Szafari. Klaus Iohannis kenyai látogatása során is összekötötte a kellemest a hasznossal
Fotó: Presidency.ro
Nem hajlandó nyilvánosságra hozni az államfői hivatal, mennyibe került Klaus Iohannis elnök nemrég lezajlott afrikai körútja. A hivatal arra hivatkozik, hogy a hatályos törvények értelmében ezek az adatok minősített információnak számítanak.
2023. december 12., 20:372023. december 12., 20:37
„A különleges repülőutak szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos információkra a minősített információk védelméről szóló nemzeti jogszabályok vonatkoznak, így ebben az összefüggésben a különleges repülőutak biztosítására vonatkozó szerződések teljes egészében minősített adatokat és információkat tartalmazó dokumentumok. Következésképpen
– áll az államfői hivatal sajtóirodájának keddi közleményében.
Románia támogatja az afrikai államokat abban, hogy fejlesszék a biztonságukat garantáló képességeiket – jelentette ki csütörtökön a szenegáli kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis.
A hivatalos út szállásköltségei kapcsán az elnöki hivatal rámutatott: az elnök külföldi útjaival kapcsolatos kiadásokra vonatkozó adatok rendelkezésre állnak a költségvetés végrehajtására vonatkozó átláthatósági keretrendszerben. „Így az elnöki hivatal éves költségvetéséről szóló információkat közzéteszik az intézmény honlapján, ami lehetővé teszi, hogy minden érdeklődő személy tájékozódjon a Románia elnöke által vezetett küldöttségek külföldi útjainak költségeiről minden évben” – tudatta Iohannis hivatala.
A négy afrikai országban tett látogatásai révén Románia „felkerült az afrikai radarra”, ami „természetesen némi költséggel is jár” – így kommentálta Klaus Iohannis államfő a sok vitát kiváltott, tíznapos turnét.
Mint arról beszámoltunk, az államfő külföldi útjai már régóta viták kereszttüzében állnak, elsősorban azért, mert az úti költségekre vonatkozó kérdéseket rendszerint azzal hárítják el, hogy minősített információról van szó.
Sajátos módon köszöntek el Tanzániában a látogatását ott befejező Klaus Iohannis román elnöktől és feleségétől, Carmen Iohannistól: „megúsztatták” a képmásaikat.
A négyállomásos, Kenyát, Tanzániát, a Zöld-foki Köztársaságot és Szenegált érintő afrikai körút ráadásul már csak azért is vitatott, mivel nem egyértelmű, hogy valóban jár-e érdemi politikai vagy gazdasági haszonnal Románia számára.
Meglehetősen arrogáns hangnemben reagált Klaus Iohannis államfő azon újságírói kérdéeekre, amelyek azt firtatták, miért minősül államtitkoknak, mennyiért bérli az elnöki hivatal a luxusgépeket, amelyekkel a külföldi látogatásaira utazik.
Nem hozható nyilvánosságra, mennyiért bérli az államfői hivatal az elnököt hivatalos utakra szállító repülőgépeket, a hivatalos kormánygép hiánya pedig gazdasági és imázsbeli hátrányt is okoz az országnak.
Több tonna zöldséget és gyümölcsöt vontak ki a romániai piacról ellenőrzései nyomán az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC), egyebek mellett penészes, poros és rovarokkal fertőzött termékeket is.
A majálist és görögkeleti húsvétot is felölelő idei hatnapos hosszú hétvégén 42,8 százalékkal kevesebb súlyos közúti baleset történt a tavalyi év hasonló időszakához képest.
Négy cég bonyolíthatja le összesen több mint nyolcmillió lej értékben az államfő kül- és belföldi légi utazásait az elnöki hivatal által kiírt közbeszerzési eljárás eredménye alapján.
A napokban immár sokadik alkalommal kellett új börtönbe költöztetni Konsztantinosz Passzariszt, a román hatóságok által a legveszélyesebbnek tartott, jelenleg fogva tartott bűnözőt, akit több mint húsz éve ítéltek életfogytiglani szabadságvesztésre.
Bár a romániai lakosság számottevő hányada rendszeresen használja az internetet, nagyon sokan fittyet hánynak a kiberbiztonságra – irányítja rá a figyelmet egy friss elemzés.
A gazdasági rendőrség az év első három hónapjában országszerte 78 nagyszabású akciót hajtott végre a bűnözői csoportok felszámolása érdekében, és összesen 1226 házkutatást tartott.
Jelenleg ugyanakkora erőfeszítéssel jobban lehet élni Romániában vagy Moldovában, mint Budapesttől nyugatra – állította Daniel Funeriu volt román oktatási miniszter.
A diákok május 8-án, szerdán térnek vissza az iskolapadokba az április 27-én kezdődött húsvéti vakációt követően.
Klaus Iohannis hétfőn az Amerikai Egyesült Államokba utazott – az elnök ugyanazt a luxusgépet használta, amellyel tavaly Afrikába és Dél-Koreába utazott – adta hírül a Realitatea Tv.
Változékony lesz az időjárás a héten Románia legtöbb régiójában, és miután vasárnap viharok söpörtek végig az ország nagy részén, hétfőn az ország északi felére, kedden pedig az egész országra kiterjednek.
szóljon hozzá!