Több pénzt kér a mesterséges megtermékenyítés finanszírozására a családügyi miniszter

•  Fotó: 123RF

Fotó: 123RF

A csütörtöki kormányülés után Natalia Intotero családügyi miniszter arról számolt be a sajtónak, hogy pénzt kért a mesterséges megtermékenyítést támogató állami program folytatására.

Krónika

2024. március 14., 19:082024. március 14., 19:08

2024. március 14., 19:122024. március 14., 19:12

A tárcavezető elmondta, hogy csütörtökön a kabinet első olvasatban tárgyalta azt a sürgősségirendelet-tervezetet, amely bizonyos költségvetési alapok átcsoportosításával lehetővé teszi a program folytatását 2024-ben is.

Az előirányzott keret mintegy 20 000 pár támogatására lenne elegendő.

Intotero közölte, hogy nagyon sok támogatási kérelem érkezett a minisztériumhoz, és véleménye szerint nagy szükség van Romániában a lombikprogramra.

korábban írtuk

Szakorvosok szerint a meddőség kezelhető – Új mesterséges megtermékenyítési központ nyílt Kolozsváron
Szakorvosok szerint a meddőség kezelhető – Új mesterséges megtermékenyítési központ nyílt Kolozsváron

A Gynia szülészeti és nőgyógyászati magánklinika új reprodukciós részlegét avatták fel szombat délután Kolozsváron. Az országban a 43., mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó egészségügyi intézményben számos magyar szakorvos is dolgozik.

Az újságírók kérdésére elmondta, hogy tavaly 24 000 támogatásra jogosult kérelmet regisztráltak, de csak 10 000 pár számára volt elég a költségvetési keret.

Emiatt idén 20 000 pár támogatására elegendő forrást kért a minisztérium. A támogatás összege a tavalyi évhez hasonlóan 3000 euró – tette hozzá a családügyi miniszter – írja az Agerpres hírügynökség.

korábban írtuk

Megnőtt a mesterséges megtermékenyítés iránti igény a meddőségi problémák elterjedésével
Megnőtt a mesterséges megtermékenyítés iránti igény a meddőségi problémák elterjedésével

A magánklinikák gyors fejlődésének időszakát éli a romániai egészésgügy. Dr. Zsigmond István nőgyógyász szakorvos, a kolozsvári Gynia magánklínika főorvosa szerint óriási a külöbség a magán és az állami egészségügyi ellátás között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 31., csütörtök

Kövesi: az olasz és a kínai maffia is aktív Romániában

Az olasz és a kínai maffia is aktív Romániában, előbbi számos áfacsalási ügyben érintett – jelentette ki Laura Codruţa Kövesi, az Európai Ügyészség (EPPO) főügyésze.

Kövesi: az olasz és a kínai maffia is aktív Romániában
2025. július 31., csütörtök

A közlekedési minisztert is azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzt adott egy hivatalnoknak

A korrupciós ügye miatt lemondott volt miniszterelnök-helyetteshez, Dragoș Anastasiuhoz hasonló helyzetben lehet Ciprian Șerban közlekedési miniszter is: a tárcavezető a gyanú szerint hatszor adott kenőpénzt, mielőtt ügyészségi feljelentést tett volna.

A közlekedési minisztert is azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzt adott egy hivatalnoknak
2025. július 30., szerda

Románia sokat költ családtámogatásra – az emberek mégis alig részesülnek belőle

Bár Románia az Európai Unió egyik legnagyobb arányban költő tagállama a családtámogatások terén, a lakosság ebből alig érez valamit.

Románia sokat költ családtámogatásra – az emberek mégis alig részesülnek belőle
2025. július 30., szerda

Nicușor Dan: munkahelyek nélkül a leaszfaltozott utak sem tartanak itthon senkit

Az Anghel Saligny program keretében elindított beruházások esetleges leállítása kapcsán Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani, mintsem „néhány helyi dologra”.

Nicușor Dan: munkahelyek nélkül a leaszfaltozott utak sem tartanak itthon senkit
2025. július 30., szerda

Románia lekörözte az EU-t a rendelkezésére álló uniós források lehívásában

Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot – jelentette ki szerdán az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter, Dragoș Pîslaru.

Románia lekörözte az EU-t a rendelkezésére álló uniós források lehívásában
2025. július 30., szerda

Duna-deltai baleset: őrizetbe vették a sétahajó vezetőjét

Őrizetbe vették szerdán a katonai ügyészek a négy halálos áldozatot követelő duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét.

Duna-deltai baleset: őrizetbe vették a sétahajó vezetőjét
2025. július 30., szerda

„Teljesen aberráns” – Nicușor Dan a bírák és ügyészek nyugdíjáról

„Teljesen aberránsnak” nevezte Nicușor Dan államfő azt a jelenleg érvényben levő törvényi előírást, amely lehetővé teszi, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb legyen a korábban kapott fizetésüknél.

„Teljesen aberráns” – Nicușor Dan a bírák és ügyészek nyugdíjáról
2025. július 30., szerda

Nem mindenkinek jött be az óvás, de nőtt a sikeresen vizsgázó tanárok száma

A rendes tanári állásokra (románul titular – szerk. megj.) kiírt versenyvizsga szerdán közzétett végleges eredményei szerint az óvások elbírálása után 3,14 százalékkal többen kaptak 7-est vagy annál nagyobb jegyet, mint óvások előtt.

Nem mindenkinek jött be az óvás, de nőtt a sikeresen vizsgázó tanárok száma
2025. július 30., szerda

Drága gyógyszerekkel üzérkedő bűnszervezetre csaptak le a román hatóságok

Ártámogatott és térítésmenetes drága gyógyszerekkel üzérkedő, orvosokat és gyógyszerészeket is magába foglaló szervezett bűnözői csoport tagjaira csaptak le szerdán a román hatóságok.

Drága gyógyszerekkel üzérkedő bűnszervezetre csaptak le a román hatóságok
2025. július 30., szerda

Miniszter: csak a kiindulópont a Bolojan által a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról tett bejelentés

Radu Marinescu igazságügyi miniszter szerint az Ilie Bolojan miniszterelnök által bejelentett, a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról szóló tervezet csak kiindulópontot jelentő ötlethalmaz, és hozzátette.

Miniszter: csak a kiindulópont a Bolojan által a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról tett bejelentés