„Vásárlói szavazatunkkal mi döntjük el, hogy ki marad a piacon” Pr-cikk

Ki ne szeretné, ha minden nap hazai, minőségi, friss és ízletes élelmiszereket fogyaszthatna, amelyek megbízható forrásból származnak? A helyi termékek megvásárlásával egyrészt jelentősen rövidítünk az értékesítési láncon, úgy hogy közben hozzájárulunk a vidéki termelők gyors piacrajutásában is. Interjúsorozatunkban ezúttal Czirjék Katit, az erdélyi vállalkozó nők mentorát, a Női Vállalkozók Erdélyben Facebook-csoport alapítójával beszélgettünk a REL-ről, vagyis a rövid ellátási láncok előnyeiről.

2023. szeptember 15., 09:002023. szeptember 15., 09:00

– Mikor találkoztál először a REL, azaz a rövid ellátási lánc fogalmával?

– A döntés, hogy becsempésszük családunk életmódjába a jól evés fogalmát hamarabb megszületett, minthogy megismertem volna a rövid ellátási lánc mibenlétét. 2009-ben második gyermekünket vártuk, amikor felismertük, hogy ha Kolozsváron maradunk, akkor nem lesz lehetőségünk olyan életmódot folytatni, amelyet elképzeltünk magunknak, sem anyagi, sem életvezetési szempontból. Számunkra mint család mindig is nagyon fontos volt az egészséges táplálkozás, a környezetvédelem, így

korán elhatároztuk, hogy megkeressük a módját annak, hogy vásárlói szavazatunkkal olyan termelőket támogassunk, akik helyiek, a minőségre törekednek és odafigyelnek arra, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjanak maguk után.

A kezdetekben volt egy olyan elképzelésünk, hogy mi magunk leszünk a termelők, de elég hamar be kellett látnunk, hogy nem vagyunk erre alkalmasak. Igazából a második falusi közösségben találtuk meg a valódi számításainkat. Az első költözésünk alkalmával az egyik szempont az volt, hogy Istvánházán tudunk mi magunk is termelni és gazdálkodó közösség révén egyértelmű volt, hogy jobb ár-minőség viszonyt tud biztosítani az élelmiszer-beszerzéshez. Amikor Kibédre jöttünk, azt is figyelembe vettük, hogy a kertészkedők mellett legyen sajt, pékség, vágóhíd is. Tetszett, hogy tényleg minden falun belül beszerezhető. Hozzáteszem, hogy sajnos a pékség mára már megszűnt.

•  Fotó: Jánosi Ágnes Galéria

Fotó: Jánosi Ágnes

– Közel egy évtized távlatából hogy látod: melyek azok az érvek, amelyek miatt megéri a mindennapi élethez szükséges termékeinket, tárgyainkat rövid ellátási láncokból beszerezni?

– Az egyik legfontosabb tanulság, amelyet megfogalmaztam, hogy tudatosítanunk kell magunkban:

nem áll jogunkban kizsigerelni a Föld erőforrásait.

Mindannyian minden egyes nap tehetünk egy lépést, hozhatunk egy olyan döntést, amely a környezetünk és természetesen saját egészségünk megóvását segíti elő.

•  Fotó: Helyénvaló.ro Galéria

Fotó: Helyénvaló.ro

Ha ismerjük a termelőt, akitől a különböző élelmiszereinket szerezzük be, akkor azt is tudjuk, hogy milyen technikával, hogyan dolgozik, így valószínűsíthető, hogy jóval kevesebb olyan vegyszert fogyasztunk el, amelyek ártalmasak szervezetünk számára.

A rövid ellátási láncokból való vásárlással a saját és gyermekeink egészségét támogatjuk, és megélhetést biztosítunk egy helyi család számára is.

Gyakorlatilag az élelmiszerek ezen módon való beszerzésével olyan vásárlói kultúrát tudunk felépíteni, amely során megváltozik a gondolkodásmódunk is. Nem mindegy, hogy egy multinacionális vállalkozás profitját növeljük, vagy vásárlói szavazatunkkal közösségünket támogatjuk, és az országon belül körforgásban tartjuk a pénzt.

– Mint az erdélyi női vállalkozók mentora, a Női Vállalkozók Erdélyben csoport alapítója mit tapasztalsz vállalkozói, termelői frontról? Megérett már az erdélyi társadalom arra a felismerésre, hogy a rövid ellátási láncokban van a jövő?

– Gyakorlatilag a mi csoportunkban, közösségünkben első perctől központi helyet foglaltak el az erőforrásokkal való etikus bánás és a környezettudatosság kérdése. Azt látjuk, hogy a vállalkozók számára elengedhetetlen a jó minőségű alapanyagok beszerzése, és folyamatos törekvést tapasztalunk abba az irányban is, hogy az adott termékeknek mennyit kell utazniuk akár a gyártás előtt vagy éppen a vásárlóig. Annak ellenére, hogy a kézművesek körében mindannyian szívvel-lélekkel, odafigyeléssel készítik a különböző termékeiket, mégis ezeknek a vállalkozásoknak az az egyik rákfenéje, hogy nehéz harmóniába hozniuk a termék minőségét, előállításra fordított erőforrásait egy olyan árral, amelyet a vásárló meg is fizet.

•  Fotó: Helyénvaló.ro Galéria

Fotó: Helyénvaló.ro

Sokan panaszkodnak arra, hogy igazságtalan a piaci verseny, és számos esetben alulmaradnak a multinacionális vállalatok kínálatával, árával szemben. Tapasztaljuk is, hogy jóval kisebbé vált a kézműves termékek választéka, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. El kellene jutnunk addig, hogy legalább megtartsuk azt, amink még megvan, hiszen

mi alakítjuk azt, hogy ki marad a piacon.

Nem minden termelő tud fennmaradni, éppen itt jön be nekünk mint vásárlóknak a szerepe. El kell ismernünk, hogy termelő és vásárló egymásra vannak utalva, nincs az egyik a másik nélkül.

Gondoljunk csak bele, hogy a világjárvány ideje alatt mennyire kiszolgáltatottá váltunk, milyen gyorsan jelentkeztek az áruellátással kapcsolatos problémák. Mennyivel egyszerűbb lenne a dolgunk, ha ráfordítanánk az időt arra, hogy környezetünkben felkutassuk a nekünk leginkább megfelelő termelőket, és megbízható forrásból szereznénk be élelmiszereinket. Ezzel jót tennénk egészségünknek, közösségünknek, és ezt a mintát továbbadhatnánk az eljövendő generációknak is.

Ha érdekesnek, elgondolkodtatónak találtad cikkünket, akkor oszd meg ismerőseiddel, hogy minél több emberhez eljuthasson. Maradj velünk a továbbiakban is, hiszen az elkövetkező cikkekben, interjúkban tovább boncolgatjuk a REL, azaz a rövid ellátási láncok mibenlétét, előnyeit. Helyi gazdák, rövid élelmiszer-ellátási lánc szakértők és lelkes vásárlók mesélnek majd tapasztalataikról. Sőt, azt is megmutatjuk, hogy a mindennapjaidban milyen lépéseket tudsz tenni egy élhetőbb környezetért, miként támogathatod a helyi termelőket. Interjúinkat meghallgathatod a Rádió GaGa műsorában is, ahol további érdekességeket tudhatsz meg a REL-ről. További infók: helyenvalo.ro/REL

Galéria

(X – Fizetett hirdetés)

korábban írtuk

Végre kiderül, hogy mi is az a REL (x)
Végre kiderül, hogy mi is az a REL (x)

Szemfüles olvasóink az utóbbi hetekben már láthatták a Székelyhon oldalán azt a reklámot, ami a REL fogalmára hívta fel a figyelmet. Az elkövetkezendő hónapokban teljes cikksorozatot közlünk arról, hogy mit is jelent a rövid élelmiszer-ellátási lánc.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Şoşoacă: nem ismerjük el Nicuşor Dant Románia elnökének

Az SOS Románia nem ismeri el Nicuşor Dant Románia elnökének, ezért a párt nem vesz részt az államfő által csütörtökre a pártokkal meghirdetett egyeztetéseken – közölte Diana Şoşoacă, az SOS Románia elnöke.

Şoşoacă: nem ismerjük el Nicuşor Dant Románia elnökének
2025. június 19., csütörtök

Újabb orvosokat gyanúsít a DNA kenőpénz elfogadásával

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei csütörtök reggel a fővárosi Carol Davila Katonai Kórházban tartanak házkutatást egy több orvost érintő ügyben – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek ügyészségi források.

Újabb orvosokat gyanúsít a DNA kenőpénz elfogadásával
2025. június 19., csütörtök

Feszültség árnyékolja be a kormányalakításra készülő pártok közötti viszonyt az államfővel való csütörtöki egyeztetések előtt

Miközben Nicușor Dan államfő csütörtökön újabb egyeztetésre várja a parlamenti pártokat a kormányalakításról, a kabinet melegalakításáról tárgyaló négy párt között továbbra is feszült a viszony, és Dan sem elégedett a deficitcsökkentő programmal.

Feszültség árnyékolja be a kormányalakításra készülő pártok közötti viszonyt az államfővel való csütörtöki egyeztetések előtt
2025. június 18., szerda

Megjelent egy újabb ragályos kór, a juhhimlő

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovină) Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket – közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) szerdán.

Megjelent egy újabb ragályos kór, a juhhimlő
2025. június 18., szerda

Európa-barát szuverenista mozgalmat hoz létre két szélsőséges román párt

Európa-barát szuverenista mozgalom megalakulását jelentette be szerdán a román parlamentben Dorin Silviu Petrea szenátor, aki az SOS Romania párt Brăila megyei jelöltjeként jutott be decemberben a kétkamarás román törvényhozás felsőházába.

Európa-barát szuverenista mozgalmat hoz létre két szélsőséges román párt
2025. június 18., szerda

Megkötözték, bántalmazták, lejárt étellel etették a pszichiátriára beutalt betegeket Buzău megyében

Bántalmazták, embertelen bánásmódban részesítették a Buzău megyei Săpoca pszichiátriai osztályának betegeit – értesítette a rendőrséget a fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény végrehajtását felügyelő tanács (Consiliul de Monitorizare).

Megkötözték, bántalmazták, lejárt étellel etették a pszichiátriára beutalt betegeket Buzău megyében
2025. június 18., szerda

Az APIA elkezdte a termeléshez kötött támogatások kifizetését a gazdáknak

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) 2025. június 18-án, szerdán megkezdte a 2024-es kampányhoz kapcsolódó termeléshez kötött támogatások összegeinek átutalását.

Az APIA elkezdte a termeléshez kötött támogatások kifizetését a gazdáknak
2025. június 18., szerda

A PSD csak pénteken hozza meg a döntést a kormányra lépésről

A szociáldemokraták a péntekre és szombatra beütemezett két ülésen döntenek a párt kormányra lépéséről, illetve a miniszterjelöleltek kijelöléséről – jelentette be szerdán koradélután Florin Manole, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője.

A PSD csak pénteken hozza meg a döntést a kormányra lépésről
2025. június 18., szerda

Daniel David: sem bércsökkentés, sem elbocsátás nem lesz a tanügyben

Senki nem mérlegeli jelenleg a tanügyi alkalmazottak bérének csökkentését, és elbocsátások sem lesznek a rendszerben – jelentette ki szerdán Daniel David ügyvivő oktatási miniszter.

Daniel David: sem bércsökkentés, sem elbocsátás nem lesz a tanügyben
2025. június 18., szerda

Romlott a tüdőrákban szenvedő Ion Iliescu állapota

Romlott Ion Iliescu volt államfő állapota, ezért ismét meg kellett műteni – jelentette be szerdán a Román Hírszerező Szolgálat (SRI) kórháza.

Romlott a tüdőrákban szenvedő Ion Iliescu állapota