Kerti mellékhelyiség van még több mint ezer romániai rendőrőrsön

Képünk illusztráció •  Fotó: Gábos Albin

Képünk illusztráció

Fotó: Gábos Albin

A belügyminisztérium tavalyhoz képest 75 százalékkal nagyobb összeget szán idén beruházásokra, és az egyik fő cél a rendőr-főkapitányságok és az őrsök székhelyéül szolgáló épületek felújítása, tekintve, hogy több mint ezer őrsnél még az udvaron van a mellékhelyiség – jelentette ki a tárcavezető.

Hírösszefoglaló

2021. április 23., 15:192021. április 23., 15:19

2021. április 23., 15:522021. április 23., 15:52

Lucian Bode rámutatott, míg tavaly 84 millió lejt fordíthattak beruházásokra, az idei költségvetésben ez az összeg 150 millió lejre emelkedett. A ráfordítások növelését „a rendvédelmi rendszer sebezhetőségeivel” indokolja a miniszter. Ezek közé sorolta azt is, hogy több mint ezer rendőrőrsnél „még az udvar végében van a vécé”.

A tárcavezető két új Botoşani megyei rendőrségi épület avatóünnepségén beszélt erről. Ugyanakkor

felhívta az illetékes hatóságok figyelmét, hogy ne csak az állami költségvetésből elkülönített összegekre alapozzanak a rendőrségi székhelyek korszerűsítésének tervezésekor,

hanem uniós alapokra is, majd kiemelte, javítani kell az ilyen projektek gyakorlatba ültetésének hatékonyságán, mert ezzel is gondok vannak jelenleg – tájékoztatott az Agerpres.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Bode elmondta még, a kormány kezdeményezni fog egy törvénymódosítást, amely lehetőséget biztosítana az önkormányzatok számára arra, hogy rendőrőrsök vagy más, nem a tulajdonukban levő épületek felújítását is finanszírozhassák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből

Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből
2025. május 08., csütörtök

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége

A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége
2025. május 08., csütörtök

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást

Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást
2025. május 08., csütörtök

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint

Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban

A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban
2025. május 08., csütörtök

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta

Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta
2025. május 07., szerda

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást

Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást
2025. május 07., szerda

George Simion győzelmének negatív hatásaira figyelmeztet Nicușor Dan

Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.

George Simion győzelmének negatív hatásaira figyelmeztet Nicușor Dan
2025. május 07., szerda

Államosítana stratégiai vállalatokat az AUR államfőjelöltje

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion „jó ötletnek” tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai vállalatok.

Államosítana stratégiai vállalatokat az AUR államfőjelöltje
2025. május 07., szerda

De hogy lesz ebből „Simion-kormány?” A PSD nélkül nemigen jöhet létre új többség

Bár George Simion, az AUR és a szélsőjobboldal államfőjelöltje a megismételt elnökválasztás vasárnapi első fordulójának győztese kedden arról beszélt: szeretne új parlamenti többséget létrehozni, ez nem tűnik könnyű feladatnak.

De hogy lesz ebből „Simion-kormány?” A PSD nélkül nemigen jöhet létre új többség