Állandó orvosi rendelőket terveznek a háziorvoshiánnyal küzdő településeken

Képünk illusztráció •  Fotó: László Ildikó

Képünk illusztráció

Fotó: László Ildikó

Legalább öt orvost foglalkoztató állandó orvosi rendelőket hoz létre a bukaresti kormány az elszigetelt és nehezen megközelíthető településeken.

Krónika

2024. augusztus 28., 14:302024. augusztus 28., 14:30

2024. augusztus 28., 19:262024. augusztus 28., 19:26

Ezt a szerdai kormányülésen jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök. A kormányfő az Agerpres hírügynökség szerint aláhúzta:

Idézet
az intézkedés a háziorvoshiánnyal küzdő vidéki és kisvárosi közösségeket szolgálja.

korábban írtuk

Egyre égetőbb a háziorvoshiány: vonzóvá kell tenni a pályát a fiatalok számára a szakemberek szerint
Egyre égetőbb a háziorvoshiány: vonzóvá kell tenni a pályát a fiatalok számára a szakemberek szerint

A következő öt évben mintegy háromezer háziorvos éri el a nyugdíjkorhatárt, ezért a Román Orvosi Kamara a családorvosi rezidensi helyek számának növelését követeli. 

A kormányülésen elfogadott rendelet értelmében a vidéki településeken és a 25 000-nél kisebb lélekszámú kisvárosokban legalább öt orvost foglalkoztató ügyeleti központokat lehet létrehozni. A kormány közleménye szerint a háziorvos-hiánnyal küzdő településeken lehet létrehozni ezeket az ügyeleteket.

„Az elszigetelt és nehezen megközelíthető vidékeken – mint például az Erdélyi-szigethegység és a Duna-delta – működő ügyeleti központok orvosai mentesülnek a folyamatos ügyeleti szolgálat alól, figyelembe véve, hogy nagy távolságokat kell megtenniük a rendelőből az ügyeleti központba” – olvasható a kabinet közleményében.

Ezekben az esetekben az ügyeleti központok nyitvatartási idejét a központot koordináló orvos javaslata alapján határozhatja meg a megyei közegészségügyi igazgatóság az egészségügyi minisztérium jóváhagyásával.

Mint ismeretes, az elmúlt években nagyon sok romániai – főként vidéki – településen alakult ki háziorvoshiány a nyugdíjazások miatt. Az orvoskamara ugyanakkor az idei év elején megkongatta a vészharangot, hogy a háziorvoshiány tíz év múlva még nagyobb lesz, mert a jelenlegi szakemberek több mint felének életkora meghaladja a 60 évet.

{K2}

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 28., szombat

Rendkívüli ülés, megnövelt tűzoltólétszám: készülnek a hatóságok az újabb árvízre

Ezekben a napokban Galac és Vaslui megye az árvízveszélynek leginkább kitett területek az országban – jelentette ki szombaton, a környezetvédelmi minisztérium vészhelyzeti bizottságának rendkívüli ülésén Mircea Fechet tárcavezető.

Rendkívüli ülés, megnövelt tűzoltólétszám: készülnek a hatóságok az újabb árvízre
2024. szeptember 27., péntek

Nem csitul az új nyugdíjtörvény körüli kálvária: az USR az Európai Bizottsághoz fordult

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői az Európai Bizottsághoz fordultak az új nyugdíjtörvény ügyében.

Nem csitul az új nyugdíjtörvény körüli kálvária: az USR az Európai Bizottsághoz fordult
2024. szeptember 27., péntek

Bukarest elítéli a román újságíró elleni orosz eljárást

Elítélte a román külügyminisztérium, hogy Oroszország nyomozást indított három újságíró ellen.

Bukarest elítéli a román újságíró elleni orosz eljárást
2024. szeptember 27., péntek

Kémfőnök plágiumügye: nem indít vizsgálatot a hírszerzési akadémia

Nem indít hivatalból vizsgálatot Gabriel Vlase, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója plágiumügyében a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akadémiájának etikai bizottsága – derült ki pénteken.

Kémfőnök plágiumügye: nem indít vizsgálatot a hírszerzési akadémia
2024. szeptember 27., péntek

Tizenöt év börtönt kapott a botanikus kerti gyilkos

A craiovai ítélőtábla pénteken kiadott jogerős ítélete szerint marad a 15 év letöltendő börtönbüntetés azon fiatalember esetében, aki tavaly nyáron halálosan megkéselt egy lányt, a barátját pedig súlyosan megsebesítette a craiovai botanikus kertben.

Tizenöt év börtönt kapott a botanikus kerti gyilkos
2024. szeptember 27., péntek

Szekus kollaboránsokat keresnek, mind a 130 ezer romániai köztisztviselőt átvilágítják

Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba

Szekus kollaboránsokat keresnek, mind a 130 ezer romániai köztisztviselőt átvilágítják
2024. szeptember 27., péntek

Felmérés: a kormánypártok jelöltjei közül kerülhet ki a következő elnök

A jelenlegi bukaresti kormánykoalíció két pártjának vezetői közül kerülhet ki a következő államfő – derül ki egy új felmérésből.

Felmérés: a kormánypártok jelöltjei közül kerülhet ki a következő elnök
2024. szeptember 27., péntek

Száz embert kellett egy égő moziból kimenekíteni

Tűz ütött ki pénteken a bukaresti Gloria moziban, körülbelül száz embert evakuáltak.

Száz embert kellett egy égő moziból kimenekíteni
2024. szeptember 27., péntek

Iohannis: nem indulok a parlamenti választáson

Nem kíván Klaus Iohannis államfő elindulni az idei parlamenti választáson- ezt maga az államfő jelentette be pénteken.

Iohannis: nem indulok a parlamenti választáson
Iohannis: nem indulok a parlamenti választáson
2024. szeptember 27., péntek

Iohannis: nem indulok a parlamenti választáson