Bukaresti orosz nagykövet: a Moszkva jelentette fenyegetésről szóló kijelentés „katonai hisztériakeltés”

Valerij Kuzmin szerint a Románia és Oroszország közötti politikai és diplomáciai párbeszéd gyakorlatilag befagyott az ukrajnai háború nyomán •  Fotó: Oroszország bukaresti nagykövetsége

Valerij Kuzmin szerint a Románia és Oroszország közötti politikai és diplomáciai párbeszéd gyakorlatilag befagyott az ukrajnai háború nyomán

Fotó: Oroszország bukaresti nagykövetsége

A „katonai hisztériát” szítani kívánó politikai vezetők nyomására tett kijelentések közé sorolja Valerij Kuzmin, Oroszország bukaresti nagykövete az új román vezérkari főnök múlt heti kijelentését, amely értelmében Romániának fel kell készülnie egy közelgő orosz támadásra.

Balogh Levente

2024. február 08., 19:102024. február 08., 19:10

2024. február 08., 19:142024. február 08., 19:14

A diplomata szerint Oroszország nem jelent fenyegetést Romániára, ugyanakkor felhívta Bukarest figyelmét az Ukrajnának nyújtott katonai segítség ügyére, és jelezte: „bizonyos következményekkel számolni kell”.

„Amit Gheorghiţă Vlad tábornok az interjújában mondott, az román belügy. Abból indul ki, hogy valaki kívülről fenyegeti Romániát, és eléggé átlátszó módon Oroszországra mutogat. Oroszország nem jelent fenyegetést Romániára. De miután Románia több katonát hív be, és aggodalmát hangoztatja a katonai szolgálat kapcsán, bizonyos következményekkel számolni kell. Nyíltan beszélünk róluk, de semmiképpen sem gondolkodunk a háborún” –

mondta egy sajtótájékoztatón Valerij Kuzmin.

Idézet
Ami a részleteket illeti, természetesen nem az én dolgom, hogy kommentáljam azokat. Egyébként mi olyan érdekes, meglepő Gheorghiţă Vlad interjújában? Ez egy átlagos interjú volt. Hasonló példákat hoztam fel Csehországból, Lengyelországból, Észtországból, Litvániából – ezek mind egyfajta katonai hisztériát szítanak, és a politikai vezetők tolják és görgetik őket.

Természetesen ők (a katonai parancsnokok – a szerk.) a pozíciójuk és a feladataik szempontjából a legjobb képességeik szerint végzik a feladatukat” – tette hozzá az orosz nagykövet.

korábban írtuk

Nők és férfiak egyaránt jelentkezhetnek majd önkéntes katonai szolgálatra
Nők és férfiak egyaránt jelentkezhetnek majd önkéntes katonai szolgálatra

A védelmi minisztériumnál jelenleg kidolgozás alatt áll egy törvénymódosító tervezet, amely szerint bevezetik a négyhónapos önkéntes katonai szolgálatot a 18 és 35 év közötti nők és férfiak számára.

A diplomata azt is elmondta, hogy azok a nyugati vezetők, politikusok, európai parlamenti képviselők, katonatisztek, akik az orosz fenyegetésről nyilatkoznak, nyugdíjazásuk vagy megbízatásuk lejárta után jól fizető állásokat keresnek a hadiipari vállalatok, különböző alapítványok, agytrösztök, elemző és stratégiai tanulmányi központok élén.

Moszkva elfogadhatatlannak tartja az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt

Kuzmin arra is kitért: az orosz fél az év során nem egyszer jelezte a román hatóságoknak, hogy „a kijevi bűnöző neonáci rezsimnek nyújtott folyamatos katonai segítség elfogadhatatlan”.

Idézet
Erőfeszítéseink arra irányultak, hogy figyelmeztessük a román hatóságokat: az amerikai vadászgépek esetleges bevetését román területről a jövőbeni katonai műveletekben – ezeket a gépeket hamarosan átadják Kijevnek, sőt a közelmúltban olyan hírek is napvilágot láttak, hogy néhányat már bevetettek Ukrajnában – a lakosság vagy az orosz fegyveres erők ellen Oroszország az ukrajnai konfliktusban való közvetlen részvételnek fogja tekinteni”

– mutatott rá az Oroszországi Föderáció bukaresti diplomáciai képviselője.

korábban írtuk

Kelemen Hunor szerint sincs közvetlen háborús veszély, de azért maga sem optimista
Kelemen Hunor szerint sincs közvetlen háborús veszély, de azért maga sem optimista

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a katonai szolgálatról szóló vita természetes sorrendje az lett volna, ha a témát Románia elnöke veti fel, a parlamentben vitáznak róla, és a vezérkari főnöknek csak ez után kellett volna előállnia az érveivel.

Kuzmin hozzátette, hogy Oroszország részvétele nélkül nem képzelhető el az európai biztonsági rendszer, és kijelentette, hogy a nyugati országok által tett katonai előkészületek „az európai biztonsági és stabilitási rendszer tágabb perspektívájából nézve az ilyen rendszer valódi megerősítésének rovására irányuló tevékenységek”.

Idézet
Sajnos az európai országok, amelyek gazdasága súlyos csapásokat szenvedett el az Egyesült Államok új ukrajnai katonai kalandja miatt, amelyben az egész NATO részt vett, és amelyben a világpiac teljes versenyképessége súlyos veszteségeket szenvedett, most abban a helyzetben vannak, hogy egyre több katonai támogatást kérnek tőlük a kijevi – romlásra ítélt – neonáci rezsim számára”

– mutatott rá Valerij Kuzmin nagykövet.

Mint arról beszámoltunk, Gheorghiță Vlad, a román hadsereg új vezérkari főnöke a múlt héten úgy vélekedett: Oroszország nem fog megállni Ukrajnában, más európai országokat is célba vesz, ezért a polgároknak katonai kiképzést kellene kapniuk. Marcel Ciolacu kormányfő erre úgy reagált: az ország sosem volt nagyobb biztonságban, mint most, nem áll fenn a veszélye annak, hogy Románia háborúba keveredjen. Vlad az önkéntes sorkatonai szolgálat bevezetéséről szolgáló törvény elfogadását sürgetve beszélt az orosz fenyegetésről.

„Szó sem lehet a román aranytartalék visszaadásáról”

Románia és Oroszország kétoldalú kapcsolatai az ukrajnai háború nyomán tovább romlottak, olyannyira, hogy a politikai és diplomáciai párbeszéd gyakorlatilag befagyott – jelentette ki Valerij Kuzmin. A diplomata egyúttal nemtetszését fejezte ki

Bogdan Aurescu volt külügyminiszter, a hágai Nemzetközi Bíróság jelenlegi bírája magatartása miatt, aki szerinte „habzó szájjal” hibáztatta Oroszországot az Bucsában történt mészárlás miatt, miközben – szerinte – semmilyen érdemi bizonyítékkal nem tudta ezt alátámasztani.

A nagykövet az első világháború idején Oroszországba szállított román nemzeti vagyon ügyét – amit „naftalinból előrángatott döglött macskaként” jellemzett – felvetve megismételte, hogy Oroszország nem tartozik Romániának semmivel, hanem éppen ellenkezőleg, elengedte Romániának az Oroszországgal szembeni adósságait, és felidézte, mit mondott Brezsnyev Ceauşescunak az 1960-as években.

Idézet
Elvtárs – Brezsnyev állítólag azt mondta Ceauşescunak –, azt kell mondanom neked, mint egyik kommunista a másiknak, hogy felejtsd el a kincset. Mert, ahogy a jogi dokumentumokban is szerepel, Románia minden olyan tevékenység eredményeként, amelyért államként felelős, többel tartozik Oroszországnak, mint amennyivel Oroszország tartozik Romániának. Mi nem tartozunk önöknek”

– hangoztatta Kuzmin.

A Moszkva és Bukarest közötti súrlódások ellenére Valeri Kuzmin fenntartja, hogy „senki sem vádolhatja Oroszországot a Romániával való kétoldalú kapcsolat szabotálásával”.

A román aranytartalék ügye régóta vita tárgyát képezi Bukarest és Moszkva között. Az ügy az első világháborúig nyúlik vissza, amikor Románia felrúgva az addigi szövetséget, az Erdélyt neki ígérő antant oldalán belépett a háborúba, és betört Magyarország erdélyi területeire.

Miután az osztrák-magyar és a német hadsereg ellentámadása nyomán nem csupán Magyarországról sikerült kiverni az idegen hadakat, hanem Bukarestet is elfoglalták, a román nemzeti bank aranytartalékait, Mária román királyné ékszereit, majd értékes műkincseket, kötvényeket, értékpapírokat és értékes dokumentumokat is az akkor még szövetséges Oroszországba menekítettek,

ahol Moszkvában, a kreml páncéltermében helyezték őket biztonságba. Összesen 91,48 tonna aranyat szállítottak Moszkvába.

A Lenin vezette bolsevikok azonban 1917 októberében puccsal átvették a hatalmat Oroszországban, és Romániával is megszüntették a diplomáciai kapcsolatokat.

Az aranytartalék kapcsán pedig bejelentették: azt nem adják vissza a királyi Romániának, hanem „megőrzik Románia lakosainak”.

Bár 1935-ben, majd 1956-ban bizonyos tételeket a jó kétoldalú viszony megalapozása érdekében visszaadtak, ez az aranytartalékot nem érintette. Moszkva álláspontja szerint ugyanis a román hadsereg által a második világháborúban a Szovjetuniónak okozott kár jóvátétele fejében az arany őt illeti.

Fizetnének az önkéntes kiképzést vállalóknak
A védelmi minisztérium által kidolgozott, törvénymódosítás szerint az önkéntes sorkatonai szolgálat időtartama négy hónapos lenne, de ez még nem végleges, öt vagy hat hónapos is lehet. 18 és 35 év közötti férfiak és nők egyaránt részt vehetnének benne, a kiképzés ideje alatt pedig ingyen szállást és élelmezést, illetve természetesen felszerelést kapnak, a szolgálat időtartamára pedig a sorkatonákat megillető havi illetményt biztosítanak számukra. A tervezet szerint ez havi mintegy 3000 lej lesz. Jelenleg egy sorkatona havi 2500 lejt kap, egy őrvezető pedig 2750-et.
A kiképzés végén a frissen kiképzett tartalékosok három bruttó átlagbérnek megfelelő összeget kapnak. A munkaadók kötelesek lesznek fenntartani azon alkalmazottaik munkahelyét, akik önkéntes sorkatonai szolgálatra jelentkeznek.

korábban írtuk

Védelmi miniszter: kizárt a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetése
Védelmi miniszter: kizárt a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetése

A védelmi minisztérium kizárja a kötelező katonai szolgálat bevezetését, de az önkéntes sorkatonai szolgálat lehetőségét mérlegeli – jelentette ki hétfőn Angel Tîlvăr védelmi miniszter.

korábban írtuk

Román vezérkari főnök: Putyin nem fog megállni, a polgároknak katonai kiképzést kellene kapniuk
Román vezérkari főnök: Putyin nem fog megállni, a polgároknak katonai kiképzést kellene kapniuk

Oroszország nem fog megállni Ukrajnában, más európai országokat is célba vesz, ezért a polgároknak katonai kiképzést kellene kapniuk – véli Gheorghiță Vlad, a román hadsereg új vezérkari főnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával
2025. augusztus 18., hétfő

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre

Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre
2025. augusztus 18., hétfő

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást

A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást
2025. augusztus 18., hétfő

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD
2025. augusztus 18., hétfő

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben

Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben
2025. augusztus 18., hétfő

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot

Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot
2025. augusztus 18., hétfő

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly

A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly
2025. augusztus 18., hétfő

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot

Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot
2025. augusztus 18., hétfő

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni

A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni