Elfogadta a szenátus az AUR tervezetét a székelyföldi román közösség jogairól

•  Fotó: AUR/Facebook

Fotó: AUR/Facebook

Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvénytervezetét.

Krónika

2024. október 21., 21:412024. október 21., 21:41

A tervezet arról szól, hogy a többségi nemzethez tartozó állampolgárok a nemzeti kisebbségekével azonos feltételek mellett alakíthatnak egyesületeket azokban a megyékben, amelyekben kisebbségben vannak – számolt be az Agerpres.

Az előterjesztők indoklása szerint a jogszabályjavaslat célja gondoskodni arról, hogy a többségi nemzethez tartozó állampolgárokat ne érhesse hátrányos megkülönböztetés.

A tervezet az egyesületekről és alapítványokról szóló sürgősségi rendeletet módosítja. Az AUR szerint a Kovászna és Hargita megyei román közösség szervezetei nem részesülnek ugyanakkora költségvetési támogatásban és

nem ugyanazon kritériumok alapján képviseltetik magukat a parlamentben, mint a romániai nemzeti kisebbségek.

A párt szerint ez diszkriminációnak értelmezhető, ezért a jogszabály módosításra szorul. A tervezetet a képviselőház vitatja meg döntéshozó kamaraként.

korábban írtuk

Formai hiányosságokra hivatkozva akadályoznák meg, hogy a szélsőséges AUR elindulhasson a parlamenti választáson
Formai hiányosságokra hivatkozva akadályoznák meg, hogy a szélsőséges AUR elindulhasson a parlamenti választáson

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) választásokról való kizárását szeretné elérni a bukaresti kormánykoalíció kisebbik pártja, a PNL. Az AUR tiltakozó akciót szervezett, amiért Beszterce-Naszód megyében sikerrel járt egy ilyen kezdeményezés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 21., hétfő

Saját embere vádolja megvesztegetéssel Simiont

Kizárták a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakciójából Ringo Dămureanu képviselőt – tájékoztatta hétfőn a képviselőház házbizottságát Alin Coleşa frakcióvezető.

Saját embere vádolja megvesztegetéssel Simiont
2024. október 21., hétfő

Jóváhagyták a hatósági felügyelet alá helyezett szenátor adathordozóinak átvizsgálását

A szenátus jogi bizottsága hétfőn zárt ajtós ülésen egyhangúlag hagyta jóvá az Eugen Pîrvulescu szenátor elektronikus adathordozóinak átvizsgálására vonatkozó indítványt.

Jóváhagyták a hatósági felügyelet alá helyezett szenátor adathordozóinak átvizsgálását
2024. október 21., hétfő

Kelemen Hunor: a PSD-nek vagy a PNL-nek ellenzékbe kellene kerülnie a választások után

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közül az egyiknek ellenzékbe kellene kerülnie a választások után – jelentette ki hétfőn Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor: a PSD-nek vagy a PNL-nek ellenzékbe kellene kerülnie a választások után
2024. október 21., hétfő

Több mint tízen szorultak a hegyimentők segítségére, két személy életét vesztette az elmúlt 24 órában

Az elmúlt nap során 11 embert mentettek meg a Salvamont csapatai, hármat közülük kórházba szállítottak; ketten életüket vesztették – közölte hétfőn a hegyimentő-szolgálat.

Több mint tízen szorultak a hegyimentők segítségére, két személy életét vesztette az elmúlt 24 órában
2024. október 21., hétfő

A politikai középen áll a romániai fiatalok többsége, de sokan nem tartanák ördögtől valónak a diktatúrát

A bal-jobb politikai tengelyen a romániai fiatalok középen helyezkednek el, de sokan elfogadhatónak tartják a diktatúrát is – derül ki az IPSOS friss felméréséből.

A politikai középen áll a romániai fiatalok többsége, de sokan nem tartanák ördögtől valónak a diktatúrát
2024. október 21., hétfő

Több mint száz házkutatással indult a hét

Országszerte 110 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és a legfőbb ügyészség munkatársai az úgynevezett Jupiter művelet keretében.

Több mint száz házkutatással indult a hét
2024. október 20., vasárnap

Ciolacu: Romániát nem húzzák be semmiféle háborúba

Romániát nem húzzák be semmiféle háborúba, az ország fejlődéséhez alapvető a béke és a stabilitás – jelentette ki Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje vasárnap Bukarestben.

Ciolacu: Romániát nem húzzák be semmiféle háborúba
2024. október 20., vasárnap

„Mélyreható átalakulást”, uniós minimálbért ígér Ciolacu

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökjelöltje, Marcel Ciolacu miniszterelnök vasárnap mutatta be programját, amelyben a következő öt évre 155 milliárd eurós állami beruházási tervet javasol.

„Mélyreható átalakulást”, uniós minimálbért ígér Ciolacu
2024. október 19., szombat

Ciucă: soha többé nem kötök koalíciót a PSD-vel

Nicolae Ciucă,a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke leszögezte: soha többé nem fog koalícióra lépni a Szociáldemokrata párttal (PSD).

Ciucă: soha többé nem kötök koalíciót a PSD-vel
2024. október 19., szombat

Potenciális veszélyt jelentettek, több mint félezer sofőr maradt jogosítvány nélkül

A rendőrök egy nap alatt összesen 567 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, mert potenciális veszélyt jelentettek a többi közlekedőre – jelentette be szombaton a belügyminisztérium.

Potenciális veszélyt jelentettek, több mint félezer sofőr maradt jogosítvány nélkül