Emelt fővel mondott le Carmen Dan belügyminiszter

•  Fotó: Agerpres/Grigore Popescu

Fotó: Agerpres/Grigore Popescu

Lemondott a belügyminiszteri tisztségről Carmen Dan. A tárcavezető a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottságának a kormányátalakításról döntő ülése előtt jelentette be, hogy lemondott tisztségéről.

Hírösszefoglaló

2019. július 15., 13:022019. július 15., 13:02

2019. július 15., 13:542019. július 15., 13:54

„Emelt fővel távozom. (...) Nincs, amit felrónom magamnak” – mondta újságíróknak az Agerpres szerint Carmen Dan.

A távozó miniszter hozzátette, hétfő reggel „őszinte és közvetlen beszélgetést” folytatott a miniszterelnökkel, és közölte vele, hogy nem kell szavazásra bocsátania menesztését a CEx hétfői ülésén, mert önként lemond posztjáról. Hozzáfűzte,

tudomása szerint menesztésének kilátásba helyezése „politikai döntés” eredménye, nem a teljesítménykritériumok figyelembe vételével határoztak így.

Bevallása szerint a Viorica Dăncilă kormányfővel folytatott megbeszélésen az „utca nyomásáról” is beszéltek.

A május 26-i választások megszervezése kapcsán Carmen Dan ismét nyomatékosította, hogy minden, ami a belügyminisztérium hatáskörébe tartozott, „rendben zajlott”.

Arra a kérdésre, hogy tudja-e, ki fogja váltani őt a tisztségben, Carmen Dan azt mondta, tudomása szerint még nem született végleges döntés, de Nicolae Moga Konstanca megyei PSD-s szenátor esélyes a tisztségre, akinek sok sikert kívánt.

Megkérdezték tőle az újságírók azt is, úgy gondolja-e, hogy esetében a PSD engedett a menesztését több ízben is kérő Klaus Johannis államfő által gyakorolt nyomásnak. „Igen, úgy tűnik, hogy igen” – válaszolta Carmen Dan.

korábban írtuk

Teodor Meleșcanu külügyminiszter lapátra kerül a bukaresti kormányátalakítás során
Teodor Meleșcanu külügyminiszter lapátra kerül a bukaresti kormányátalakítás során

A román kormány küszöbön álló átalakítása során Teodor Meleșcanu külügyminiszter elveszíti tisztségét – erősítette meg vasárnap este Călin Popescu Tăriceanu, a kisebbik kormánypárt, az ALDE elnöke.

Nehezményezi Viorica Dăncilă PSD-elnök Carmen Dan „korai” lemondását

A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyes tagjai „semmit nem értettek meg” az eddig történtekből, és azt hiszik, méltányolni fogja valaki, ha a párt vezetőtestületeivel való egyeztetés előtt nyilatkoznak a sajtónak döntéseikről – mondta hétfőn Viorica Dăncilă miniszterelnök, a PSD elnöke Carmen Dan belügyminiszter bejelentésére reagálva, miszerint lemond tisztségéről. Azt kérdezték az újságírók a PSD országos végrehajtó bizottságának (CEx) ülésére készülő pártelnöktől, miként kommentálja a tisztségéről lemondott Carmen Dan nyilatkozatát, miszerint senki nem indokolta meg kilátásba helyezett menesztését, és szerinte mindennek az áll a hátterében, hogy a PSD engedett Klaus Johannis államfő nyomásának.

„Carmen Dan nem jól tájékozott, ha valóban ezt nyilatkozta. A PSD soha nem fog engedni az államfő nyomásgyakorlásának. Hamarosan elkezdődik egy kampány, amelyben ellenfelek leszünk, tehát semmi esetre sem szabad a neki kedvező döntéseket hoznunk” válaszolt a miniszterelnök. Dăncilă hozzátette, ha valaki valóban ragaszkodik a pártjához és hisz benne, előbb az alakulat vezetőtestületeivel közli döntését, és azután nyilatkozik ezekről a sajtónak. „Minden kollégától kértem, hogy így járjon el. Úgy tűnik, egyesek számára a személyes érdek előrébb való a pártérdeknél” – fogalmazott a PSD elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja

A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja
2025. július 12., szombat

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése

Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése
2025. július 12., szombat

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés

A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés
2025. július 12., szombat

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját

Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját
2025. július 11., péntek

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök

Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök
2025. július 11., péntek

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez

Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez
2025. július 11., péntek

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja

A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja
2025. július 11., péntek

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla

Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla
2025. július 11., péntek

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint

A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint