Fotó: Presidency.ro
A romániai lakosság több mint 83 százaléka úgy véli, hogy politikai és katonai szövetségek tekintetében Romániának a Nyugat (EU, USA, NATO) felé kell irányulnia a következő évtizedekben – derül ki az INSCOP Research által a STRATEGIC Thinking Group megbízásából végzett közvélemény-kutatásból.
2022. július 07., 14:142022. július 07., 14:14
A május 23-a és június 14-e között készült felmérésben megkérdezettek 83,5 százaléka szerint Romániának a Nyugat, azaz az EU, USA és a NATO által kijelölt irányt kell követnie, 8 százalék pedig a Kelet, azaz Oroszország és Kína felé való irányulást szorgalmazná.
A válaszadók több mint kétharmada (65,8 százalék) szerint hosszú távon a NATO jelenti a legfőbb biztonsági garanciát Románia számára, 29 százalék ezzel ellentétes véleményt vall.
A megkérdezettek 70,9 százaléka szerint a jövőben növelni kellene az ország hadseregét, 23,2 százalék szerint ennek a jelenlegi szinten kellene maradnia, 3,5 százalék szerint pedig csökkenteni kellene a hadsereg létszámát.
A felsőfokú végzettségűek és a központi régióban élők a lakosság többi részéhez képest lényegesen nagyobb arányban gondolják úgy, hogy nem kell változtatni a román hadseregen.
A felmérés 1500 személy megkérdezésével készült, a hibahatár ą 2,53 százalék – közölte az Agerpres hírügynökség.
Összesen mintegy 216 millió lej prémiumot fizetett ki jogtalanul alkalmazottainak 2021-ben és 2023-ban a Romsilva.
Terhes fiatal nőt gyilkolt meg élettársa Prahova megyében a gyerekei és édesanyja szeme láttára. A férfit családtag ellen elkövetett emberölés miatt őrizetbe vették.
A romániai polgárok nagy többsége egyetért azzal, hogy az országnak növelnie kell a védelmi célú kiadásokat – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Mégis a korábban már alkalmazott rotációs miniszterelnöki rendszer lehet az a kompromisszum, amely nyomán sikerült tető alá hozni egy új kabinetet az úgynevezett nyugatbarát pártok részvételével, mielőtt lejárna az ügyvivő kormány mandátuma.
Szerdán dőlhet el, ki lesz a koalíciós tárgyalásokra felkért pártok alkotta leendő kabinet miniszterelnöke, a lehetséges jelölt továbbra is Ilie Bolojan volt ügyvivő államfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke.
Az eddig terítékre került megszorítások közül az RMDSZ elnöke két százalékponttal megemelné az áfát, ugyanakkor bővítené azoknak a körét, akik egészségbiztosítási hozzájárulásra kötelesek.
Európai uniós viszonylatban Romániában az egyik legmagasabb a nők elleni párkapcsolati erőszak előfordulási aránya – hívta fel a figyelmet hétfőn az Eurostat adataira hivatkozva a Friedrich Ebert Alapítvány romániai irodája.
Mintegy 200 román állampolgár kérte az evakuálását Izraelből és Iránból a közel-keleti válsághelyzet miatt – közölte hétfőn a külügyminisztérium európai, közel-keleti és afrikai ügyekkel megbízott államtitkára.
A Nordis-ingatlanpanama károsultjai hétfőn bejelentették, hogy büntetőfeljelentést tesznek Marcel Ciolacu volt miniszterelnök, Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke, Alfred Simonis és Laura Vicol, a képviselőház jogi bizottságának volt elnöke ellen.
Ellenzi Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora a Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt rotációs megoldást a miniszterelnöki tisztség betöltésére.
szóljon hozzá!