Az oktatási minisztérium büdzséjében 100 millió lej van elkülönítve a tanulók ingázására. A szerdai kormányülésen megvitatásra kerülő rendelet egyik új eleme az, hogy az iskolától 50 kilométernél távolabb lakó tanulók ingázási költségeit is megtérítik – jelentette be szerdán Sorin Cîmpeanu, a szaktárca vezetője.
2021. június 16., 14:042021. június 16., 14:04
2021. június 16., 18:402021. június 16., 18:40
A miniszter elmondta, a tanulók ingázási költségeinek megtérítését lehetővé tevő jogszabálytervezet három elemet tartalmaz. Ezek közül egyik arra vonatkozik, hogy az első három kilométerre nem 10, hanem 30 lejt juttatnak az ingázónak – számolt be az Agerpres hírügynökség.
A harmadik újítás értelmében az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségeken és az iskolákon keresztül megelőlegezi a pénzt a tanulóknak – mondta Cîmpeanu. Szerdai ülésén végül a Florin Cîțu vezette kabinet elfogadta a lakóhelyüktől eltérő településen tanuló diákok ingázási költségeinek elszámolásáról szóló sürgősségi rendeletet.
Az oktatási miniszter a kormányülést követően közölte, idén – az elmúlt években jegyzett igénylések, illetve a költségvetési lehetőségek figyelembevételével – 100 millió lejt szán a szaktárca az iskolások ingázási költségeire. A minisztérium átlagban 770 lejjel számol fejenként egy tanévre, így várhatóan mintegy 130 ezer kedvezményezettje lesz az intézkedésnek. A rendelet részleteit ismertetve a tárcavezető rámutatott, az eddigi 10 lejről havi 30 lejre emelték az első három kilométerre járó összeget, amelyhez hozzáadódik további 3-3 lej kilométerenként, 50 kilométerig. 50 kilométeres távolság esetén ez 171 lejes havi bérletet jelent.
Sorin Cîmpeanu újdonságként említette, hogy az 50 km-t meghaladó távolság esetén is elszámolják az utazási költséget, illetve azt, hogy a szülőknek nem kell ezután kifizetniük ezeket az összegeket, mert az oktatási minisztérium a tanfelügyelőségeken keresztül megelőlegezi a pénzt, és hónap végén számolják el a költségeket, a szállító cég által kiadott bizonyító dokumentumok alapján. Azon tanulók esetében, akik bentlakásban vagy albérletben laknak, nyolc utazás költségét számolják el félévenként – ismertette Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
A következő három évben a statisztikai intézet adatai szerint a romániai közalkalmazottak mintegy harmada nyugdíjba megy, és munkájuk nagy részét a mesterséges intelligencia veszi át – jelentette ki Bogdan Ivan digitalizációért felelős miniszter.
Nagyjából 5000–6000 román állampolgár van, akik a betétdíj-visszatérítési rendszernek köszönhetően „kenyeret tehetnek az asztalra” – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Miközben a felmérések szerint Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese a legnépszerűbb a lehetséges államfőjelöltek között, a jelek szerint mégsem mindenütt töretlen a népszerűsége.
Miközben a romániai orvosok egy része továbbra is inkább külföldön keresi a boldogulást, Románia mágnesként vonzza a külföldi orvostanhallgatókat – derül ki a The Economist friss elemzéséből.
Tizennégy éves fiú megerőszakolása közben csapott le a rendőrség szombaton egy 39 éves férfire Bukarestben.
A medvék áttelepítését célzó intézkedés nem vezetett eredményre, a problémás medve problémás medve marad, függetlenül attól, hogy milyen területen található – szögezte le Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Nem indul azonnal büntetőeljárás azok ellen a gépkocsivezetők ellen, akiknek pozitív lesz a drogtesztjük, erre csak azután kerül sor, hogy a vérvizsgálat eredménye igazolja a tiltott szer jelenlétét a szervezetükben – hangsúlyozza a Román Rendőrség.
Az év első hat hónapjában 6271 ideiglenes távoltartási parancsot adtak ki a rendőrök, amelyek közül 2499-ből bírósági távoltartási végzés lett – jelentette be szombaton a Román Rendőrség.
Egy férfi és egy nő holttestére bukkant a rendőrség egy bukaresti lakásban. A holttesteken külsérelmi nyomok voltak.
A rendőrség politikai célokra való felhasználásával és a pártja ellehetetlenítésére tett kísérlettel vádolja a kormányt George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)