Ioan Aurel Pop
A 22 című folyóirat szerint Ioan Aurel Pop, a Román Akadémia frissen megválasztott elnöke szerepel egy 1985-ös listán, amely a külügyi hírszerzéssel együttműködő személyek nevét tartalmazza.
2018. április 12., 17:252018. április 12., 17:25
Ioan Aurel Pop, a Román Akadémia újonnan megválasztott elnöke is együttműködött a kommunista titkosrendőrség, a Szekuritáté azon egységével, amely a román emigráció tagjait tartotta megfigyelés alatt – írta a 22 című folyóirat.
A Mădălin Hodor által végzett kutatások szerint Aristotel Stamatoiu tábornok, a Külügyi Hírszerző Központ – a jelenlegi Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) elődje – vezetője 1985-ben minden alárendelt intézményt arra utasított, hogy tegye naprakésszé az informátorok listáját, és továbbítsa az adatokat a nyilvántartóba. Ennek az utasításnak tett eleget az emigráció tagjainak megfigyelésére szakosodott 0225-ös egység is, amelynek mintegy kétszáz nevet tartalmazó listáján a nacionalista román történetírás képviselőjének számító Pop mellett olyan nevek is szerepelnek, mint Cornel Nistorescu újságíró vagy Dorel Abraham szociológus.
Mint arról beszámoltunk, Ioan Aurel Popot múlt csütörtökön választották meg az akadémia elnökévé. A 63 éves, történész végzettségű Ioan Aurel Pop a Kolozs megyei Vasasszentivánon született, a középiskolát Brassóban végezte, egyetemi oklevelét, évfolyamelsőként a kolozsvári Babeş–Bolyai egyetem történelem szakán szerezte, doktori disszertációját a középkori Erdélyből írta.
Kolozsváron végigjárta az egyetemi oktatói ranglétrát, 2012-től a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora, több külföldi egyetem vendégprofesszora. Betöltötte a New York-i és velencei román kulturális intézet igazgatói tisztségét. 2001-től a Román Akadémia levelező, 2010-től rendes tagja. Több mint 50 könyv és 300-nál több tudományos értekezés szerzője, számos belföldi és külföldi díj kitüntetettje.
A Román Akadémia által tavaly tavasszal létrehozott – főleg Oroszországgal foglalkozó – „Információs Hadviselést és Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratóriuma" (LARICS) bemutatkozó rendezvényén a BBTE rektora azt állította, hogy Románia „egy másik szomszédjával, Magyarországgal is információs és kommunikációs háborút visel", Budapest pedig „saját költségvetéssel rendelkező állami főosztályt hozott létre Trianon 100 elnevezéssel". Ezt követően a román sajtó a magyar kormány „románellenes propaganda-főosztályaként" állította be a magyarországi Trianon 100 nevű kutatócsoportot.
Ioan Aurel Pop tavaly augusztusban gyakorlatilag „kitessékelte" az országból Kelemen Hunort, miután az RMDSZ elnöke azt nyilatkozta, a románságnak el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarság nem fogja tudni és nem is akarja ünnepelni 1918-at. „Ha nem ismered el a román nemzeti ünnepet, nem élhetsz ebben az országban” – fogalmazott a román történész.
Ioan Aurel Popot választották csütörtökön a Román Akadémia új elnökévé. Pop a közgyűlés 86 tagjának szavazatát szerezte meg, második fordulóbeli ellenfelére, Victor Voicura 56-an voksoltak.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
szóljon hozzá!