Június 7-éig le kell cserélni a veszélyhelyzet alatt lejárt személyazonossági igazolványokat

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A veszélyhelyzet feloldásától számított 90 napon belül érvényüket vesztik azok a személyazonossági igazolványok, amelyek 2020. március 1. és 2022. március 7. között jártak le – közölte szerdán Aurel-Cătălin Giulescu, a Lakosság-nyilvántartási és Adatbázis-kezelési Igazgatóság vezetője.

Hírösszefoglaló

2022. március 09., 19:062022. március 09., 19:06

Ez azt jelenti, hogy legkésőbb 2022. június 7-éig le kell cserélni a szükségállapot vagy a veszélyhelyzet időszaka alatt lejárt személyazonossági igazolványokat.

A sorban állás elkerülése érdekében Giulescu azt javasolja, hogy az érintettek a polgármesteri hivatalok honlapján tájékozódjanak a lakosság-nyilvántartási hivatal programjáról, a szükséges dokumentumokról, és lehetőleg online vagy telefonon kérjenek időpontot a kérelem benyújtásához.

Jelenleg 387 000 olyan személyazonossági igazolvány van forgalomban, amelynek érvényessége 2022. június 7-én megszűnik.

Ebből körülbelül 74 ezer még 2020-ban lejárt, 202 ezer 2021-ben, 111 ezer pedig idén január-februárban, illetve március első hetében – írja az Agerpres.

Az országban működő 620 lakosság-nyilvántartó hivatalhoz korábban napi 7-8 ezer kérvényt nyújtottak be, az elmúlt két hétben azonban ez a szám 9-10 ezerre emelkedett naponta.

Az évek során összesített adatok szerint a nyári hónapokban, júliusban és augusztusban nyújtják be a legtöbb kérelmet személyazonossági igazolvány kiállítására: napi 19 ezer a júliusi, 20 ezer az augusztusi átlag. A rekordszámú kérelmet 2019. augusztus 20-án jegyezték, akkor egy nap alatt 21 ezren kérelmeztek új személyit. A március 7-i szám 9700 volt – mondta az igazgató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét
2025. május 09., péntek

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint

Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint
2025. május 08., csütörtök

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján

Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján
2025. május 08., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből

Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből
2025. május 08., csütörtök

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége

A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége
2025. május 08., csütörtök

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást

Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást
2025. május 08., csütörtök

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint

Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban

A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban
2025. május 08., csütörtök

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta

Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta
2025. május 07., szerda

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást

Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást