Fotó: Presidency.ro
Románia támogatja az afrikai államokat abban, hogy fejlesszék a biztonságukat garantáló képességeiket – jelentette ki csütörtökön a szenegáli kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis.
2023. november 23., 19:212023. november 23., 19:21
A román államfőt csütörtökön, az afrikai körútjának utolsó napján a Szenegáli Köztársaság elnöke, Macky Sal fogadta.
Iohannis a sajtótájékoztatón elmondta, hogy
„Meggyőződésem, hogy a régió biztonságát és jólétét szolgáló megoldásoknak a régióból kell kiindulniuk, a nemzetközi közösség, az Európai Unió és minden olyan szereplő támogatásával, aki osztozik az azonos jövőképben és értékekben. Románia támogatja az afrikai államokat abban, hogy fejlesszék a saját biztonságukat garantáló képességeiket” – fogalmazott Iohannis.
A román elnök kijelentette, hogy Románia számára Szenegál prioritást jelent az afrikai kontinensen.
„Románia hivatalos fejlesztési támogatási programjaiban is kiemelten kezeli Afrikát. Létrehoztuk az Afrika jövőjéért a béke, az oktatás és a fejlesztés révén elnevezésű alapot. Az oktatás és az ifjúságfejlesztés 2020-ban és 2021-ben Románia teljes hivatalos fejlesztési támogatásának több mint 30 százalékát, 2022-ben pedig 66 százalékát tette ki. Ennek keretében Románia képzési programokat szervez a konfliktus utáni stabilizáció és újjáépítés témakörében” – tájékoztatott Klaus Iohannis.
Beszámolója szerint az államfő az ukrajnai háborúról is beszélt szenegáli hivatali kollégájával, amely jelentősen kihat Afrika élelmiszerbiztonságára. A román elnök kiemelte Románia szerepét az ukrán gabona tranzitjának biztosításában, nyomatékosítva, hogy az ország fokozza az erőfeszítéseit ezen a téren.
Klaus Iohannis egyébként arról beszélt:
Hozzátette: „az elmúlt évtizedekben az egész világ rájött, milyen jó lehetőségeket rejt az Afrikával való együttműködés”, és a gazdasági kapcsolatokon túl „közösen léphetünk a béke megőrzése vagy megteremtése érdekében” is.
Iohannis arra is rámutatott, hogy
Ezzel összefüggésben felidézte, hogy évtizedekkel ezelőtt Bukarest tanulmányi ösztöndíjakat is biztosított afrikai fiataloknak, és gazdasági kapcsolatot ápolt a kontinens országaival.
„Sajnos a forradalmat követő évtizedekben országunkban ezt a kapcsolatot szinte teljesen elhanyagolták. Rájöttem, hogy stratégiai hiba történt Románia külpolitikájában, és korrekciókat végeztem, új Afrika-stratégiát dolgoztam ki, amelyik kifejezetten Románia hagyományos afrikai partnereit célozza meg, mint például ebben a konkrét esetben Szenegált” – fogalmazott Iohannis.
Az államfő kiemelte, hogy
A négy afrikai országban tett látogatásai révén Románia „felkerült az afrikai radarra”, ami „természetesen némi költséggel is jár” – így kommentálta Klaus Iohannis államfő a sok vitát kiváltott, tíznapos turnét.
Egy évvel második ötéves mandátumának lejárta előtt afrikai körútra indul Klaus Iohannis államfő – fölmerül azonban a kérdés, hogy a meglehetősen borsos árú utazgatásnak lesz-e valamilyen konkrét politikai vagy gazdasági hozadéka Románia számára.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!