Az RMDSZ-t teszi felelőssé Stelian Ion az igazságügyi reform késlekedéséért

Stelian Ion: a SIIJ-t már februárban fel lehetett volna számolni, amikor az igazságügyi minisztérium beterjesztette az erre vonatkozó  tervezetet •  Fotó: Facebook/Stelian Ion

Stelian Ion: a SIIJ-t már februárban fel lehetett volna számolni, amikor az igazságügyi minisztérium beterjesztette az erre vonatkozó tervezetet

Fotó: Facebook/Stelian Ion

Stelian Ion igazságügyi miniszter szerint az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket vizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolása és az igazságügyi törvények kiigazítása már a múlté lenne, ha a koalíciós partnerek betartanák a kormányprogramot. A tárcavezető szerint elsősorban az RMDSZ-t illeti bírálat a késlekedés miatt.

Hírösszefoglaló

2021. augusztus 04., 21:542021. augusztus 04., 21:54

2021. augusztus 04., 23:092021. augusztus 04., 23:09

Az igazságügyi minisztérium szerdai közleménye szerint Stelian Ion úgy véli, a SIIJ felszámolásával és az igazságügyi törvények kiigazításával kapcsolatos koalíciós patthelyzet feloldásához mindössze be kellene tartani a kormányprogramban foglaltakat és a kormány EU-val szemben kötelezettségvállalásait.

Mindkét célkitűzés teljesült volna már, ha az összes koalíciós partnert betartja a kormányprogramot és irányadónak tekinti a nemzetközi szervezetek – az Európai Bizottság, a GRECO és a Velencei Bizottság – véleményét”

– idézte a minisztert a közlemény.

Stelian Ion szerint a SIIJ-t már februárban fel lehetett volna számolni, amikor az igazságügyi minisztérium beterjesztette az erre vonatkozó, a kormány által is támogatott tervezetet. A tárcavezető emlékeztetett, hogy a jogszabályt a Velencei Bizottság is pozitívan véleményezte, ám ezt szerinte „tudatosan semmibe vette” az RMDSZ. „Azt hiszem, hogy ebben az ügyben a bírálatok az RMDSZ-t illetik, nem az igazságügyi minisztériumot” – idézi az Agerpres Stelian Ion nyilatkozatát.

A miniszter fenntartja, hogy a módosított igazságügyi törvényeket már áprilisban el lehetett volna fogadni, mert az igazságügyi minisztérium március 26-án beterjesztette a jogszabályok tervezeteit.

Stelian Ion szerint az igazságügyi törvényekről szóló koalíciós egyeztetéseknek szeptemberig le kellene zárulniuk. Hangsúlyozta, hogy pártja, az USR PLUS nem fogadja el a jogszabályok „kozmetikázását”, hanem kitart az Európai Bizottság, a GRECO és a Velencei Bizottság által is támogatott módosítási javaslatok mellett.

„A patthelyzetet ebben a kérdésben nem az igazságügyi minisztérium, hanem a koalíció és a parlament okozta. Ma az államfő azt üzente, hogy elégedetlenséggel tölti el a törvények módosításának késlekedése. Arra kérem ez úton az elnököt, segítsen feloldani ezt a patthelyzetet” – idézte a minisztert a közlemény.

A koalíció működésének hiányosságairól szólva szerdai sajtónyilatkozatában Klaus Iohannis államfő felrótta a kormánypártoknak, hogy még mindig nem számolták fel az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket vizsgáló ügyészséget, illetve még nem készültek el az igazságügyi törvények tervezetei.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 25., vasárnap

Színromán megyeszékhely díszpolgárává avatták a magyar minisztert

Cseke Attila fejlesztési minisztert Târgu Jiu (Zsilvásárhely) díszpolgárává avatták vasárnap.

Színromán megyeszékhely díszpolgárává avatták a magyar minisztert
2025. május 25., vasárnap

Több ezer távoltartási parancsot adtak ki az év első harmadában

Az év első négy hónapjában a rendőrök 3788 ideiglenes távoltartási parancsot adtak ki családon belüli erőszak miatt; ezek közül 1464-ből bírósági távoltartási végzés lett – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.

Több ezer távoltartási parancsot adtak ki az év első harmadában
2025. május 24., szombat

Magyarul is köszönetet mondott Nicușor Dan az erdélyi magyaroknak

Nicușor Dan az erdélyi magyaroknak is köszönetet mondott a megismételt romániai elnökválasztás vasárnap tartott döntő fordulójában rá leadott szavazataikért. „Együtt sikerülni fog!” – üzente magyarul.

Magyarul is köszönetet mondott Nicușor Dan az erdélyi magyaroknak
2025. május 24., szombat

Nicușor Dan keddtől tárgyal a pártokkal a kormányalakításról, továbbra is Ilie Bolojan a favoritja

Kedden kezdődnek a kormányalakítást előkészítő tárgyalások a pártok képviselőivel – jelentette be szombaton Nicușor Dan.

Nicușor Dan keddtől tárgyal a pártokkal a kormányalakításról, továbbra is Ilie Bolojan a favoritja
2025. május 23., péntek

A kiberbiztonsági hatóság nevében jelentkeznek a csalók

A magukat az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) alkalmazottainak kiadó telefonos csalókra figyelmezteti az intézmény a romániai vállalkozókat.

A kiberbiztonsági hatóság nevében jelentkeznek a csalók
2025. május 23., péntek

„Védelmi pénzt” kérhetett az adóellenőr egy cégvezetőtől, befolyással üzérkedés gyanúja miatt őrizetbe vették

Befolyással üzérkedés gyanúja miatt őrizetbe vették a korrupcióellenes ügyészek az ANAF csalásellenes igazgatóságának egyik ellenőrét. A gyanú: több ízben is pénzt fogadott el egy nőtől, hogy „megvédje” annak vállalkozásait az adóellenőrzések során.

„Védelmi pénzt” kérhetett az adóellenőr egy cégvezetőtől, befolyással üzérkedés gyanúja miatt őrizetbe vették
2025. május 23., péntek

Szankcionálni készül az áltudományos nézetek oktatási intézményeken belüli népszerűsítését a szaktárca

Daniel David oktatási miniszter csütörtök este kilátásba helyezte az iskolákban vagy az egyetemeken áltudományos nézeteket népszerűsítő tanárok szankcionálását.

Szankcionálni készül az áltudományos nézetek oktatási intézményeken belüli népszerűsítését a szaktárca
2025. május 23., péntek

Nicușor Dan lemondott a főpolgármesteri tisztségéről, megvan az utódja is

Nicușor Dan megválasztott államfő hétfői hatállyal lemondott a főpolgármesteri tisztségéből.

Nicușor Dan lemondott a főpolgármesteri tisztségéről, megvan az utódja is
2025. május 23., péntek

Viharosra fordul az időjárás

Viharos időjárásra figyelmeztető elsőfokú riasztást bocsátott ki pénteken a meteorológiai szolgálat az egész országra.

Viharosra fordul az időjárás
Viharosra fordul az időjárás
2025. május 23., péntek

Viharosra fordul az időjárás

2025. május 23., péntek

Nicușor Dan: folytatni szeretnénk a zsidó állammal fennálló nagyon jó kapcsolatunkat

Nicușor Dan megválasztott államfőcsütörtök este kijelentette, hogy kötelessége tiszteletben tartani Románia szerződésekben rögzített vállalásait, ugyanakkor megjegyezte, hogy Bukarest továbbra is nagyon jó kapcsolatokra törekszik Izraellel.

Nicușor Dan: folytatni szeretnénk a zsidó állammal fennálló nagyon jó kapcsolatunkat