Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Alianța pentru Unirea Românilor - AUR
Eljárást indított hétfőn a főügyészség a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) holokausztot minimalizáló állásfoglalásai miatt.
2022. január 10., 17:582022. január 10., 17:58
A vádhatóság hétfői közlése szerint a 2002/31-es sürgősségi kormányrendelet 6. cikke alapján indítottak úgynevezett in rem eljárást az ügyben.
– írja az Agerpres.
Az AUR egy január 3-i közleményében többek között azt állította: a romániai oktatás minőségének „szisztematikus aláaknázása” folyik évek óta azáltal, hogy olyan „mellékes témákat” nyilvánítanak külön tantárgynak, amelyeket a már létező tantárgyak keretében, egyszerű leckeként is lehet tanítani. Példaként a szexuális nevelést és a holokauszt történetét hozták fel. Mindeközben az új generáció neveléséhez alapvető fontosságú tantárgyaknak (az egzakt tudományoknak, a román nyelv és irodalomnak, a román történelemnek) egyre kisebb jelentőséget tulajdonítanak – tette hozzá az AUR.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) hétfőn közzétett közleménye szerint a holokauszt történetének oktatása és a szexuális nevelés olyan mellékes témák, amelyeknek a tantárggyá nyilvánítása aláaknázza a romániai oktatás minőségét.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
szóljon hozzá!