Cătălin Predoiu (archív felvétel)
Fotó: Facebook/Cătălin Predoiu
Az augusztus 19-én 2 Mai tengerparti településen történt tragédia a „politikai-közigazgatási” alapját jelenti a Román Rendőrség átfogó átszervezésének – jelentette ki hétfő esti sajtótájékoztatóján Cătălin Predoiu.
2023. augusztus 28., 20:032023. augusztus 28., 20:03
2023. augusztus 28., 22:282023. augusztus 28., 22:28
A belügyminiszter az ellenőrző testülete jelentésének következtetéseit ismertette a két halálos áldozattal járó Konstanca megyei balesetről. Közölte, hogy a sajtótájékoztatóján több olyan intézkedést is bejelent, amelyek átfogó változásokat fognak eredményezni a Román Rendőrségben és a belügyminisztériumban egyaránt – közölte az Agerpres.
A tárcavezető szerint a belügyminisztérium és az alárendeltségébe tartozó teljes törvényérvényesítő apparátus átalakításra szorul. „Ezt nem stratégiákkal és elméletekkel, hanem a terepen alkalmazott konkrét intézkedésekkel fogom elkezdeni” – fogalmazott. Mint mondta, ezeket előbb Konstanca megyében vezetik be, majd az egész országra kiterjesztik.
– szögezte le. Predoiu szavai szerint „gyakorlatilag felszámolják a teljes megyei főkapitányságot”, és az ország legjobb szakembereinek bevonásával a „bűnözés mértékéhez igazított” új szervezeti struktúrát hoznak létre. A Konstanca megyei rendőr-főkapitányság új szervezeti felépítését miniszteri rendelettel fogadják el legtöbb 45 napon belül, azaz október 15-e körül. Ez egy kísérleti terv lesz, amely kiindulópontként szolgál majd a Román Rendőrség területi egységeinek átszervezéséhez – magyarázta a miniszter.
Predoiu tájékoztatása szerint a jelentésben javasolt egyik intézkedés egy előzetes vizsgálat elindítása a Konstanca megyei rendőrség főfelügyelője ellen hivatali hanyagság, illetve a feletteseitől vagy a törvény által felhatalmazott hatóságoktól kapott utasítások végrehajtásának elmulasztása miatt.
A miniszter hozzátette, hogy a Román Rendőrség parancsnoka előzetes vizsgálatot fog elrendelni a Konstanca megyei rendőrség több munkatársa – a megyei főfelügyelő-helyettes, a megyei közlekedésrendészet és a mangaliai rendőrség vezetője – ellen is.
Ideiglenesen Mădălina Sorina Vlangăr főfelügyelőt nevezte ki a belügyminiszter a Konstanca megyei rendőrség élére, a tisztségéből lemondó Constantin Glugă helyére. „A jelentést továbbítom a rendőrség fegyelmi bizottságainak és az ügyészségnek is” – mondta Predoiu.
Emellett a kábítószer hatása alatti járművezetés visszaszorítására irányuló jogszabály-módosításokat indítványoz a belügyminiszter.
A gépkocsivezetőket érintő intézkedések között említette a drogteszt kötelezővé tételét a jogosítvány megszerzéséhez vagy megújításához szükséges orvosi vizsgálat elvégzésekor. Kötelezővé tennék az alkohol- és a drogtesztet akkor is, ha: a járműben pszichoaktív szereket vagy bontott alkoholos üveget találnak; a sofőrt korábban ittas vagy kábítószer hatása alatti vezetésen érték és szerepel az adatbázisban; a sofőr korábban tiltott szerekkel kapcsolatos bűncselekményt követett el.
A miniszter javasolja továbbá az alkohol vagy kábítószer hatása alatti vezetés miatt bevont jogosítvány visszaszerzési határidejének meghosszabbítását. Egy másik javaslata szerint elkoboznák a járművet, ha drogot talál benne a rendőrség, vagy ha a vezetőjének pozitív a drogtesztje.
Mint ismeretes, két fiatal meghalt, hárman megsérültek augusztus 19-én reggel, amikor egy kábítószer hatása alatt álló férfi autójával gyalogosok közé hajtott a 39-es országúton, Május 2 település közelében. A járművet egy 19 éves fiú vezette. A balesetben meghalt egy 20 éves lány és egy 21 éves fiatalember. A jármű vezetője elhagyta a baleset helyszínét, Vama Veche településen találták meg később a rendőrök. A fiatalemberen drogtesztet végeztek, amely kokain, amfetamin és metamfetamin jelenlétét mutatta ki a szervezetében.
A halálos balesetet okozó sofőrt a tragédiát megelőzően kétszer is megállították a rendőrök – egyszer előző éjjel, második alkalommal pedig a baleset éjjelén – mindkétszer elengedték, annak ellenére, hogy kábítószert is találtak az autójában, amelynek nem volt érvényes gépjármű-felelősségbiztosítása. A rendőrök csak alkoholtesztet végeztek rajta, majd elengedték – nagyjából egy órával a tragédia előtt.
Az augusztus 19-ei, a Május 2 településen bekövetkezett tragédiában meghalt 21 éves fiú nagybátyja pénteken benyújtott az Ilfov megyei rendőrségre egy hangfelvételt, amit az áldozat hastáskájában lévő kamera rögzített a baleset pillanatában és utána.
Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön azt üzente Cătălin Predoiu belügyminiszternek, hogy a 2 Mai településen történt tragédiából kiindulva „szabad kezet” kap arra, hogy az irányítása alá tartozó struktúrákat „felülről lefelé” teljesen megtisztítsa.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
szóljon hozzá!