Emil Boc (balra) Florin Cîţu kormányfővel egyeztetett a témában
Fotó: Gov.ro
Megkönnyítené a megyeszékhelyek és a környező települések egyesülését a Megyei Jogú Városok Egyesülete Emil Boc, az egyesület elnöke szerint.
2021. július 12., 16:192021. július 12., 16:19
Kolozsvár polgármestere az egyesület és Florin Cîţu miniszterelnök hétfői találkozóján jelentette be, hogy kidolgoztak egy tervezetet, amelynek a megvalósításához a kormány és a parlamenti pártok támogatását is kérik, és amely a közigazgatási törvénykönyv módosítása révén megkönnyítené, hogy a megyeszékhelyek és a környező települések önkéntesen egyesüljenek.
Közölte, amíg az új közigazgatási átszervezés megvalósul – amihez alkotmánymódosítás is szükséges –, addig szükséges ily módon megkönnyíteni a települések összekapcsolását.
A kormányfő nem zárkózik el az ötlettől, azt mondta, nem látta a jogszabályjavaslat konkrét szövegét, ám amennyiben ezek a folyamatok önkéntesen történnek, és segítenek az uniós források lehívásában és a beruházások megvalósításában, támogatja a felvetést. Arra is ígéretet tett, hogy a továbbiakban nem a pártközpontban döntenek majd az önkormányzatokat érintő költségvetés-kiigazításokról, ezeket a döntéseket a jövőben nem politikai alapon hozzák meg. Jelezte egyúttal, hogy minden polgármester és megyei tanácselnök szerepvállalására szükség lesz az európai alapok, többek közt az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében érkező, 76,2 milliárd eurót kitevő uniós alapok felhasználására.
Mint ismeretes, Boc a közelmúltban is szorgalmazta az ország közigazgatási átalakítását, mégpedig úgy, hogy a megyék helyét a nagyobb régiók vegyék át. A magyar szempontból kedvezőtlen tervezetet 2011-ben, még miniszterelnökként szorgalmazta először, de kudarcot vallott.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
szóljon hozzá!