Fotó: News.sky.com
A román hatóságok Bukarestben őrizetbe vettek egy férfit, akit felelősnek tartanak a 39 vietnami bevándorló 2019-es Angliában bekövetkezett haláláért – közölte szerdán a rendőrség.
2022. augusztus 10., 16:092022. augusztus 10., 16:09
A 48 éves férfi ellen – akinek állampolgárságát nem közölték – a brit hatóságok adtak ki nemzetközi körözést. A férfit azzal gyanúsítják, hogy másokkal együtt ő szervezte azoknak a vietnami bevándorlóknak az útját, akik holttestét 2019. október 23-án találták meg a délkelet-angliai Thurrock ipari parkjában egy kamion rakterében.
A román rendőrség közölte: a férfit kihallgatta a bukaresti táblabírósági ügyészség nyomozója, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.
A hűtőkonténer a belgiumi Zeebrugge kikötőjéből érkezett Purfleet konténertermináljába, ahonnan egy Bulgáriában bejegyzett nyerges vontató vette át. A brit hatóságok akkor azt közölték, hogy az ügy mögött egy globális hálózat áll, amely jelentős számú illegális bevándorló Nagy-Britanniába csempészését szervezi.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion „jó ötletnek” tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai vállalatok.
szóljon hozzá!