Képünk illusztráció
Fotó: Gov.ro
Paul Stănescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára szerint az energiapiac liberalizálása „nagy kudarc” volt, és az árak állami szabályozásának visszaállítása a koalíció egyik legfontosabb energiaügyi döntése.
2022. november 13., 14:352022. november 13., 14:35
A politikus vasárnap közleménye szerint az energiapiac liberalizálásának következtében emelkedtek az árak, és csak a „spekulánsok” jártak jól. Emlékeztetett arra, hogy a PSD már egy éve szorgalmazza az energiaárak állami szabályozásának visszaállítását, és végül sikerült meggyőzni erről a koalíciót.
„Elmondhatjuk, hogy a román állam most már jobban meg tudja védeni a polgárokat és a gazdaságot. Kiléptünk a tehetetlenség állapotából. Megszüntetjük a piac liberalizálásának káros hatásait. Ebből az intézkedésből csak az energiapiaci ügyeskedők és bizonyos érdekcsoportok profitáltak” – olvasható a közleményben.
– tette hozzá.
A PSD politikusa szerint mára már a világszerte a kormányzati beavatkozással mérsékelik és korrigálják a szabad energiapiac „anarchiáját”. Stănescu ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy Románia fektessen be új energiatermelő kapacitások fejlesztésébe – írja az Agerpres.
Az elektromos energia központosított beszerzésének bevezetésével készül korlátozni a kormány a termelők nyereségét. Az erről szóló sürgősségi rendeletet tervezetét pénteki ülésén hagyja jóvá a Ciucă-kabinet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu szerint a koalíció legalább 2025-ig szabályozná az energiaárakat.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
szóljon hozzá!