Nem fizettek. Az érintett amerikai cég szerint a Simion amerikai népszerűsítéséről szóló szerződés alapján nem nyújtottak semmilyen szolgáltatást, ennek nyomán pénzt sem kaptak
Fotó: Facebook/George Simion
A George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és államfőjelöltje amerikai népszerűsítésére vonatkozó a szerződés nem lépett hatályba, és az ilyen szolgáltatásokért nem fizettek pénzt – közölte az érintett amerikai lobbicég.
2025. április 25., 09:312025. április 25., 09:31
Mint arról beszámoltunk, a cég nyilvántartásba vétetett az amerikai igazságügyi minisztériumban egy, az AUR-ral az Egyesült Államokban 1,5 millió dollárért folytatott, Simion ismertté tételét célzó lobbiról szóló szerződést.
A BGD Legal & Consulting LLC lobbicég képviselője leszögezte:
„A szerződés nem lépett hatályba. Egyelőre egyetlen sajtómegjelenést sem tettünk lehetővé. Nem történt pénzforgalom köztünk és az AUR vagy bármely kapcsolódó személy között” – áll a lobbicég Digi24-nek adott válaszában.
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) csütörtökön bejelentette, hogy kezdeményezte a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelenlegi tevékenysége és elnökválasztási kampánya finanszírozásának ellenőrzését.
Mint arról beszámoltunk, a G4Media portál által nyilvánosságra hozott szerződés egy amerikai lobbikampányra vonatkozik, amely egy sor interjúból és amerikai tisztviselőkkel való találkozóból áll.
Miután a dokumentum megjelent a sajtóban, az AUR képviselői tagadták, hogy létezne bármilyen szerződés, és azt mondták, hogy nem fizettek pénzt.
Ugyanakkor az Állandó Választási Hatóság bejelentette, hogy ellenőrzést indított az AUR pénzügyei kapcsán.
A szerződésre szánt összeg állítólag abból a pénzből származik, amelyet az AUR a pártoknak fizetett állami támogatásból kapott.
Védelmi fejlesztésekre szánt pénzekből építhet autópályákat Románia a NATO azon tervével összhangban, hogy háború esetén gyors folyosókat hozzon létre a páncélos egységek mozgásának megkönnyítésére.
Tavaly több mint 860 biztonsági incidens tette részlegesen elérhetetlenné az internet-, telefon- és televíziós szolgáltatásokat Romániában, ami 70 százalékkal több, mint 2023-ban, amikor 497 üzemzavart regisztráltak.
Ilie Bolojan kormányfő szerdán bejelentette, hogy új vezetőséget nevezett ki az országos adóhatóság (ANAF) élére.
Megmarad a kétkulcsos áfa, de két százalékponttal emelkedik az általános forgalmi adó, és szintén a deficit csökkentése érdekében megemelik a dohány- és alkoholtermékek, továbbá az üzemanyagok jövedéki adóját.
Legionárius propaganda terjesztése miatt vádat emeltek Călin Georgescu volt független államfőjelölt ellen – közölte szerdai közleményében a legfőbb ügyészség.
Ilie Bolojan miniszterelnök a Hivatalos Közlönyben szerdán közzétett határozataiban megszabta az öt kormányfőhelyettes feladatkörét.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) megfellebbezte a ploiești-i bíróság ítéletét Elena Udrea feltételes szabadlábra helyezéséről – értesült szerdán ügyészségi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Csütörtökön elsőfokú hőségriasztás van érvényben 15 nyugat- és dél-romániai megyében – figyelmeztetett szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Orosz, ukrán és moldovai állampolgárokat hamis román személyazonossági okmányokhoz juttató Botoșani megyei hivatalnokok ellen indított büntetőeljárást a legfőbb ügyészség.
Oroszország szerda hajnalban újabb dróntámadást intézett a román határ közelében lévő ukrán civil infrastruktúra és folyami kikötők ellen, ezért a román légierő két F-16-os harci gépet küldött a térségbe megfigyelés alatt tartani a román légteret.
szóljon hozzá!