Fotó: Liviu Sova/Agerpres
Butaságnak nevezte Florin Cîțu azokat a sajtóinformációkat, hogy fontolóra venné a kormányfői tisztségről való lemondását. A megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványt a miniszterelnök távollétében ismertették a törvényhozásban, a kezdeményezés sikeréhez 234 szavazat szükséges.
2021. szeptember 30., 17:092021. szeptember 30., 17:09
Felolvasták a kétkamarás bukaresti parlament csütörtöki együttes ülésén az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmatlansági indítványát, amely a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ Florin Cîțu vezette koalíciós kormányának megbuktatását célozza.
Az Elég a szegénységből, drágulásokból és bűnözőkből, le a Cîțu-kormánnyal! című kezdeményezésben a szociáldemokraták azzal vádolják a tavaly decemberben – akkor még a Mentsétek meg Romániát USR-PLUS részvételével – beiktatott jobbközép koalíciós kormányt, hogy a hatalomért folytatott csatározás közepette magára hagyta, és mély politikai, gazdasági, társadalmi válságba sodorta Romániát.
Úgy értékelik: a jobboldal elzálogosította a lakosság jövőjét, hitelre költekezik, másodpercenként 1700 euróval növeli az államadósságot, miközben az energiaárak emelkedése „kicsúszott ellenőrzése alól”. Az ellenzéki párt szerint a kormány becsapta és feláldozta a hazai vállalkozókat, megalázta a gazdákat, és „aberráns intézkedéseivel” megfosztotta a románokat az egészségügyi ellátástól, miközben a PNL felelőtlen módon ötezer résztvevővel rendezett kongresszust a járvány sújtotta Bukarestben.
A miniszterelnökről ugyanis nemrég kiderült: húsz éve súlyos pénzbírsággal és kétnapos elzárással büntették meg ittas vezetésért az Egyesült Államokban, ahol felsőfokú tanulmányait végezte.
A PSD azt követően terjesztette be saját bizalmatlansági indítványát, hogy az alkotmánybíróság úgy rendelkezett: a kormányból kilépett USR-PLUS szövetség és a nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által szeptember 3-án benyújtott, de szabályossági kifogások miatt elnapolt indítványt is napirendre kell tűzni a törvényhozásban.
és a házbizottságban sikerült elérnie, hogy ne a két kisebb párt kezdeményezését, hanem az általa benyújtott bizalmatlansági indítványt tűzzék hamarabb napirendre a parlamentben. Az USR-PLUS kilépése nyomán a Cîțu-kabinet maradékának elvileg nincs esélye talpon maradni, ha bármelyik bizalmatlansági indítványt szavazásra bocsátják a törvényhozásban. A PSD indítványának vitáját és szavazását október 5-re, keddre tűzte ki a kétkamarás parlament egyesített házbizottsága a kormánybuktatáshoz 234 szavazatra van szükség.
Cîțu a bukaresti sajtóban keringő spekulációkra utalva cáfolta, hogy lemondani készülne tisztségéről. Elemzők szerint az önként távozás azért jöhet számításba – elsősorban az államelnöki Cotroceni-palotában –, mert ebben az esetben Klaus Iohannis államfő ismét őt bízhatná meg kormányalakítással. Az alkotmánybíróság tavalyi határozata azonban kimondja, hogy a bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott miniszterelnök nem jelölhető újra a tisztségre.
„Sok butaság elhangzik a közéletben, amikor döntések meghozatalára van szükség a románok érdekében. Ez lenne az utolsó dolog, amit megtennénk. Mi nem a PSD vagyunk, hogy megdöntsük a saját kormányunkat” – nyilatkozta Florin Cîțu. Ionuţ Moşteanu, az USR–PLUS képviselőházi frakcióvezetője leszögezte: az alakulat csak akkor ül le tárgyalni a PNL-lel, ha új kormányfőt javasolnak Cîţu helyett.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
szóljon hozzá!