az eddigi vizsgálatok nyomán megállapította, hogy vannak közvetlen felelősök is ebben a tragédiában.
Hangsúlyozta azonban, hogy itt nem csak egyszerű személyes hibákról van szó, hanem súlyos dolgokról, amelyek azt mutatják, hogy
A kormányfő nyomatékosította, hogy teljes tisztogatásra van szükség a rendszerben, és azt üzente Cătălin Predoiu belügyminiszternek, hogy szabad kezet kap ehhez.
„A miniszter és kollégái felelőssége, hogy megtegyenek minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy az emberek bízhassanak abban, hogy a romániai törvények valóban mindenkire egyenlő mértékben vonatkoznak” – fogalmazott Ciolacu.
Több Konstanca megyei rendőrségi vezetőt elbocsátott a belügyminiszter a két halálos áldozatot követelő tengerparti gázolást követő kivizsgálások után.
„Nem fogadok el olyan kifogásokat, hogy nincs elég drogtesztelő műszerünk. Ha nincs elég, sürgősen írják ki a közbeszerzési eljárást. Ha nincs rá pénzük, a kormány majd ad. Bármit megvehetünk, amire szükségünk van, kivéve a rendőrkabát becsületét, méltóságát és tiszteletét” – mondta a miniszterelnök.
A rendőröknek kevesebb időt kell az irodákban és többet a terepen tölteniük, ott, ahol valóban szükség van rájuk – hangsúlyozta még a kormányfő.
Nem volt szolgálatban a rendőr, aki a drogtesztekért felelős, ezért nem tesztelték le a szombaton reggel bedrogozva két embert halálra gázoló 19 éves fiatalt annak ellenére, hogy még a tragédia előtt igazoltatták.
Szerdán szervezi meg a tanügyminisztérium a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáját.
Klaus Iohannis államfő kedden kihirdette a romániai medveállomány kezeléséről szóló törvényt.
Sorin Grindeanu szállítási miniszter derűlátóan nyilatkozott az Olt völgyén átvezető 8 kilométeres országútszakasz határidőre történő újranyitásáról.
A meddőséggel küzdő párokat és egyedülálló nőket támogató lombikprogram idén is folytatódik, emellett a román állam 150 napközi központ létrehozását vállalta a hátrányos helyzetű családokból származó gyerekek számára – közölte a családügyi miniszter.
A közalkalmazotti rendszer reformjára feltétlenül szükség van, és megvan a törvényes jogi keret a közszféra teljes átszervezéséhez – jelentette ki kedden Marcel Ciolacu kormányfő.
A végleges kinevezéssel járó tanári állásokra kiírt versenyvizsgán részt vevő személyek 41,9 százaléka, azaz 11 928 jelentkező kapott 7-est vagy annál nagyobb jegyet; 74-en tízesre vizsgáztak – közölte a tanügyminisztérium kedden.
Szigorítják a hivatásos nevelőszülővé válás feltételeit, az alsó korhatárt 18-ról 21 évre emelik – jelentette be kedden Natalia Intotero család- és ifjúságügyi, esélyegyenlőségi miniszter.
Bár korábban egyszer már feljelentették ugyanazon 14 éves fiú megrontásáért, akinek a megerőszakolása közben szombaton tetten érték a rendőrök, bizonyíték hiányában lezárták az ügyet a „zseniképzőként” ismert, magyar származású férfi, Kristóf Lajos ellen.
Románia hónapról hónapra növekvő hőmérsékletben forrong, és az ügyfelek olyan megoldásokba fektetik pénzüket, melyek termikus kényelmüket és a megfelelő minőségű levegőt biztosítják számukra, és ez az eMAG-nál regisztrált eladások számában is tükröződik.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint a hatóságoknak szükségállapotot kell hirdetniük a mezőgazdaságban, és biztosítaniuk kell a mezőgazdasági termelők által elszenvedett súlyos aszálykárok fedezéséhez szükséges forrásokat.
szóljon hozzá!