Laza kötelék. Romániában is egyre többen választják az együttélést házasságkötés nélkül
Első házként elutasította a szenátus a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó, Oana Bîzgan független képviselő által benyújtott javaslatot – közölte az Agerpres.
2018. október 29., 19:172018. október 29., 19:17
A felsőház jogi és emberjogi bizottsága korábban már negatívan véleményezte a tervezetet.
A pártok közül egyedül a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közölte Vlad Alexandrescu szenátor tolmácsolásában, hogy „hibái ellenére” megszavazza a tervezetet, mert a hiányosságokat „a parlamenti vita során lehetett volna korrigálni”.
A március 28-án benyújtott tervezetben az olvasható, hogy az utóbbi években nemcsak külföldön, hanem Romániában is egyre többen választják az együttélést házasságkötés nélkül, és ezt már nem lehet figyelmen kívül hagyni, hanem törvényben kell szabályozni.
– érvelt a tervezet mellett a független képviselő.
Oana Bîzgan indoklásában az áll, hogy a Románia Alkotmányából és a nemzetközi jogszabályokból következő polgári törvények alapján a közös megegyezésből együtt élő pároknak jogot kell biztosítani a közös anyagi javak védelmére, egymás képviseletére (amennyiben az egyik fél elveszítené döntőképességét), öröklésre egyik fél halála esetén stb.
A javaslat értelmében a polgármesteri hivatalokon lehetne bejegyeztetni az élettársi kapcsolatot, és az eljárás nem igényelne pluszköltséget azok számára, akik a városházán óhajtják hivatalossá tenni párkapcsolatukat.
A kérdésben a képviselőház szavaz döntő fórumként.
Az év első hat hónapjában a határrendészek 167 lopásgyanús járművet azonosítottak az ország határainál, mintegy 60 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.
Az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet figyelmeztetése ellenére a román ortodox egyház jóváhagyta a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori fasiszta mozgalom egyik képviselője, Ilie Lăcătușu ortodox pap szentté avatását.
Marcel Ciolacu kormányfő szerint Romániában a medvék nagy száma problémát jelent, és amint a képviselőház elfogadja a medvepopuláció szabályozásáról szóló törvénytervezetet, a környezetvédelmi miniszter ismertetni fogja a következő lépéseket.
Egyre gyakoribbak a tűzesetek az országban a fokozódó kánikula miatt, a Vaskapu-szoros természetvédelmi területén pedig már egy hete ég az erdő – derült ki a katasztrófavédelem pénteken kiadott összegzéséből.
Nem tudni, mikor kap Románia új Patriot légvédelmi rakétaüteget ahelyett, amelyet átad Ukrajnának – ismerte el Angel Tîlvăr román védelmi miniszter.
Közzétették pénteken az érettségi vizsga végleges eredményeit a bacalaureat.edu.ro oldalon – közölte az oktatási minisztérium. A dolgozatok óvások utáni újrajavítását követően 1,8 százalékkal, 78,2 százalékra nőtt a sikeresen érettségizők aránya.
Az úgynevezett Anastasia-törvény hatályba lépése óta eltelt egy évben 20 százalékkal csökkent az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök okozta balesetekben elhunytak száma – jelentette ki pénteken a jogszabály kezdeményezője.
Emberölési kísérlet, a közbiztonságra veszélyes eszköz használata, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt hét évre intézetbe küldik azt a 17 éves fiút, aki tavaly késsel megsebesítette a japántanárnőjét.
A nagy kánikula a vonatközlekedést is befolyásolja, a normál sebességhez képest átlagosan 20-30 kilométer/órával csökken a szerelvények haladási sebessége a teljes romániai vasúti hálózaton– közölte a Román Vasúttársaság (CFR).
Lehetséges, hogy áramkimaradások fordulnak elő a napokban tomboló kánikula miatt – ismerte el Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)