Fotó: România Liberă
Elutasította a bukaresti szenátus azokat a törvényjavaslatot hétfőn, amelyek a különböző és azonos nemű párok számára is lehetővé tették volna, hogy közjegyző, illetve anyakönyvvezető előtt tett nyilatkozattal tegyék hivatalossá élettársi kapcsolatukat.
2019. március 18., 20:042019. március 18., 20:04
2019. március 19., 06:102019. március 19., 06:10
Az egyik törvénykezdeményezést ellenzéki törvényhozók egy csoportja, a másikat a kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) egyik képviselője és egy független képviselő terjesztette a parlament elé.
„Románia nem tekinthet el az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) előírásaitól, amely valamennyi élettársi kapcsolatban élő párnak törvényes védelmet irányoz elő, és rendeznie kell a házasságon kívül születő gyermekek, illetve a házasságon kívül együtt élő különböző nemű párok jogállását is” – idézte a Mediafax hírügynökség a kezdeményezők egyikének, Vlad Alexandrescu ellenzéki szenátornak az érvelését.
Az élettársi szerződés témája egy meghiúsult alkotmánymódosítási kezdeményezés kapcsán került előtérbe Romániában. Tavaly októberben a férfi és nő házasságán alapuló családfogalom alkotmányba iktatásáról tartottak népszavazást, amely az alacsony részvétel miatt érvénytelenül zárult, ám az urnákhoz járuló választók csaknem 92 százaléka igennel voksolt a melegházasság legalizálásának alkotmányos ellehetetlenítését célzó polgári kezdeményezésre.
Románia 2011-ben elfogadott polgári törvénykönyve tiltja az azonos neműek házasságát, és nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött élettársi szerződéseit sem, függetlenül attól, hogy azokat azonos vagy különböző nemű személyek jegyezték-e be. Tavaly az alkotmánybíróság is határozatot hozott arról, hogy a tartós kapcsolatban élő azonos nemű pároknak is joguk van kapcsolatuk, valamint az ebből származó jogok és kötelezettségek (vagyonközösség, öröklés) törvényes elismerésére. Mivel egyetlen országot sem lehet a melegházasság legalizálására kötelezni, az azonos neműek esetében egy számukra is nyitott alternatív jogintézmény, az „élettársi szerződés” bevezetése lehet a megfelelő módszer a megkülönböztetés nélküli jogegyenlőség elvének érvényesítésére – ajánlotta a román alkotmánybírság.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
szóljon hozzá!