A járványadatok meghamisításával vádolja a kormányt egy szociáldemokrata EP-képviselő

A járványadatok meghamisításával vádolja a kormányt egy szociáldemokrata EP-képviselő

Fotó: Pixabay.com

Az Európai Bizottságtól kért kivizsgálást a korábbi bukaresti liberális (PNL-) kormány által közölt járványadatok állítólagos meghamisítása ügyében Victor Negrescu szociáldemokrata európai parlamenti (EP-) képviselő – közölte szerdán a G4Media.ro hírportál.

MTI

2021. március 24., 21:162021. március 24., 21:16

A politikus azzal vádolja a – jelenleg a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) közösen kormányzó – PNL-t, hogy veszélybe sodorta a románok egészségét, és aláásta az ország nemzetközi hitelét.

Negrescu szerint Románia mintegy 1 milliárd eurónyi újjáépítési támogatástól esik el amiatt, hogy a világjárvány idején a valósnál kisebb számokat jelentett a nemzetközi intézményeknek.

A szociáldemokrata EP-képviselő Vlad Voiculescu USR-es egészségügyi miniszter újabb – a koalícióban is feszültséget keltő – „leleplezésére” alapozta feljelentését. Voiculescu ugyanis a korábbi egyszínű PNL-kormány egyik volt miniszterével folytatott facebookos polémiája során azt írta: a tavalyi választások előtt a hatóságok meglehetősen „újító” módon számították ki a – járványügyi korlátozások mértékét meghatározó – kéthetes lakosságarányos fertőzési rátát.

Voiculescu szerint Európában egyedülálló módon a számításból kihagyták a fertőzési gócokat, másrészt a 14 napos fertőzési arány kiszámítása során „elvesztettek vagy két napot”.

Az egészségügyi miniszter újabb sajtóbotrányt keltő megnyilvánulása éles kirohanásra késztette Florin Roman PNL-alelnököt, aki azt írta közösségi oldalán: elege van Voiculescu alkalmatlanságából és ingyencirkuszaiból. Szerinte az USR-es miniszternek „kicsúszott a kezéből a gyeplő”, nem tudja már féken tartani a járványt, ezért hozzá nem értését „petárdákkal és füstbombákkal” próbálja leplezni.

A PNL éléről államfővé választott Klaus Iohannist is erről faggatták az újságírók egy szerdai rendezvényen, de

az elnök határozottan cáfolta, hogy meghamisították volna a járványadatokat a romániai parlamenti választások előtt. Szerinte csak arról van szó, hogy a mostani egészségügyi miniszter változtatott azon a képleten, amellyel a járvány terjedési sebességét kiszámítják.

Iohannis ugyanakkor megüzente Voiculescunak, hogy szerinte az elvi viták helyett a valóban fontos problémákra – az intenzív terápiás kapacitás növelésére, az orvosok veszélyességi pótlékának kifizetésére és a kórházak felszerelésére – kellene összpontosítania.

Voiculescu március elején az oltáskampány „érzékeny” – a fegyveres testületekre is kiterjedő – adatainak közlésével keltett médiavihart, és váltotta ki a liberális koalíciós partnerek rosszallását. Az általa közzétett információkból egy tényfeltáró lap kimutatta, hogy Romániában több mint hétezren kaptak soron kívül koronavírus elleni oltást, köztük a nemzetbiztonsági és igazságszolgáltatási intézmények több mint ötszáz alkalmazottja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Iohannis elismerte: számos ország nem tartja tiszteletben Románia schengeni „félcsatlakozását”

Klaus Iohannis államfő szerda este Brüsszelben kijelentette: nem teljesen világos mindenki számára, hogy mit jelent Románia belépése az Air Schengenbe.

Iohannis elismerte: számos ország nem tartja tiszteletben Románia schengeni „félcsatlakozását”
2024. április 17., szerda

Orosz kémek jutottak be Romániába ukrán menekültnek álcázva a Legfelsőbb Védelmi Tanács szerint

Orosz kémek szivárogtak be Romániába az Ukrajnából érkező menekültek közé elvegyülve – ez áll a román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jelentésben.

Orosz kémek jutottak be Romániába ukrán menekültnek álcázva a Legfelsőbb Védelmi Tanács szerint
2024. április 17., szerda

Ultimátumot kapott a kormányfőtől a koalíció főpolgármester-jelöltje

Marcel Ciolacu miniszterelnök szerdán kilátásba helyezte a koalíció közös főpolgármester-jelöltjének, Cătălin Cîrstoiunak a visszaléptetését, ha a bukaresti egyetemi kórház vezetője nem tisztázza az ellene felmerült vádakat.

Ultimátumot kapott a kormányfőtől a koalíció főpolgármester-jelöltje
2024. április 17., szerda

„Ez már több mint bullying”: diáktársukat felgyújtó gyerekekről beszél az ombudsman

Egyre durvul az erőszak a romániai iskolákban – kongatta meg a vészharangot Renate Weber ombudsman, akinek gyereket felgyújtó diákokról is van tudomása.

„Ez már több mint bullying”: diáktársukat felgyújtó gyerekekről beszél az ombudsman
2024. április 17., szerda

Hivatalos: kitiltják a „pénznyelő” gépeket a 15 ezer fősnél kisebb településekről

Kihirdette Klaus Iohannis államfő szerdán a pénznyerő gépeket a kisebb településekről kitiltó törvényt.

Hivatalos: kitiltják a „pénznyelő” gépeket a 15 ezer fősnél kisebb településekről
2024. április 17., szerda

Zsidó Konföderáció: Kelemen szolidarizált, a romániai németek képviselője bocsánatot kért

Szolidaritásukat fejezték ki a zsidó néppel a Romániai Zsidó Hitközségek Konföderációjának (FCER) szerdán elkezdődött bukaresti kongresszusán a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselői.

Zsidó Konföderáció: Kelemen szolidarizált, a romániai németek képviselője bocsánatot kért
2024. április 17., szerda

Hosszú hónapok után kijöhet az előzetesből a korrupcióval gyanúsított korábbi megyei tanácselnök

A iaşi-i ítélőtábla szerdán helybenhagyta a Dumitru Buzatu volt megyei tanácselnök házi őrizetbe helyezésről szóló törvényszéki döntést. Az ítélet jogerős.

Hosszú hónapok után kijöhet az előzetesből a korrupcióval gyanúsított korábbi megyei tanácselnök
2024. április 17., szerda

Nem szavazhat az adott településen, aki késve jelentette be ideiglenes tartózkodási helyét

Nem szavazhatnak a június 9-i helyhatósági választásokon azok a külföldi állandó lakhellyel rendelkező állampolgárok, akik április 11-én vagy e dátum után jelentették be romániai tartózkodási helyüket – döntötte el kedden a Központi Választási Iroda.

Nem szavazhat az adott településen, aki késve jelentette be ideiglenes tartózkodási helyét
2024. április 16., kedd

Az EBESZ „figyelmébe ajánlotta” a magyarellenes román pártokat az RMDSZ

A román szélsőségesen nacionalista pártok magyarellenes gyűlöletkeltésére hívta fel a június 9-i választásokat és az azt megelőző kampányt megfigyelő EBESZ Romániába érkezett küldöttségének figyelmét kedden az RMDSZ.

Az EBESZ „figyelmébe ajánlotta” a magyarellenes román pártokat az RMDSZ
2024. április 16., kedd

Román hadihajó is részt vehet a Fekete-tenger aknamentesítésében

Klaus Iohannis kedden a parlament jóváhagyását kérte ahhoz, hogy a román hadsereg 2024-től részt vehessen a Fekete-tenger aknamentesítését végző haditengerészeti csoport (MCM BLACK SEA) műveleteiben.

Román hadihajó is részt vehet a Fekete-tenger aknamentesítésében