Bajban a szélsőséges AUR: a választók megvesztegetésével gyanúsítják, büntetőeljárás indult

•  Fotó: Facebook/AUR

Fotó: Facebook/AUR

A jelek szerint nem csupán a politikai riválisokkal, hanem az igazságszolgáltatással is meg kell küzdenie a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a 2024-es választási szuperévben: a választók megvesztegetésének gyanúja miatt vizsgálódik ellene az ügyészség.

Krónika

2024. január 10., 11:292024. január 10., 11:29

Konkrétan a Ialomița megyei Slobozia törvényszéki ügyészsége indított in rem – vagyis egyelőre konkrét gyanúsított nélküli – büntetőeljárást a szélsőséges párt által szervezett egészségügyi karavánok ügyében.

A karavánok olyan különleges teherautókból állnak, amelyek mobil orvosi rendelőként működnek, az AUR pedig az országot járva ingyenes egészségügyi szűréseket végez a lakosság körében a segítségükkel.

Ez zömmel az olyan vidéki településeket érinti, ahol a lakosság nem fér hozzá az egészségügyi szolgáltatásokhoz.

Ennek kapcsán

még 2023 nyarán tett valaki feljelentést a legfőbb ügyészségen annak vádjával, hogy az AUR törvénytelen célokra használja az állami támogatásokat,

a legfőbb vádhatóság pedig tovább osztotta az ügyet, amely ennek nyomán előbb a korrupcióellenes ügyészséget, majd a bufteai ügyészséget is megjárta, így került végül Ialomița megye székhelyére.

Az AUR közpénfelhazsnálása ügyében egyébként az Állandó Választási Hatóság is vizsgálatot indított.

A Ialomița megyei rendőr-főkapitányság kedden fordult a parlamenthez annak érdekében, hogy információkat kérjen négy, az ügyben potenciális gyanúsítottként megnevezhető AUR-vezető, George Simion pártelnök, valamint Claudiu Târziu, Marius Lulea és Silviu Titus Păunescu jogállásáról.

Egyébként a tavaly nyáron indított akció honlapján

maga az AUR ismeri el, hogy a karaván célja elsősorban a párt politikai üzeneteinek népszerűsítése

„az egészségügyi rendszer fejlesztésével kapcsolatos terveket hangsúlyozva”.

„Ezzel párhuzamosan a partner nem kormányzati szervezetek végigkísérnek minket a teljes útvonalon, és saját szakembereiken keresztül alapvető orvosi szolgáltatásokat nyújtanak a polgároknak, a mobil orvosi segítségnyújtásra vonatkozó hatályos jogszabályokkal összhangban. A projekt keretében a következő főbb szakterületeket fogjuk lefedni: fogászat, szemészet, belgyógyászat, képalkotás (ultrahang), gyorstesztek” –olvasható az AUR projektnek szentelt caravanamedicala.ro weboldalon.

A karaván három, orvosi konzultációkra felszerelt teherautóból áll, amelyeken a párt logója és az AUR-t népszerűsítő feliratok láthatók.

Az AUR vezetői ugyanakkor visszautasítják a vádakat, és a párt elleni politikai támadásként értékelik az eljárást.

George Simion pártelnök szerint az eljárást Marcel ciolacu miniszterelnök megrendelésére indították.

„Egyetlen jótett sem marad büntetlenül. Már most, az év elején megmutatták, hogy meg akarnak szüntetni minket. Büntetőügyeket indítanak ellenünk, hogy ránk kenjenek dolgokat. Mi nem félünk.

Idézet
Ha azt hiszik, hogy eltüntethetnek minket, egy olyan papírral, amely ügyészek hadával együtt Ciolacu úr parancsára jött a választók korrumpálása miatt, akkor már elvesztették a játszmát” –

fogalmazott keddi videóüzenetében a pártelnök.

A párt hivatalos közleményt is kiadott az ügyben, amelyben szintén alaptalannak nevezi a vádakat.

„Már 2023 óta figyelmeztetünk arra, hogy a 2024-es választási évben mindenféle dolgokat fognak kitalálni az AUR-ról, csak hogy befeketítsenek minket, hogy megállítsanak minket. Látjuk, hogy ez már a 2024-es választási év első napjaitól kezdve megtörténik. Videótrükkökkel kezdték, mindenféle hazugságokkal az AUR képviselőiről, és most az AUR-tól rettegő rendszer úgy döntött, hogy a következő szintre lép: büntetőügyeket talál ki. Még jól sem kezdődött az év, amikor megjelent az első büntetőügy az AUR vezetői ellen. A sajtóból értesültünk az úgynevezett választói korrupcióról szóló dosszié létezéséről” – közölte a párt.

A hivatalos közlemény is Ciolacu kormányfőt nevezte meg az eljárás megrendelőjeként, és úgy fogalmazott: a kormánypártok már „tudják, hogy el fogják veszíteni a választásokat”.

„Tisztában vannak azzal, hogy a románoknak 34 évnyi gúnyolódás után elegük van belőlük. A végsőkig harcolni fogunk azért, hogy igazságot szolgáltassunk Romániának, és 2024 végén mi leszünk a győztesek” – fogalmazott az AUR.

Claudiu Târziu, a párt szenátora cáfolta, hogy bármiféle javakat adtak volna az embereknek,

szerinte csupán orvosi ellátást biztosítottak azoknak a vidéki embereknek, akik nem férnek hozzá az egészségügyi szolgáltatásokhoz.

Az egészségügyi karavánról az AUR vezetője elmondta, hogy

az autók a párt tulajdonát képezik, és abból a pénzből vásárolták őket, amelyet az AUR az államtól támogatásként kapott.

Három teherautóról és egy, fogorvosi rendelőnek otthont adó furgonról van szó.

„Tájékoztatást kértünk az AEP-től a vásárlás előtt. Megkaptuk a jóváhagyást, még megvan az erről szóló levelezés. Üzembe állítottuk ezeket a járműveket, amelyekben politikai propagandát folytatunk. Ezt bejelentettük, nem titkoltuk. Az autókat egy olyan orvosi egyesület rendelkezésére bocsátottuk, amely szintén ingyenes orvosi szolgáltatásokat nyújt. Mi nem kínálunk semmilyen árut, mi orvosi segítséget nyújtunk azoknak az embereknek, akik nem jutnak hozzá orvosi ellátáshoz a falvakban” – mondta Târziu. Hozzátette, hogy

nem fogják leállítani az orvosi karavánt, mert amit tesznek, az legális, és minden engedélyük megvan.

A büntető törvénykönyv 386. cikke kimondja, hogy

pénz, bizonyos javak vagy más előnyök felajánlása vagy adományozása annak érdekében, hogy a választópolgárt rávegyék arra, hogy egy bizonyos jelöltlistára vagy egy bizonyos jelöltre szavazzon vagy ne szavazzon, 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel és az állampolgári jogok gyakorlásától való eltiltással büntetendő.

Az említett javak közé nem számítanak be a politikai párt jelvényeivel feliratozott, szimbolikus értékkel bíró termékek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak
2025. július 07., hétfő

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések

A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint
2025. július 07., hétfő

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor

A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor
2025. július 07., hétfő

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását

Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását
2025. július 07., hétfő

Ha már lehetőséget kap rá, bizalmatlansági indítványt nyújt be az ellenzék a kormány ellen

Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&

Ha már lehetőséget kap rá, bizalmatlansági indítványt nyújt be az ellenzék a kormány ellen
2025. július 07., hétfő

Alapfokon tizenhárom év szabadságvesztésre és tetemes összeg kifizetésére ítélték pedofília miatt a „zsenimentort”

Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.

Alapfokon tizenhárom év szabadságvesztésre és tetemes összeg kifizetésére ítélték pedofília miatt a „zsenimentort”
2025. július 07., hétfő

Felmérés: a PNL és a PSD támogatottsága még együttvéve is kisebb, mint az AUR-é

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a PNL és a PSD támogatottsága még együttvéve is kisebb, mint az AUR-é
2025. július 07., hétfő

Juhászra támadt a medve

Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.

Juhászra támadt a medve
Juhászra támadt a medve
2025. július 07., hétfő

Juhászra támadt a medve

2025. július 06., vasárnap

A pártok állami támogatását is érinthetik a deficitcsökkentő intézkedések

A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).

A pártok állami támogatását is érinthetik a deficitcsökkentő intézkedések