Fotó: Haáz Vince
Mégsem bonyolítják túl a romániai hatóságok a kiskorúak külföldre utazásának feltételeit az országnak a schengeni légtéréhez történő március 31-ei csatlakozása után, „utasbarátabbá” tették a korábban bejelentett intézkedéseket.
2024. március 22., 16:452024. március 22., 16:45
A belügyminisztérium és a határrendészet véglegesítette azokat az eljárásokat, amelyek alapján a gyerekeket március 31-étől, Románia schengeni légtérhez történő csatlakozásától kezdve ellenőrzik a határon – adta hírül pénteken az Adevărul.ro portál.
A nyilatkozatokat az országban közjegyzőnek kell hitelesítenie, külföldön pedig a román diplomáciai vagy konzuli képviseleteknek, vagy ha külföldi hatóságok előtt készültek, akkor meg kell felelniük a törvényben előírt felülhitelesítési feltételeknek, vagy a külföldi hivatalos iratok felülhitelesítésének eltörléséről szóló, 1961. október 5-én Hágában elfogadott egyezménynek, amelyhez Románia az 1999/66-os számú kormányrendelettel csatlakozott” – áll a dokumentumban.
Viszont nem szükséges a szülői beleegyezés azon 16. életévüket betöltött romániai kiskorúak esetében, akiknek lakóhelye vagy tartózkodási helye a célországban van. Mint ismeretes, 2023 augusztusától a 16. életévüket betöltött romániai tizenévesek a szülők vagy törvényes képviselőik beleegyezésével, kísérő nélkül utazhatnak külföldre rokonlátogatás, tanulás, hivatalos versenyeken való részvétel vagy olyan orvosi kezelés céljából, amely nélkül életük vagy egészségük veszélyben lenne.
Az Adevărul rámutat:
Emellett azt is megvizsgálták volna, hogy a kísérő személyek megfelelnek-e a román állampolgárok szabad mozgásáról szóló törvény szabályainak külföldön. A Romániai Repülőterek Szövetsége az előírások láttán közölte: egy ilyen eljárás megnehezítené az utasforgalmat, és azt javasolta, hogy a gyermekek esetében is ugyanazokat a szabályokat kövessék, mint a belföldi járatok esetében.
A román határrendészet előkészítette az ország 17 repülőtéri és öt vízi határátkelőjét a március 31-től esedékes részleges schengeni csatlakozásra – jelentette ki hétfőn az országos hattárendészeti felügyelőség vezetője.
Március 31-ig a repülőtereknek készen kell állniuk a schengeni és a nem schengeni beszállási forgalom elkülönítésére. Március 31-e után a járatok 70 százaléka a schengeni térségen belüli (beleértve a belföldi járatokat is), 30 százaléka pedig a schengeni térségen kívüli lesz – vetítették előre a szakértők. A román állampolgároknak már nem kell majd okmányokat bemutatniuk a határrendészetnek, amikor a térség másik 28 országába (beleértve Bulgáriát is) utaznak. A schengeni országokba utazó utasoknak csak a beszállási ponton kell majd bemutatniuk személyazonossági okmányukat, ahol a légitársaság megköveteli azt.
Továbbra sem kecsegteti a siker lehetőségével a teljes körű schengeni tagságra vonatkozó román törekvéseket az osztrák kormány.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
A közlekedés biztonsága érdekében sebességkorlátozásokat vezetnek be a következő napokban egyes vasúti pályaszakaszokon – közölte vasárnap a Román Vasúttársaság.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap kijelentette, lemond a tisztségéről, ha nem készül el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) új informatikai rendszere.
szóljon hozzá!