„Prefektusvírus” fertőz Romániában

„Prefektusvírus” fertőz Romániában

Marcel Vela belügyminiszter leszögezte: mindenképpen megtalálja a módját választás törvényes lebonyolításának

Fotó: Facebook/Marcel Vela

A belügyminisztérium orvosokat küld Aradra Marcel Vela újonnan hivatalba lépett belügyminiszter ígérete szerint, miután gyanús körülmények között jelentett beteget az Arad megyei kormányhivatal vezetője és egyik helyettese is.

Balogh Levente

2019. november 08., 11:462019. november 08., 11:46

Vela ezt csütörtökön jelentette be azt követően, hogy sajtóértesülések szerint

a kormányról leváltott Szociáldemokrata Párt (PSD) megpróbál befolyást gyakorolni a Dăncilă-kormány által kinevezett prefektusokra, hogy jelentsenek beteget, így akadályozva egyrészt a hétvégi elnökválasztás megrendezését, másrészt azt, hogy az új kormány leválthassa őket.

A hatályos törvények értelmében ugyanis a prefektusoknak alá kell írniuk minden, a választások lebonyolításához szükséges dokumentumot.

Mint kiderült, a Temes megyei kormányhivatal vezetője is beteget jelentett, de ott az alprefektus a helyén maradt. Vela leszögezte: mindenképpen megtalálja a módját választás törvényes lebonyolításának. Ludovic Orban miniszterelnök szerda este egyeztetett a belügyi és a külügyi tárca, valamint az Állandó Választási Hatóság és a Különleges Távközlési Szolgálat képviselőivel a választások lebonyolításáról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Egy nő életét vesztette egy craiovai panelházban történt robbanásban

Robbanás történt egy panelház első emeletén Craiován szerda este.

Egy nő életét vesztette egy craiovai panelházban történt robbanásban
2024. április 17., szerda

Iohannis elismerte: számos ország nem tartja tiszteletben Románia schengeni „félcsatlakozását”

Klaus Iohannis államfő szerda este Brüsszelben kijelentette: nem teljesen világos mindenki számára, hogy mit jelent Románia belépése az Air Schengenbe.

Iohannis elismerte: számos ország nem tartja tiszteletben Románia schengeni „félcsatlakozását”
2024. április 17., szerda

Orosz kémek jutottak be Romániába ukrán menekültnek álcázva a Legfelsőbb Védelmi Tanács szerint

Orosz kémek szivárogtak be Romániába az Ukrajnából érkező menekültek közé elvegyülve – ez áll a román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jelentésben.

Orosz kémek jutottak be Romániába ukrán menekültnek álcázva a Legfelsőbb Védelmi Tanács szerint
2024. április 17., szerda

Ultimátumot kapott a kormányfőtől a koalíció főpolgármester-jelöltje

Marcel Ciolacu miniszterelnök szerdán kilátásba helyezte a koalíció közös főpolgármester-jelöltjének, Cătălin Cîrstoiunak a visszaléptetését, ha a bukaresti egyetemi kórház vezetője nem tisztázza az ellene felmerült vádakat.

Ultimátumot kapott a kormányfőtől a koalíció főpolgármester-jelöltje
2024. április 17., szerda

„Ez már több mint bullying”: diáktársukat felgyújtó gyerekekről beszél az ombudsman

Egyre durvul az erőszak a romániai iskolákban – kongatta meg a vészharangot Renate Weber ombudsman, akinek gyereket felgyújtó diákokról is van tudomása.

„Ez már több mint bullying”: diáktársukat felgyújtó gyerekekről beszél az ombudsman
2024. április 17., szerda

Hivatalos: kitiltják a „pénznyelő” gépeket a 15 ezer fősnél kisebb településekről

Kihirdette Klaus Iohannis államfő szerdán a pénznyerő gépeket a kisebb településekről kitiltó törvényt.

Hivatalos: kitiltják a „pénznyelő” gépeket a 15 ezer fősnél kisebb településekről
2024. április 17., szerda

Zsidó Konföderáció: Kelemen szolidarizált, a romániai németek képviselője bocsánatot kért

Szolidaritásukat fejezték ki a zsidó néppel a Romániai Zsidó Hitközségek Konföderációjának (FCER) szerdán elkezdődött bukaresti kongresszusán a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselői.

Zsidó Konföderáció: Kelemen szolidarizált, a romániai németek képviselője bocsánatot kért
2024. április 17., szerda

Hosszú hónapok után kijöhet az előzetesből a korrupcióval gyanúsított korábbi megyei tanácselnök

A iaşi-i ítélőtábla szerdán helybenhagyta a Dumitru Buzatu volt megyei tanácselnök házi őrizetbe helyezésről szóló törvényszéki döntést. Az ítélet jogerős.

Hosszú hónapok után kijöhet az előzetesből a korrupcióval gyanúsított korábbi megyei tanácselnök
2024. április 17., szerda

Nem szavazhat az adott településen, aki késve jelentette be ideiglenes tartózkodási helyét

Nem szavazhatnak a június 9-i helyhatósági választásokon azok a külföldi állandó lakhellyel rendelkező állampolgárok, akik április 11-én vagy e dátum után jelentették be romániai tartózkodási helyüket – döntötte el kedden a Központi Választási Iroda.

Nem szavazhat az adott településen, aki késve jelentette be ideiglenes tartózkodási helyét
2024. április 16., kedd

Az EBESZ „figyelmébe ajánlotta” a magyarellenes román pártokat az RMDSZ

A román szélsőségesen nacionalista pártok magyarellenes gyűlöletkeltésére hívta fel a június 9-i választásokat és az azt megelőző kampányt megfigyelő EBESZ Romániába érkezett küldöttségének figyelmét kedden az RMDSZ.

Az EBESZ „figyelmébe ajánlotta” a magyarellenes román pártokat az RMDSZ