Bukarest benyújtja a számlát Brüsszelnek: Románia eddig ötvenmillió lejt költött a menekültválságra

Bukarest benyújtja a számlát Brüsszelnek: Románia eddig ötvenmillió lejt költött a menekültválságra

Fotó: Haáz Vince

Románia összesen 51 millió lejt költött el az ukrajnai orosz agresszió kezdetétől – közölte a szombati kormányülést követően a miniszterelnök.

Hírösszefoglaló

2022. március 05., 14:372022. március 05., 14:37

Nicolae Ciucă rámutatott, jövő héten az illetékes brüsszeli hatóságok elé terjesztik a kiadásokat összesítő dokumentumokat, és elkezdődhet a költségek megtérítése. A kormányfő beszámolt arról is, hogy a kabinet megszabta az ukrajnai menekültek fejenkénti eltartási költségét.

Ezt az állam által biztosított szálláshelyeken elhelyezett menekültek esetében napi 50 lejben, a más szálláshelyeken elhelyezett menekültek esetében 100 lejben állapították meg.

Erre a célra első körben mintegy 208 millió lejt utalnak ki a kormány tartalékalapjából – tette hozzá az Agerpres szerint.

Emellett tárgyaltak arról is, hogy a Moldovai Köztársaság illetékes hatóságaival közösen kialakítanak egy humanitárius zöldfolyosót a Moldován keresztül Romániába tartó menekültek utazásának megkönnyítése érdekében. Nicolae Ciucă elmondta még, hogy pénteken megbízta az országos vészhelyzeti bizottságot (CNSU), kezdje meg az előkészületeket az Ukrajnának szánt nemzetközi humanitárius segélyeket begyűjtő és továbbszállító romániai logisztikai központ létrehozása érdekében.

korábban írtuk

Nő a Romániában menedékjogot kérő ukránok száma, új humanitárius platformot létesít a kormány
Nő a Romániában menedékjogot kérő ukránok száma, új humanitárius platformot létesít a kormány

Az Ukrajna ellen indított orosz katonai agresszió kezdetétől 2382 ukrán állampolgár folyamodott menedékjogért a román hatóságokhoz – közölte szombaton a belügyminisztérium.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

A főtitkári babérokra vágyó Iohannis szerint Románia a biztonság és stabilitás pillére a keleti szárnyon

Románia teljes mértékben azonosul a NATO demokratikus értékeivel, és a fekete-tengeri térség és a keleti szárny biztonságot és stabilitást nyújtó pilléreként felelősségteljesen és határozottan cselekszik a Szövetség érdekében – fogalmazott Klaus Iohannis.

A főtitkári babérokra vágyó Iohannis szerint Románia a biztonság és stabilitás pillére a keleti szárnyon
2024. április 06., szombat

Olaf Scholz német kancellárt fogadta Marcel Ciolacu, terítéken volt a schengeni csatlakozás kérdése is

Románia továbbra is számít Németország támogatására a teljes körű schengeni csatlakozás megvalósításában – hangsúlyozta Marcel Ciolacu miniszterelnök szombaton, amikor Olaf Scholz német kancellárt fogadta a bukaresti kormány székházában.

Olaf Scholz német kancellárt fogadta Marcel Ciolacu, terítéken volt a schengeni csatlakozás kérdése is
2024. április 06., szombat

Hiába szöktek meg a büntetés elől, újabb négy román állampolgár élvezheti a hazai börtönkörülményeket

A Román Rendőrség pénteken négy olyan személyt hozott vissza az országba, akik ellen büntetés-végrehajtási vagy előzetes letartóztatási parancsot adtak ki Romániában.

Hiába szöktek meg a büntetés elől, újabb négy román állampolgár élvezheti a hazai börtönkörülményeket
2024. április 05., péntek

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj

Visszavonta pénteken a bukaresti második kerületi bíróság egyik bírója a Diana Şoşoacă férje, Silvestru Şoşoacă ellen kiadott távoltartási parancsot, így a férfinek elektronikus nyomkövetőt sem kell viselnie.

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj
2024. április 05., péntek

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak

Egyre gyakoribb a magas vérnyomás gyerekeknél; szív-érrendszeri rendelleneségek, vesebetegségek, genetikai rendellenességek és hormonális zavarok egyaránt állhatnak a gyerekkori magas vérnyomás hátterében.

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak
2024. április 05., péntek

Kiskorú megerőszakolása és gyermekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy férfit

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy gondjaira és felügyeletére bízott 11 éves kiskorút – közölte pénteken a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT).

Kiskorú megerőszakolása és gyermekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy férfit
2024. április 05., péntek

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség

Tavaly tovább erősödött a demográfiai elöregedés jelensége: a 65 éves és annál idősebb népesség több mint 27,5 százalékkal haladta meg a 0-14 éves népesség számát – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség
2024. április 05., péntek

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői pénteken benyújtották a Központi Választási Irodához (BEC) a PSD-PNL választási szövetség jelöltlistáját a június 9-ei európai parlamenti választásokra.

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában
2024. április 05., péntek

Felborult vízi eszközt találtak a román partok mentén, tengeri drón lehet

Felborult vízi eszközre bukkantak a román tengeri életmentő ügynökség munkatársai a román partok közelében, ami a bukaresti védelmi minisztérium szerint tengeri drónnak tűnik.

Felborult vízi eszközt találtak a román partok mentén, tengeri drón lehet