Aranyérpótlékot kapnak az egyik romániai megyei önkormányzat alkalmazottai

•  Fotó: Facebook/Neamţ megyei önkormányzat

Fotó: Facebook/Neamţ megyei önkormányzat

Nem mindennapi pótlékot szavazott meg a moldvai Neamț megye közgyűlése a megyei szociális intézményekben dolgozó alkalmazottak számára: mostantól aranyérpótlékra is jogosultak.

Krónika

2023. július 06., 12:002023. július 06., 12:00

A közgyűlés által június 29-én megszavazott határozat értelmében három, a megyei szociális és gyermekvédelmi hatóság alárendeltségébe tartozó otthon alkalmazottai évente hét nappal több pihenőszabadságra jogosultak.

Az egyik érv, amely miatt így döntöttek, egy munkahelyi orvosi szakvélemény, amely szerint a szociális intézmények vezetői, alkalmazottai és sofőrjei számos kockázatnak vannak kitéve, mivel sok időt töltenek ülve – vagy a számítógép előtt, vagy a gépkocsik kormányánal –, ami miatt fennáll a veszélye, hogy egészségügyi problémáik lesznek – többek között aranyeresek lesznek.

A tervezetet

először a megyei önkormányzat azóta korrupció miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélt, az ítélet végrehajtása elől Olaszországba menekült volt elnöke, Ionel Arsene terjesztette a testület elé még februárban

a Târgu Neamţ-i mozgáskorlátozott idős személyeket gondozó otthon alkalmazottainak kérése nyomán.

Akkor végül levették a napirendről, mivel a sajtó kiemelten foglalkozott az üggyel, most viszont a megyei közgyűlés jelenlegi elnöke, Ioan Asaftei ismét napirendre tűzette, a közgyűlési többség pedig meg is szavazta.

Az egyik ellenzéki közgyűlési tag, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) színeiben megválasztott Laurenţiu Creţu – vélhetően nem alaptalanul – úgy kommentálta a döntést, hogy annak nyomán

a megye ismét az ironikus megjegyzések és poénkodások célpontjává válik Romániában.

Ioan Asaftei elnök ugyanakkor azt mondja: a határozat tiszteletben tartja az egyenlő bánásmód elvét az összes alkalmazottal szemben, és egyébként is, a megye két szociális intézményében már 2019 óta hatályban van egy intézkedés, amely alapján hasonló okokból nyolc napos szabadság jár az alkalmazottaknak, egy harmadikban pedig 2022 óta egyenesen tíz nap többletszabadság jár.

Az említett orvosi szakvélemény egyébként azt is megállapítja, hogy nem csupán az aranyér „veszélyezteti” az alkalmazottakat, hanem

a számos, eldöntendő probléma miatt a stresszfaktor is magas, az irattárban levő régi dokumentumok biológiai fertőzést okozhatnak, a számítógépek képernyői pedig a látást károsíthatják.

Romániában a különböző közalkalmazotti státusokban dolgozó alkalmazottak összesen mintegy 50 különböző veszélyességi pótlékot kapnak.

2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak

Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak
2025. július 08., kedd

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet

Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet
2025. július 08., kedd

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével

A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével
2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak
2025. július 07., hétfő

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések

A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint
2025. július 07., hétfő

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor

A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor
2025. július 07., hétfő

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását

Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását