Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
A húsvéti vakáció kiterjesztését fontolgatja az oktatási minisztérium, hogy az a nyugati kereszténység húsvétját és az ortodox ünnepet is magában foglalja. Sorin Cîmpeanu tárcavezető a súlyosbodó járványhelyzettel indokolja az otthonmaradást.
2021. március 23., 16:552021. március 23., 16:55
2021. március 23., 19:132021. március 23., 19:13
Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter kedden tartott sajtótájékoztatóján pontosította, hogy az általa javasolt módosítások értelmében a három héttel meghosszabbított tavaszi vakáció április 2-a és május 4-e között lenne, a nyolcadik osztályosok képességfelmérője pedig július 5-e és 8-a között, az érettségi vizsga pedig marad a helyén – június 28-a és július elseje között. A tanári versenyvizsgákat és a véglegesítő vizsgát a korábban beütemezett időpontokban tartják meg. A második félév időtartama nem változik – számolt be az Agerpres.
A szakminiszter kedden úgy nyilatkozott, hogy a húsvéti vakációnak egész áprilisra való kiterjesztése csökkentené a mobilitást, amit az egyre súlyosbodó járványhelyzet, a kórházak telítettsége tesz szükségessé.
Cîmpeanu szerint az érettségit továbbra is a tervek szerint szerveznék meg, bár a kompetencia vizsgákat a tavalyi évhez hasonlóan valószínűleg az írásbeli vizsgák után tartanák. Március 31-ig a próbaérettségit és a próbaképességvizsgát is letudnák. A 4. és 6. osztályosok felmérőit a tervezett időpontokban tartanák, idézte a G4Media a szenátusban szervezett közvitán felszólaló minisztert. A tárcavezető a vakáció kiterjesztésének hátrányairól is szót ejtett, hozzátéve, hogy
Idén a római katolikusok és protestánsok április 4-én ünneplik húsvét első napját, míg az ortodox húsvét május 2-án lesz. A tanév szerkezetében mindkét időszakra egy-egy hét vakáció szerepel.
Az SOS Románia nem ismeri el Nicuşor Dant Románia elnökének, ezért a párt nem vesz részt az államfő által csütörtökre a pártokkal meghirdetett egyeztetéseken – közölte Diana Şoşoacă, az SOS Románia elnöke.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei csütörtök reggel a fővárosi Carol Davila Katonai Kórházban tartanak házkutatást egy több orvost érintő ügyben – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek ügyészségi források.
Miközben Nicușor Dan államfő csütörtökön újabb egyeztetésre várja a parlamenti pártokat a kormányalakításról, a kabinet melegalakításáról tárgyaló négy párt között továbbra is feszült a viszony, és Dan sem elégedett a deficitcsökkentő programmal.
Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovină) Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket – közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) szerdán.
Európa-barát szuverenista mozgalom megalakulását jelentette be szerdán a román parlamentben Dorin Silviu Petrea szenátor, aki az SOS Romania párt Brăila megyei jelöltjeként jutott be decemberben a kétkamarás román törvényhozás felsőházába.
Bántalmazták, embertelen bánásmódban részesítették a Buzău megyei Săpoca pszichiátriai osztályának betegeit – értesítette a rendőrséget a fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény végrehajtását felügyelő tanács (Consiliul de Monitorizare).
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) 2025. június 18-án, szerdán megkezdte a 2024-es kampányhoz kapcsolódó termeléshez kötött támogatások összegeinek átutalását.
A szociáldemokraták a péntekre és szombatra beütemezett két ülésen döntenek a párt kormányra lépéséről, illetve a miniszterjelöleltek kijelöléséről – jelentette be szerdán koradélután Florin Manole, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője.
Senki nem mérlegeli jelenleg a tanügyi alkalmazottak bérének csökkentését, és elbocsátások sem lesznek a rendszerben – jelentette ki szerdán Daniel David ügyvivő oktatási miniszter.
Romlott Ion Iliescu volt államfő állapota, ezért ismét meg kellett műteni – jelentette be szerdán a Román Hírszerező Szolgálat (SRI) kórháza.
szóljon hozzá!