Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Igazi jelenséggé nőtte ki magát, hogy a román állampolgárok hamis járványügyi papírokat – oltási igazolást, teszteredményt, a korábbi megbetegedést igazoló orvosi iratot – mutassanak fel a határon – közölte Raed Arafat.
2021. augusztus 03., 12:532021. augusztus 03., 12:53
A belügyi államtitkár a Digi24 műsorában hétfőn este úgy nyilatkozott, hogy az egészségügyi hatóságok (DSP) tucatjával szűrik ki a román határra, repülőterekre hamis papírral érkezőket. Példaként elmondta, hogy
valamennyi utas igazolásán azt írta, hogy ugyanabban az időszakban esett át a Covid-19 betegségen.
A belügyi államtitkár elmondta, hogy a hamis papírokat felmutató személyek ellen bűnvádi eljárás indul okirat-hamisítás vagy hamis okirat használata vádjával. Mint mondta,
Arafat szerint a járványügyi papírok hamisítása amiatt nagyon súlyos jelenség, mivel ezek a személyek rendszerint vörös zónából érkeznek. „Amikor hazajössz az országba és képes vagy arra, hogy hamis papírt mutass be, azt jelenti, hogy semmi sem érdekel, képes vagy rá, hogy másokra nem gondolva terjeszd a betegséget” – fogalmazott.
A belügyi államtitkár szerint ezek a személyek a családjukra sem gondolnak, hiába jönnek vörös zónából, ahol csúcsra ért a delta variáns terjedése, ők pedig nincsenek beoltva, kijátszanák a hatóságokat, hogy ne kelljen karanténban ülniük.
Vajon megkockáztatnák, hogy ott is hamis oltási iratokat mutassanak fel?” – tette fel a retorikai kérdést Arafat. A belügyi államtitkár rámutatott, még számos olyan román állampolgár van, aki a szakemberek helyett a Facebookon terjedő összeesküvés-elméleteknek hisz.
Rámutatott, a járvány negyedik hullámát csak akkor sikerül majd ellenőrzés alatt tartani, ha még most minél többen beoltatják magukat, mielőtt kórházba, intenzív osztályra kerülnének. „Minél hamarabb oltatja be magát valaki, annál hamarabb válik védetté” – összegzett Raed Arafat.
Az egészségügyi hatóság újabb alkalmazottakat rendelt ki az ellenőrző pontokra a járványügyi igazolások ellenőrzésére.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
szóljon hozzá!