Claudiu Târziu
Fotó: Facebook/Alianța pentru Unirea Românilor Mureș
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) megszerezheti a szavazatok több mint 50 százalékát a soron következő parlamenti választásokon – véli az alakulat országos vezetőtanácsának elnöke, Claudiu Târziu.
2022. augusztus 16., 20:352022. augusztus 16., 20:35
2022. augusztus 16., 20:552022. augusztus 16., 20:55
A politikus egy keddi besztercei sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy az AUR-nak esélye van a szavazatok több mint felének a megszerzésére a 2024-es választásokon. „Nem ittam semmit, és a józan eszemnél vagyok. Nagyon jól tudom, mire alapozok, amikor ezt mondom” – fogalmazott Târziu. Hozzátette, a románoknak szükségük van az AUR-ra.
– nyomatékosította.
Az alakulat vezetőtanácsának elnöke azt is elmondta, hogy már dolgoznak a kormányprogramon, és az ebbe foglalt főbb elképzeléseket szeptemberben ismertetik.
„Azért mondom, hogy az első, mert három csapatot szeretnénk alakítani 2024-ig, hogy ebből a háromból állítsunk majd össze egy jó kormányt Románia számára” – szögezte le, hozzátéve, a kormánytagok kiválasztásakor a hozzáértés lesz a fő szempont, nem az ismertség vagy a párttisztség.
A Nordis-ingatlanpanama károsultjai hétfőn bejelentették, hogy büntetőfeljelentést tesznek Marcel Ciolacu volt miniszterelnök, Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke, Alfred Simonis és Laura Vicol, a képviselőház jogi bizottságának volt elnöke ellen.
Ellenzi Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora a Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt rotációs megoldást a miniszterelnöki tisztség betöltésére.
Tüdőrákja van Ion Iliescu volt államfőnek – közölte hétfőn a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) dr. Agrippa Ionescuról elnevezett kórháza.
Bosszantja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) illetékeseit, hogy Nicușor Dan államfő halogatja a miniszterelnök-jelölt megnevezését.
A román külügyminisztérium folyamatos kapcsolatban áll az Izraelben és Iránban tartózkodó román állampolgárokkal, beleértve a betlehemi zarándokokat is. A tárca szóvivője közölte, prioritás a biztonságuk.
Aggodalmának adott hangot vasárnap a román külügyminisztérium a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt.
Súlyosan megsérült egy erdész az Argeș megyei Stănești település térségében vasárnap reggel, miután medve támadt rá – közölte a News.ro hírportál.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett az államfő és a parlament között.
Tárgyalásra hívta Daniel David oktatási miniszter a tiltakozni készülő tanügyi szakszervezetek képviselőit.
Vészhelyzet körvonalazódik a román állami vasúttársaságnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenések miatt.
szóljon hozzá!