Fotó: Wikipédia
A brit légierő négy vadászgépe érkezett csütörtökön járőrszolgálatra Romániába, a Fekete-tenger partvidékén lévő Mihail Kogalniceanu katonai támaszpontra – tudatta csütörtökön a román védelmi minisztérium.
2022. március 31., 16:212022. március 31., 16:21
A Royal Air Force (RAF) Eurofighter Typhoon típusú brit harci repülőgépei és az ezeket kiszolgáló 150 katona NATO-parancsnokság alatt végeznek megerősített járőrszolgálatot a NATO keleti szárnyának légterében a következő négy hónapban.
A RAF vadászgépei korábban – az ukrajnai háború előtt – beütemezett küldetésre érkeztek Romániába és – a 2017-es, 2018-as, és tavalyi alkalom után – immár negyedszer vesznek részt a román légierő gépeivel közös műveletekben Romániában.
– olvasható a bukaresti védelmi tárca közleményében.
az ukrajnai háború kezdete óta pedig eddig is 17 román és nyolc amerikai F-16-os harci repülő, valamint nyolc olasz és három német Eurofighter Typhoon vadászgép teljesített járőrszolgálatot a román légtérben.
Sorin Grindeanu pénteken bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombaton dönt a kormányzati részvételről, és vasárnap a miniszterjelöltjeiről.
Július végi rendkívüli ülésszakán fogadja el a bukaresti parlament a deficitcsökkentő intézkedéseket politikai források szerint.
Ilie Bolojant, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökét, korábbi ügyvivő államfőt bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő.
Közzétette pénteken az oktatási minisztérium az érettségi vizsga eredményeit.
A tanév rendjének megfelelően a pénteki tanórák után elkezdődik a nyári vakáció.
Technokrata miniszterelnök jelölésével oldhatja fel a kormányalakítási patthelyzetet Nicușor Dan államfő – legalábbis egyes értesülések szerint.
A várakozásokkal ellentétben senkit nem bízott meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő a parlamenti pártokkal csütörtökön folytatott konzultációkat követően.
Kinyomtatott recept vagy elektronikus vénymásolat bemutatása nélkül is átvehetik gyógyszereiket a betegek, ha orvosuk az online elektronikus recept segítségével írt fel nekik térítéses vagy ingyenes (kompenzált) orvosságokat.
Továbbra is súlyos problémát jelent a gyermekszegénység Romániában: az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2024-ben a 16 év alatti gyermekek közel harmada élt anyagi nélkülözésben.
szóljon hozzá!