Fotó: Haáz Vince
Jóváhagyta szerdai ülésén a Pénzügyi Felügyelet (ASF) tanácsa a gépjármű-biztosításokkal kapcsolatos határozat azon cikkelyének módosítását, amely a biztosítás meglétének igazolásáról rendelkezik – írja az Agerpres.
2020. augusztus 27., 10:082020. augusztus 27., 10:08
2020. augusztus 27., 10:092020. augusztus 27., 10:09
A módosítás értelmében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) megkötését az eddig használt,
A határozat ugyanakkor azt is leszögezi, hogy az illetékes hatóságok által végzett ellenőrzéskor igazolható a kötelező biztosítás megléte a kötvénynyilvántartó adatbázisból közvetlen lekérdezéssel nyert információ révén is.
A módosítások a Hivatalos Közlönyben való megjelenéstől számított három nap után lépnek érvénybe.
Románia a partnerségen és együttműködésen alapuló nyitott hozzáállásra törekedett és törekszik továbbra is annak érdekében, hogy a Magyarországgal ápolt kapcsolatában rejlő lehetőségeket teljes mértékben kiaknázza.
A korrupció továbbra is jelentős kockázatot jelent Romániában – szögezte le az Európai bizottság a Romániáról szóló legfrissebb jogállamisági jelentésben, amely kisebbségü témákkal nem foglalkozik.
Az energia a magyar–román együttműködés talán jelenleg legsikeresebb területe – jelentette ki szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Bukarestben találkozott Sebeastian Burduja román energiaügyi tárcavezetővel.
Klaus Iohannis szerdán kijelentette, hogy Románia csatlakozása a schengeni térséghez a légi és tengeri forgalomban fontos mérföldkőnek számított, de hangsúlyozta, hogy az ellenőrzés megszüntetése a szárazföldi határátkelőkön továbbra is kiemelt cél.
Csapadékra vonatkozó első- és másodfokú riasztásokat adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország háromnegyed részére.
Talán csütörtökre sikerül visszakapcsolni az országos villamos áram-hálózatra a cernavodai atomerőmű egyes blokkját, amely pénteken este állt le meghibásodás miatt.
Bukarestbe érkezik szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ahol kora reggeli bejelentése szerint a regionális energiaellátással kapcsolatos legfontosabb kérdések kerülnek napirendre.
Románia irányába tartó orosz harci drónok miatt riasztották a lakosságot az Ukrajnával határos Tulcea megye északi részén szerdára virradóra.
Szerdán szervezi meg a tanügyminisztérium a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáját.
Klaus Iohannis államfő kedden kihirdette a romániai medveállomány kezeléséről szóló törvényt.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)