Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
A rendkívüli hőség miatt naponta 1000–1500-zal több hívást kapnak a mentőszolgálatok – jelentette ki Raed Arafat.
2024. július 18., 08:592024. július 18., 08:59
Az Országos Katasztrófavédelmi Főosztály (DSU) vezetője a Digi 24 televíziónak nyilatkozva szerda este elmondta, hogy
Arafat rámutatott, ha az emberek betartják a kánikula idején érvényes szabályokat, ajánlásokat, nagy valószínűséggel nem lesz szükségük sürgősségi ellátásra, ami jelentősen megkönnyítené az állam intézményeinek a munkáját.
Ezekben az időszakokban nagyon fontos odafigyelni az idős, egyedül élő szomszédokra” – magyarázta. A szakember hangsúlyozta,
A kánikula okozhat napszúrást, hőgutát és vízmérgezést is, és bizony érdemes ezeket megelőzni – hívta fel a figyelmet Turóczi Ildikó, a többek közt a Brassó megyei Barcarozsnyó ügyeletközpontjában dolgozó háziorvos főorvos.
A DSU vezetője az Agerpres szerint beszélt arról is, hogy a tűzoltóknak is több dolguk volt ebben az időszakban, főleg a tarlótüzek miatt, naponta mintegy 200 ilyen tűzesethez riasztották őket. A szakember figyelmeztetett, a tarlóégetés amellett, hogy törvénytelen, jelentős károkat okoz, és akár emberéletet is követelhet.
A RoAlert-üzenetek kapcsán Arafat rámutatott, egyeseket olykor zavarnak, bosszantanak ezek az üzenetek, de az adott esetben veszélyben levőkön segítenek, életmentők lehetnek.
Többen meghaltak, sokan eszméletlen állapotban kerültek kórházba Romániában, miután hőgutát kaptak az ötödik napja tartó rendkívüli hőség következtében.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.
Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.
szóljon hozzá!